Ezt itt majdnem órára pontosan négy hónappal ezelőtt tettem föl ide (Jóreggelt Európa - 2017. október 7. A legekről). Csak azért, hogy mutassak valami szépet és fölemelőt. Most előkerestem, mert egy másik flashmob kapcsán eszembe jutott valami más is.
Nincs olyan, hogy legjobb. Vagy legszebb. Van legmagasabb hegy meg legmélyebb tengerárok, megmérték, tudjuk, hogy van, némelyek ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy megmásszák meg hogy lemerüljenek, remek dolog bizonyára, nehéz lehet, fizikai teljesítménynek (munka szorozva idővel, ha jól emlékszem) egyszerűen fantasztikus, aki megmászta meg lemerült, az nagyon büszke lehet rá, haszna nagyjából nulla. Úgy értem, az emberiség szempontjából.
Aztán vannak a sportban számon tartott világrekordok, oszposz mint a hegymászás - a világ fejlődése egy millimétert nem mozdul előre a leggyorsabbtól, sem a legmagasabbra ugrótól, sem a legmesszebb dobótól, sem a bármilyen világbajnoktól. Elismerendő, ezeknek van szórakoztató funkciója, valamint az is elismerendő, hogy engedi a változatosságot, amennyiben mindig valaki más a világbajnok, és mindig jobb a világcsúcs, ellentétben az alapjában véve unalmas Mount Everesttel és Mariana (vagy Kermadec-Tonga) árokkal.
Az emberi kultúrát előrevivő holmiknak nincsenek legjei. Az egzakt tudományok nem ismerik a legnagyobb számot, a legkisebb természeti törvényt, a legbonyolultabb élő szervezetet. A legjobb vers, a legszebb zene, a legnagyobb regény nem létezik, a legmagasabb épület is csak a bulvár számára épül, a hülye megrendelőnek szempont, az építész mással van elfoglalva.
Ezeket csak azért bocsátottam előre, mert most meg akarom mutatni, a legnagyobb zenemű leggyönyörűbb előadását. Mellesleg tényleg sokan gondolják úgy, hogy Beethoven IX. szimfóniája a zeneirodalom csúcsa, nem is igazán alaptalanul, tényleg ott van a legzseniálisabb 100 (200, 500) között. Más kérdés, hogy ki milyen alapon hitelesíti ezt a rekordot.
Na szóval. Nézzék, hallgassák meg ezt itt lent, és ha a vége felé elszorul a torkuk, és feltolul az a mondat, hogy ennek nincs felemelőbb előadása, akkor ne szégyelljék.
Pedig ez a mű nem is így van a kottában. Olykor be kell várni az érkező zenészeket. De figyeljék meg, mindenki kotta nélkül játszik és énekel. Ázsiában egy európai zeneművet. Nyilván nem hibátlan és nyilván van ennél pontosabb, tökéletesebb előadás. De megindítóbbat, az emberiség fejlődését illetően reménykeltőbbet nem ismerek.
Az emberi kultúrát előrevivő holmiknak nincsenek legjei. Az egzakt tudományok nem ismerik a legnagyobb számot, a legkisebb természeti törvényt, a legbonyolultabb élő szervezetet. A legjobb vers, a legszebb zene, a legnagyobb regény nem létezik, a legmagasabb épület is csak a bulvár számára épül, a hülye megrendelőnek szempont, az építész mással van elfoglalva.
Ezeket csak azért bocsátottam előre, mert most meg akarom mutatni, a legnagyobb zenemű leggyönyörűbb előadását. Mellesleg tényleg sokan gondolják úgy, hogy Beethoven IX. szimfóniája a zeneirodalom csúcsa, nem is igazán alaptalanul, tényleg ott van a legzseniálisabb 100 (200, 500) között. Más kérdés, hogy ki milyen alapon hitelesíti ezt a rekordot.
Na szóval. Nézzék, hallgassák meg ezt itt lent, és ha a vége felé elszorul a torkuk, és feltolul az a mondat, hogy ennek nincs felemelőbb előadása, akkor ne szégyelljék.
Pedig ez a mű nem is így van a kottában. Olykor be kell várni az érkező zenészeket. De figyeljék meg, mindenki kotta nélkül játszik és énekel. Ázsiában egy európai zeneművet. Nyilván nem hibátlan és nyilván van ennél pontosabb, tökéletesebb előadás. De megindítóbbat, az emberiség fejlődését illetően reménykeltőbbet nem ismerek.
Soha nem szempont, hogy bármin is változtassanak úgy, hogy az az ország lakóinak jó legyen. Soha. És soha nem képesek értelmes választ adni, nem az adott témára reagálnak. Mindig személyében támadják azt, aki kritikát gyakorol, változást szeretne, vagy akár megvalósítható ötlettel áll elő.
Semmi másról nem szól az egész ország, mint a fideszes pártkatonák feneketlen pofátlanságáról. És arról, hogy itt bizony sem civil szervezet, sem bármilyen tömörülés, sem pedig mezei polgár nem nyithatja ki a száját. Mert akkor megfenyegetik, megalázzák, eltiporják. Erről szól maga a Fidesz: elfoglaltuk az országot, a miénk. Itt sem véleménye, sem kérése, sem ötlete nem lehet senkinek, mert az veszélyes. Hová is vezetne az, ha tűzoltók, tanárok, diákok, szülők, buszvezetők, ápolók, vagy egyszerű alattvalók mindenféle igényeket támasztanának a kormánnyal, vagy akár az önkormányzatokkal szemben? Még a végén rájönnének, hogy joguk van ehhez. Még rászoknának, hogy elvárásaik is lehetnek, nem csak a pénzt kell termelniük az urak fizetésének és úri életének biztosítására. Még a végén vérszemet kapna a jobbágyság és elkezdenének gondolkodni azon, hogy ez így bizony csak annak a néhány pártkatonának jó, akik felmásztak a biztonságos polcokra.
Így kell ezt. Csírájában eltaposni az önállóskodást. Ez egyáltalán nem szentendrei kuriózum. Mindenhol ez megy, az egész országban. Csak az nem látja, aki nem akarja.
Ki tud itt örülni az életnek? A büdös bunkó szotyolaköpködő és a seggnyalók, akiknek a kulturális szintje a megye kettő? A baromfiszaros udvarra esetleg kihallatszott a Jó ebédhez szól a nóta. Megjöttek a fehérvári huszárok. Hátizsák, pantallón kívül hordott ing a tokától induló sörhason, kolbásztöltés, pálinka szlopálás, az öltözködési és gasztronómiai legfelső szint a virslizabálás sötétkék öltönyben egy bécsi utcán.
A többiek? Az országlakosok?
Vigyázz! Igazodj!
