Keresés ebben a blogban

2017. szeptember 16., szombat

Kemény munka

"...Azonban az, hogy a német Hertha BSC edzője, Dárdai Pál milyen luxusvillát épít fel a Balaton-parton... na az pont nem tartozik ránk. Kurvára nincs közünk ahhoz, mire költi a kemény munkával megszerzett euromillióit."
Ezt az általam igen kedvelt Kolozsvári Szalonna című portálról írtam ki ide. A cikk írója a 444 újságíróját, Szily Lászlót leckézteti.
"...Ugyanis Dárdai Pál válogatott focistaként, majd mellette 14 éven keresztül a Hertha BSC futballistájaként rúgta gólok tucatjait. Ha valaki, hát ő megdolgozott azért, amiből ma gazdálkodik. Két éve vette át egykori csapatát, hogy edzőként sikert sikerre halmozzon, amit klubja érthető módon honorált." (Átíráskor a helyesírási hibákat kijavítottam, a mondatkezdő azonbant /brrr/ úgy hagytam, valamint szemet hunytam egy mértani fogalom /pont/ nem helyénvaló használata fölött is.)
Dárdai a válogatottban 5 (öt) gólt rúgott 61 (hatvanegy) meccsen, a Herthában 14 év alatt 17 (tizenhét) gólt 297 (kétszázkilencvenhét) meccsen. A csapatot edzőként nem ő hozta fel a másodosztályból, azaz nem ő tette azzá a Herthát, ami lett belőle, a sikert sikerre halmozás meg úgy fest, hogy hetedikek (7.) lettek a bajnokságban, 33 (harminchárom) ponttal lemaradva az első helyezettől.
Ennyit a nagy magyar tódítások terén mutatott újabb melldöngetésről, ami különben a Kolozsvári Szalonnára nem jellemző, meg is lepett. Annyira, hogy utánanéztem a fenti adatoknak, valamint annak is, mi váltotta ki a különben jó szerző indulatát.
Szily László egy idézetből indult ki:
"Nekem kevés kell, hogy boldog legyek. Nem kell villa, se előkelő társaság, se csillogás, csak hogy körülöttem legyenek a szeretteim, és némi kényeztetés a testnek és léleknek. Úgy élek itt, mint egy boldog paraszt. Egész nap mezítláb szaladgálok, élvezem a tájat, bámulom a vizet, ücsörgök vagy a kertben dolgozom órákig. "
Ezt mondta Dárdai Pál. Szily nyilván ettől gurult be, midőn meglátta a "boldog paraszt" házát, azét a parasztét, akinek nem kell villa. Odatette az írásába illusztrációnak a képet, én is ideteszem.


A kék úszómedencés az. Az üdülőtulajdonos szomszédok szerint egy darabja szabadstrandul szolgáló közterületre épült, dehát ez már igazán nem fontos.
Egyik újságírót sem ismerem személyesen, mindkettőt kedvelem. A jelenséget nem bírom, ami a disputát kiváltotta. A "kemény munkával megszerzett euromilliók" dühítenek. Amire egy közepes képességű futballista teljesítményét taksálják még egy olyan értelmes országban is, amilyen Németország.
Tudom, persze, a futball kereskedelmi értéke más, mint azoké a munkahelyeké, ahol valóban keményen dolgoznak, létrehozva mérhető, a jövőt és a fejlődést fellendítő produktumot.
De nem győzöm a borsót a falra hányni, az a pénz, amit a futball elnevezésű cirkuszra elköltenek, valahonnan hiányzik. Abban a meredek lejtmenetben, amin az atlanti térség száguld lefelé a barbárság felé, szakadéknyi szakaszt képvisel a bűnös egyetértéssel szabályozatlanul hagyott futballpiac. Ahol dárdaik és dzsudzsákok szerezhetnek milliókat, és ahol 220 millió eurót kifizethetnek egy akármilyen kiváló játékosért.
Ahol egy magyar újságíró gondolkodás nélkül leírhatja, hogy rendben van a fent látható tuszkulánum, mert azt "kemény munkával" szerezték.
Jó volna végre felfogni, hogy az is a mi pénzünk. Amit a meccsjegyekből, tévés befizetésekből, reklámokból és mezekből meg mindenféle ízlésromboló vacakokból a klubok begyűjtenek, az mind a mi pénzünk. Ellentétben azzal a baromsággal, amit például itthon terjesztenek a "közpénz" és a nem közpénz közötti különbségről, jó volna megérteni, hogy a piac nem azonos a legalizált rablással.
Dehát ez már közgazdaság tudomány, nem értek hozzá, csak szívesen olvasok Kornait és hozzá hasonló zseniket.
Amit különben jószívvel ajánlok az általam kedvelt újságíróknak is.