Keresés ebben a blogban

2017. július 20., csütörtök

Nemzetstratégia 2.

Mielőtt azt hinnék, hogy én itt elhülyéskedek valamit, ami a szó szoros értelmében véresen komoly, sietek megnyugtatni mindenkit: tisztában vagyok ennek a fekélyes gócnak az alattomos, förtelmes veszélyével. Benne azzal a ténnyel, hogy a csúti formátlanra hízott futballista sokkal kevésbé súlyos beteg, mint amekkora gyilkos indulatoktól fűtött gazember.
Ez az előző bejegyzésben taglalt "intézet" nyilvánvalóan nem végez semmiféle kutatást, nem szolgál tudományágat, még kevésbé bármilyen embercsoportot, legkevésbé "nemzetet". Utóbbit annál is kevésbé, mert ez a primitív szotyolaköpködő a (ritkán) nekiszegezett kérdések alkalmával mutatott szokásos zavarnál is nagyobb kétségbe esne, ha meg kellene határoznia ezt a fogalmat. Amikor kiejti a nyalogatott száján ezt a szót, egy általa uralt embertömeg képe jelenik meg előtte, egy olyan sokaság, ami semmi egyebet nem jelent, mint azt a masszát, aminek a hátán hamarosan eljuthat a világuralomig.
Még egyszer: ez nem egy hibbant elme naponta súlyosbodó betegsége (van az is, de az más kórisme), hanem egy gyűlölettől átitatott, bosszútól lihegő, gyulladt zsigerhalmaz megnyilvánulása. Amit az illusztrál a legvilágosabban, hogy egyelőre ilyen semmitmondónak látszó, majd' azt mondtam, szolid intézmények alapításával igyekszik elfedni a valódi törekvéseit. A munkatáborok, a koncentrációs lágerek csak a következő lépésben jönnek - a más dolgokban már súlyosan elhatalmasodott, az idegen világtól való rettegésben megnyilvánuló elmebaj (lásd a Dzsudzsákkal való "beszélgetést" vagy az Unió bármely intézményében való, zsebretett kezű vonulást) az agynak ezt a világuralomra törő fertályát még nem érte el, itt még erős a kontroll.
A lényeg az, hogy ha nem volna az összes többi, egy ország és a benne élő nép megnyomorítása, ha csak ezt az egy ostoba, minden eresztékében irredenta, a nemzetközi jogot mondatról mondatra sértő "intézetet" vennénk egy bírósági per anyagául, ezt a hatalmas vágyai által agyonnyomott, pitiáner bűnözőt ennek következtében is minimum 20 évre ítélné egy normális bíróság mint a társadalomra különösen veszélyes gaztett elkövetőjét. Mely gaztettet nehéz komolyan venni, de amit kötelező véresen komolyan venni.