Keresés ebben a blogban

2017. december 6., szerda

Tímár tanár úr



Elolvastam a Szülői Hang Közösség felhívását és kitöltöttem a vélemény felmérési kérdőívet (nem hiszem, hogy sokra megyek vele, de azért szólok: a véleményeket majd nem valakik felé fogják közvetíteni - legalábbis remélem -, hanem valakiknek, ha ugyanis valakik felé küldik, még nem bizonyos, hogy megérkezik, útközben annyifelé eltérülhet - ez a szocialista hivatal bikkfanyelve, lényege az volt, hogy minél homályosabban fogalmazzon).
A kérdések szerintem jók (kivéve azt az egyet, ami így szól: Átvinné-e gyermekét az állami oktatási rendszerből egy alapítványi iskolába, magántanulói csoportba vagy egyházi intézménybe? - mert arra nem lehet válaszolni, hacsak szövegesen nem: persze, elvinném, bárhová, csak egyházi iskolába nem), elegendő muníciót gyűjthetnek ahhoz, hogy értelmes emberek (lehetőleg nem csak oktatási szakemberek) ezeknek a válaszoknak az alapján hozzáfogjanak a magyar történelem első oktatási rendszerének kidolgozásához.
Volt már egy kezdemény, a Magyar Bálint minisztersége idején készült rendszerrel el lehetett volna indulni, menet közben kiderülhetett volna néhány alaphiba, a rendszerben benne volt a javítás lehetősége. Sietek leszögezni: egy oktatási rendszert jónak minősíteni, az alaphibákat megjelölni olyan méretű felelősség, amihez közelítőt sem tudok mondani, embermilliók életét határozza meg, méghozzá a távoli jövőben, minthogy (elmondtam, leírtam ezerszer, rajtam kívül százezrek milliószor) 30-35 év múlva kezdi éreztetni a hatását az az oktatási rendszer, ami holnap kezd működni. Éppen ezért még a szokásosnál is erőteljesebben hangsúlyozom, a magam véleményét mondom, annyira sem bizonyos a helyessége, amennyire bármely más esetben, amiben egyáltalán meg merek szólalni.
A minap talán említettem, úgy kezdtem tanítani egy gimnáziumi 3. osztályt (ez akkor az érettségi előtti utolsó évet jelentette), hogy nem volt még meg a diplomám. Azt pedig azért nem adták ki, mert nemcsak kétségbe vontam a Neveléselméleti Tanszék létjogosultságát, a megfelelő vizsgákat sem voltam hajlandó letenni (húsz egynéhány éves korában az ember még olyan karakán tud lenni), tagadtam a "szocialista embertípus" kinevelésének lehetőségét és főképp értelmét.
Megjegyzem, ma a "nem szocialista embertípus" kinevelésének lehetőségét tagadom, bármiféle pedagógiai irányzat elfogadását, ami a gyermek "nevelését", más néven korlátok közé szorítását tűzi ki célul. Félreértés ne essék, nem a jelenlegi rendszerről beszélek, bármilyenről, ami nevelni akar. Bármilyenné. A legjobb szándékú és legszebb célú nevelés is az elképzelt ember torzképét képes csak létrehozni. Az ember ugyanis nem faragható. A legszolgalelkűbb, legformálhatóbbnak látszó ember a nevelés hatására elveszítheti az eredeti jellemzőit, jó esetben sunyi lesz, rejtőzködő, a legváratlanabb pillanatokban robbanó, de nem olyan, amilyen akkor lett volna, ha nem akarják nevelni. A tétel különben bármilyen alkatra vonatkozik, a nevelt gyerek valamilyen mértékben elferdül, a világ „civilizált” része majdnem csak ilyen emberekből áll. A tisztább érthetőséget szolgáló kontraszt látható Jamie Uys filmjében, Az istenek a fejükre estekben, vagy elolvasható Kepes András Világkép című könyvében. 
Mondok példát. Volt egy magyartanárom, Tímár Györgynek hívták, a saját tanárságom idején jó 90 százalékban azt alkalmaztam, amit tőle tanultam. Megkérdeztem egyszer, miért tesz mindent úgy, ahogy teszi. Hogy én elemzek egy általa minden adat nélkül elém tett, számomra ismeretlen versszakot úgy, hogy azt szerintem Tóth Árpád írta, aztán kiderül, hogy Juhász Gyula, és erre kapok egy jelest. 
Engem nem az érdekel, mondta Tímár tanár úr, hogy meg bírsz-e tanulni adatokat, hanem hogy érted-e az irodalomnak és az általa látható életnek meg a művészetnek a lényegét, amit a tankönyveid adatokkal próbálnak elfedni. Azért vagyok, hogy megmutassam neked a világnak azt a részét, amit többé-kevésbé ismerek. Esetleg próbálhatlak befolyásolni, de úgy is azt fogod választani, amit te jónak tartasz. Amíg a választásod nem ütközik törvénybe, addig az a tiéd marad, mert egyedül te tudod, miért azt akartad. Attól kezdve már te irányítod a megismerés folyamatát, ha jól tettem a dolgomat, azt életed végéig nem fogod abbahagyni, mert fölébresztettem benned a tudás vágyát.
Hát valami ilyesmi. Mindez rendszerszerűen. Csak első pillanatra látszik nehezen megoldhatónak.
Ha valaki elhiszi nekem, hogy oktatási rendszert valahogy így kell megalapozni és döntési helyzetbe kerül, szívesen segítek.