Említettem egy félmondatban, hogy 1994-ben távolítottak el a Rádióból először (a létező szocializmusban, ami ősellenségnek tartott - méltán - egyszer sem), aztán még jött a többi, de most nem arról van szó. Tavasszal történt, nem sokkal a választások előtt. 128 rádióst bocsátottak el, már nem emlékszem, milyen ostoba, gennyes és gyáva kifejezés mögé bújtak indoklás gyanánt, azzal is jelezve, milyen primitív, aljas és legfőképpen dilettáns módszerekkel próbálták érvényesíteni a "hatalmukat" a nép felett.
A Csúcs nevű elnöki jogkörrel felruházott alelnök állítólag már előző ősszel üzent értem, értesülvén arról, hogy én még Gombárnak írtam valamit arról, milyennek kell lennie a Rádiónak (nem írtam), és különben is úgy hírlik, nálam többet senki sem tud a rádiózásról, tudni akarja, mik az elképzeléseim. Én visszaüzentem, hogy ha majd ő nyilvánosságra hozza az ő elképzeléseit (ha vannak ilyenek a politikai megtorlások tervein kívül), akkor esetleg lesz miről beszélni, addig nincs mondanivalóm. Állítólag már akkor elkészült a kirúgásomról szóló határozat, de végül valamiért engem is csak tavasszal küldtek el.
Nagy tömeg gyűlt össze a Pollack Mihály téren. Az emelvény mögött álldogáltam, mikor odajött hozzám a Danubius Rádió igazgatója (a Danubius akkor még a Magyar Rádió kereskedelmi adója volt), és kissé sápadtan megkért, este majd ne menjek be a 10 órakor kezdődő élő műsoromat levezetni, mert neki azt mondták, ha csak a nevemet ki meri ejteni valaki, akkor ő is ki van rúgva. (Komjáthy Györgyöt hívták be helyettem, ő tényleg nem mondta ki a nevemet, de készített egy olyan gyönyörű műsort - Vangelis 1492-jével nyitott -, hogy a torkom szorult, és persze nem lehetett olyan ember a hallgatóságban, aki ne tudta volna, hogy rólam van szó.) Nagy tömeg volt később a Vörösmarty téren is, a könyvheti megnyitó is rólunk, rádiósokról szólt.
Az Antall-kormány, majd a követő vandál vendéglátóipari dolgozó bagázsa annyi marhaságot csinált, hogy azok közül tényleg csak az egyik volt a 128 rádiós eltávolítása - egy pillanatig elmorfondíroztam, hogy ez a bagolyképű vendéglátósnál is sokkal butább hordóhasú csúti sejtburjánzás azért ilyesmiket nem csinált. Elég gyorsan magamhoz tértem: mi a fenét csinálhatott volna. Honnan rugdosna ki és legfőképpen kiket? Rádió már régen nincs, a rádiósok nagy része rég meghalt (Komjáthy Gyuri hálistennek - úgy tudom - még él), televízió meg mint égen a csillag, de jelentősnek nevezhető személyiségről ott sem tudok.
És ha még volnának mások, mint naponta változó kérészcelebek, akkor mi volna? Ki menne ki az utcára? 94-ben nem volt annyi dühös, fölhergelt elégedetlen, amennyi ma van, az akkori nép nem élt olyan felháborító körülmények között, mint a mai.
És?
Akkor lehetett tudni, hogy Magyarország első szabadon választott, gőgös és anakronisztikus nézetekkel szennyező miniszterelnökének tehetségtelen és bornírt kormányát el fogják söpörni a választópolgárok. Most semmit sem lehet tudni, pedig körülbelül kilencmillió ember látja vagy legalább érzi, hogy a falusi dagadék és csürhéje olyan károkat okozott eddig ennek az országnak, amihez fogható (úgynevezett békeidőben) még nem volt az elmúlt évszázadok alatt.
Akkor készült egy est a Budapest Sportcsarnokban, amin sokan léptek fel az akkori "hatalom" elzavarását sürgetve.
Ma nem készül semmi. Pedig egyelőre még ez is csak egy olyan "hatalom", amilyen az volt, azaz lényegében nincs semmi hatalma, csak lop, pontosabban rabol és fenyegetődzik. Az a néhány ember, aki folyamatosan mondja a magáét, majd csak akkor kerül a létesítendő munkatáborokba vagy a guillotine alá (velem együtt), ha ezek most kilencmillió meghunyászkodott birka bégetésének hangjai mellett megnyerik a választásokat. De ezt már mondtam.
Akkor, 94-ben azon az esten egy Mácsai Pál nevű korszakos zseni, a magyar színi világnak a hajdani nagy színészekhez utolsóként méltó alakja elmondott egy verset. Azt most ideteszem.
