Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 31., csütörtök

Alvilág

Van egy cikk a 168 órában a Dózsa György úti kábítószeres kétszeres gyilkosról, aki lényegében szabadlábon van, és aki - bár nyilván tudja, mire számíthatna a BTK alapján - hazajött a Seychelle-szigetekről. És aki furcsán magabiztos. Nem értettem, miért. Már értem.

"A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a csoportot bűnszervezetnek minősítette, amelynek „illegális tevékenysége felölelte – elsősorban Budapest területén – a kábítószer-kereskedelmet, a prostitúciós tevékenység ellenőrzését, továbbá a vendéglátóhelyektől, taxisoktól, esetenként gazdasági bűncselekményeket elkövető kívülálló személyektől védelmi pénzek szedését” – áll az úgynevezett maffiaper vádiratában.
Ennek a bűnszervezetnek a katonája és az ügy ötödrendű vádlottja volt a Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított Molnár Richárd.
Az ítéletet 2006. április 13-án hirdették ki Kecskeméten: bűnszervezet tagjaként elkövetett emberölés előkészülete és folytatólagos fegyvercsempészet bűntettéért Radnai Lászlót 12 év, Mészáros Pétert 10 év, Csüllög Zsigmondot 5 év, Ferencsik Attilát 6 év, Molnár Richárdot 8 év kedvezmények nélküli fegyházra ítélték. A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet 2006. október 6-án helybenhagyta.
Radnaiék köre jobban feküdt a Fidesz-kormányok idején. 2002-ben, az első Orbán-kormány mandátumának lejárta előtt néhány nappal a Radnai és Csüllög által alapított H-Build 2000 Rt. 175 millió forintot nyert egy mosonmagyaróvári gyógycentrum építésére. A szerződés ellenjegyzését és az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését annak a Szász I. Attilának az ügyvédi irodája végezte, aki a Szárhegy dűlő–Sárazsadány–Tokajhegyalja Kft.-ben Orbán Viktor feleségének a tulajdonostársa, valamint a Tokaj Kereskedőház jogásza volt.
2012-ben aztán Radnai büntetését megszakították, aminek az volt az ára, hogy lényegében fel kellett mondania a baloldallal összekötött Portik Tamás tárgyalásán mindazt, amit korábban az ő fejére olvastak a kecskeméti maffiaperben. Portikot végül nagyrészt a Radnai-csoport vallomásai alapján ítélték el, így a Fidesz-kormány kijelenthette: hivatalosan is megoldotta a kilencvenes évek leszámolásainak és a jobboldali pártszékházak körüli robbantások rejtélyét, még ha az igazság ennél jóval bonyolultabb is."

Tetszik érteni? Ide nem jöhetnek idegenek, kerítéssel védjük meg a mi országunk népét, itt nem lesz mindenféle terroristának menedéke, itt közbiztonság van.
Tényleg az van. Nincsenek nagy bűnbandák, különösen afféle bűnszervezetek, az alvilág háza táján csend van és nyugalom.
Hát persze. Mert a legnagyobb bűnszervezet alkalmazásában állnak, az meg gondoskodik róla, hogy ennek semmiféle nyilvánossága ne legyen.
A legnagyobb bűnszervezetet pedig úgy hívják, Magyarország kormánya, élén a miniszterelnökkel. Ezt a szó szoros értelmében tessék érteni, mától nincs ebben semmi metonimikus névátvitel, ez az intézmény maga a szervezetten működő alvilág. 
Én naiv eddig azt hittem, ez egy egyszerű tömeggyilkos és gyakorló elmebeteg. Még egyszer:
A szerződés ellenjegyzését és az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését annak a Szász I. Attilának az ügyvédi irodája végezte, aki a Szárhegy dűlő–Sárazsadány–Tokajhegyalja Kft.-ben Orbán Viktor feleségének a tulajdonostársa, valamint a Tokaj Kereskedőház jogásza volt.
Az egyik kapcsolat. Majdnem azt mondtam, most nagyon kell vigyázni, mert ez a Dózsa György úti egy terven kívüli ügy, ennek nyilvánossága van, így nehezebb lesz megvédeni ezt a brigantit.
Jajistenem. Miért lenne nehezebb?
Oszt jónapot. Mikor hangzott el ez a szép mondat? 2006-ban. "A jogászok meg megvédenek, oszt jónapot,"
Ha addig nem vettem észre, pedig nyilvánvaló volt, azóta már tudhattam volna: ez nem egyszerű "politikusi" szöveg, ez már az igazi alvilági figura.
Jó, tudjuk, sokezermilliárdot összerabolt már, Európa egyik leggazdagabb embere. A vagyontól lehet magabiztosnak lenni. De nem annyira, mint a világ egyik legnagyobb és legkiterjedtebb bűnszervezetének az oltalmában.
Ettől kezdve már csak az volna a kérdés, ki irányítja ezt a szervezetet, mert az ugye nyilvánvaló, hogy ez a meglehetősen buta és primitív falusi futballista ehhez kevés.
1963. november 22-én lett nyilvánvaló, hogy ezt sosem fogjuk megtudni. Ezek az alakok megismerhetetlenek. 54 év után tudja valaki, ki gyilkoltatta meg Kennedyt, az Egyesült Államok elnökét?
Na ugye.