Még egyszer, hogy minden részletében érthető legyen. Azt írtam tegnap, hogy Jézust sokan hallgatták. De összehasonlíthatatlanul többen gyűlölték, mert féltek tőle.
Mennyiségre bontva: ez egyrészt azt jelenti, hogy sokan követték, bármerre járt, és sokan hallgatták, mit mond. Számos helyen olvashatók az evangéliumokban, az Apostolok cselekedeteiben, Pál leveleiben olyan mondatok, amikből nem nehéz kiolvasni, Jézus "tanításai" nem valami rendszeres időben és helyen való oktatás keretében zajlottak. Járt-kelt mindenfelé kisgyerekkorától kezdve, hatévestől harminc éves koráig is élt (ez nem az evangéliumokból derül ki, az Újszövetség nem tud Jézus nagyjából 24 évéről, de engedjük meg magunknak azt a lazaságot, hogy ezt a Szentírás bizonyossága híján is feltételezzük), dolgozott, tanult, ha kérdezték, válaszolt (esze ágában nem volt tanítani). Olykor sokan jöttek össze, sokan hallgatták.
De (másrészt) nem annyian, mint amennyien eldöntötték, hogy ez a názáreti nem lehet a messiás. Mert a messiás az nem ilyen. Arra csak következtetni lehet, milyen alapon jutottak erre az eredményre, és különben milyennek kellett volna lennie az igazi messiásnak, erre itt nem vállalkozom, szeretnék inkább a többé kevésbé konkrétumnak tekinthető értesüléseknél maradni. Ha már elfogadtuk ilyennek azt, hogy a Gabbatán összegyűlt tömeg a názáreti megfeszítését kívánta, akkor azt azért tényként kezelhetjük, hogy másféle messiást vártak.
A mennyiségre bontás végeredményeként bízvást megállapíthatjuk: Jézus követői (ha tetszik, hívei) sokan voltak. De az ellenségei, akik gyűlölték, sokszorosan többen. Azaz mindenki tudott róla, hogy közöttük jár, aki a messiás, illetve valaki, akiről azt mondják, ő a messiás, de persze nem az. Azaz mindenkinek volt valamilyen viszonya hozzá, és ez a viszony minden esetben a magas hőfokon izzó érzelem.
A hatalomnak ez jó, ha tudja használni. És persze tudta. Csak az volt a kérdés, hozzá a követők tábora áll közel, vagy a gyűlölőké. Ezt nem nehéz eldönteni. Mint ahogyan azt sem, hogy a követők kevesebben vannak ugyan, de még így is túl sokan. A názáreti hallgatóságában mindig ott voltak a hatalom szolgái, az ő jelentéseik szerint a názáreti veszélyes, a híveinek száma gyarapszik. Az pedig nem jó, mert isten és ember kapcsolatát olyanná akarja alakítani, amiben az isten nem csap le többé büntető nyilaival, és az ember nem használható alattvalóként. Ezt természetesen nem lehet hagyni, ha a büntető isten, amivel a papok (a hatalom Izráel földjén) fenyegetnek, nincs többé, vége a papok hatalmának is.
Itt következik a legnehezebb kérdés: hogyan halt meg Jézus. Mindenekelőtt itt van a szörnyülködő bulvár feltalálója, a horrorfestő Máté:
27. Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.
28. És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
29. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!
30. És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.
31. És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. (Mt 27.)
Ez ugyebár ahogyan van, úgy marhaság. Utánanéztem mindenhol, "a helytartó vitézei" kizárólag római katonák lehettek - ezt ma biztonságtechnikai intézkedésnek neveznék, nem védheti a megszállók legfőbb tisztségviselőjét a megszállt ország fegyverese.
Nem ismerjük a római katonák szellemi felkészültségét, lehettek akár nagyon okosak és olvasottak (analfabéták voltak), de egy bizonyos. Semmit nem tudtak Jézusról és nem is érdekelte őket. Azt feltételezni róluk, hogy visszamaradott négyéves gyerekek módjára elkezdjenek csúfolni egy vadidegen embert olyan kellékek felhasználásával, amiknek az összeválogatása az egész ügy pontos ismeretében is bonyolult volna, arra csakis egy nem teljesen egészséges félresikerült firkász képes.
Nyilván nem véletlen, hogy Lukács ezt az ostoba képsorozatot nem vette át.
Dehát nem is ez az érdekes. Hanem az a zavaros fogalmazásmód, ami az ítéletet és a végrehajtást írja le.
A kor jogi rendszeréről tudni kell, hogy halálos ítéletet még a legfőbb bírói szervezet, a Szanhedrin sem hozhatott, és értelemszerűen végre sem hajthatott. Azt már tudjuk, hogy Jézus elítélésével Heródes Antipász és Pilátus is foglalkozott, pedig nem az ő dolguk lett volna, ők túl magasan voltak ahhoz, hogy ilyenképpen ítélkezzenek. Nem is tették.
Az lehetetlen, hogy az evangélisták nem ismerték a jogrendszert, amiben Jézust elítélték. Az is lehetetlen, hogy ne lettek volna tisztában azzal, egy ilyen halálos ítélet leírását nem lehet elkenni, és minden lényeges elemét homályban hagyni. Ennélfogva nem lehet véletlen, hogy az evangéliumoknak ez a része el van kenve.
