Mielőtt félreértenék a tegnapi bejegyzésemet: a párhuzamosság csak a menésben van. A szovjet csapatok büntetlenül távozhattak Magyarországról, hazai csatlósaik is megúszták (igaz, köztörvényesnek sehol nem voltak ehhez a mostani hordához képest). A rablógyilkos pöfeteg szotyolaköpködőnek és jellemtelen bandájának mennie kell, de nem el az országból, hanem tényleges életfogytiglan a börtönbe. Méghozzá olyanba, ami mellett vannak földek. Nem termő, egyszerű parlagra gondolok. A börtönfoglalkozás azokon a földeken hajtandó végre. Kapálás napi tíz órában. Télen nyáron. Életfogytig. Kegyelem kizárt, éppen úgy, ahogyan ez a gazember sem kegyelmezett a nyomorba taszított millióknak.
Csak mert vajszívem van.
P.S.: Ennek az eljárásnak kétségtelenül van egy gyenge pontja. Ahhoz, hogy valaki elítéltesse ezt a dagadékot és undorító seggnyalóit, nem elegendő a tiszta múlt. A jövőképnek is tisztának kellene lennie. Úgy értem, azzal a bizonyossággal kell átvenni a szolgálatot (nem a hatalmat), hogy nem folytatódhat az elmúlt 27 év "kormányzati gyakorlata". A kéz kezet mos azért vált eddig mindig törvényszerűvé, mert az előző bűnbandát mindig olyan követte, amelyik tartott attól, hogy ugyanazt fogja tenni. Eleinte tartott. Később már büszke volt rá.