Ideteszem a megfelelő idézeteket, hogy lássák, miről beszélek.
Előbb Máté:
Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.
Márk szó szerint veszi át, Lukács következik:
És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.
És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak.
Végül János:
Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk!
Akkor azért nékik adá őt, hogy megfeszíttessék. Átvevék azért Jézust és elvivék.
Nix. Nem "vevék át" és nem "vivék el". És nem "adá a kezökbe" és nem "szolgáltatá ki az ő akaratuknak". Mert nem teheti. És ezt nemcsak Pilátus tudja, tudniuk kell az evangélistáknak is. És minthogy tudják, inkább elnagyolják az ítélet kihirdetését és végrehajtását, mert fogalmuk sincs róla. (Lukács talán érzett némi lelkifurdalást, nála szerepel egy százados, aki lebeg a levegőben, mert nem tudni, honnan került elő, és milyen fegyveres erő századosa, római nem lehet, az áll ott, hogy látván pedig a százados, a mi történt, dicsőíté az Istent.)
Nem merek mást mondani, mint hogy nem tudom, mert nem tudható, hogyan halt meg Jézus. Azt sem, mikor.
Egy bizonyos. A halálát elfedő, vérben tocsogó hókuszpókusz része az egész történethalmaznak, jól illeszkedik abba, amit tegnap mondtam: valahogyan meg kellett magyarázni ennek az embernek a rendkívüliségét. Ahhoz hogy használni tudják.
Valahogyan eltüntették, mert azt nem hagyhatták, hogy tegye, amiről úgy gondolta, hogy tennie kell.
Sokáig vártak, hogy végre eltiporhassák a názáretit.
Sajnálom, ha tönkretettem egy mesét olyanokban, akik különben tudnak olvasni, és hajlandók valamint képesek megérteni, amit olvasnak. Olyanokban, akik különben hajlamosak kérdéseket feltenni, csak az Újszövetséggel kapcsolatban még nem jutott eszükbe.
Olyanokban, akik szívesebben hisznek egy bűvészmutatványokat előadó csodadoktor illuzionistában, mint abban a csodálatos lényben, aki még emberalakban született, de valószínűleg már a fejlődés következő fajába tartozott, nyilvánvalóan nem csalódást keltettem, hanem indulatokat.
Bizonyos vagyok benne, hogy az Újszövetség egy reális alapokra épült rémületesen rosszul összerakott történet, ami viszont tökéletesen elérte a célját: az emberiség történelmének legcsodálatosabb, legismertebb és legnagyobb hatású alakját sikerült lerángatnia a szélhámos, mindenkit hazugságokkal fenyegető és mindenkinek hazugságokat ígérő vallásalapító szintjére. De mégegyszer mondom, afelől nincs kétségem, hogy Jézus valóban élt, mint ahogyan afelől sincs, a közönséges halandó számára majdnem annyira érthetetlen, mint az isten.
Bizonyos vagyok benne, de persze bizonyítani nem tudom. Úgyhogy inkább csak hiszek benne.
Még valamit tisztázzunk: mindenkinek joga van abban hinni, amiben akar, és senkinek nincs joga kétségessé tenni ezt a jogot. Csak legyen végre világos, amit évtizedek óta próbálok megértetni - a hit és a vallás két külön dolog. Senkinek a hitét nem kérdőjeleztem meg soha, nem is fogom, minthogy nincs közöm hozzá, ugyanúgy, ahogyan másnak sincs az enyémhez. Magánügy.
Csak ne tessék Jézust vallásalapítóvá torzítani, ő erre nem szolgált rá.
Ideteszek még néhány sort a Názáretiből, talán van, aki jobban szereti, ha nem rágják a szájába a dolgok értelmét:
Júdás sokáig hallgatott.
- Te sem tudod, hogy isten akarja-e a gyűlöletet? – kérdezte, de nem nézett föl.
Nem kapott választ.
- Azt mondtad, hagyod, hogy a gyűlölet istenre szálljon, mert nem tehetsz mást. Miért nem tehetsz mást? Isten parancsa?
- Isten nem parancsol.
- De valamit nyilván tesz, ha te azt mondod, hogy hagyod őrá szállni a gyűlöletet. Ha nem akarnád hagyni, akkor ez nem történne meg. Talán gyűlölet sem volna. Reggel azt mondtam, azért akarlak követni mindenhová, hogy tanuljak és hogy ne engedjelek ingerültnek és türelmetlennek lenni, mert láttam, nem szereted, hogy ilyen vagy. Ezt most visszavonom. Nem tudtam, hogy a te küzdelmed az istennel való küzdelem. Én oda nem tudlak követni. Marad az, hogy féltlek. Meg hogy egyszercsak már annyira sem foglak érteni, mint most. Hogy a küzdelmed véget ér, de nem megadni fogod magad, hanem megérted azt, amit ember nem érthet. És mi még akkor is a mi valóságunkkal fogunk mérni téged. Pedig azt már most sem lehet.
