Van egy írás a Kolozsvári Szalonnán, jó. Arról szól, hogy egy nép tűri a saját kormánya kizsákmányolását. Az írásnak az utolsó mondatát idemásolom szó szerint: "1956 hőseiből a meghunyászkodottak országa lettünk. Ezt akartuk?"
Jelentem, ezt. Nincs ugyanis változás, ennek az országnak a népe akkor is az volt. Meghunyászkodott.
A személyes érintettség okán hadd mondjak valami fontosat (ha másképp fogalmazva is, mondtam már többször): nem voltunk hősök. Én személy szerint soha, sem akkor, sem később nem éreztem magam hősnek, és tudom, hogy azok sem, akikkel akkor az utcán éltünk, tomboltunk, lövöldöztünk, azaz gyilkoltunk tudattalanul - miközben egyikünk sem gondolta magát gyilkosnak, minthogy a romantikus történelemszemlélet úgy tartja, a forradalmár nem gyilkos, pedig dehogynem. Nem voltunk hősök mi néhány ezren, akik ezt a forradalmat a mai nézetek szerint hősként megvívták és (természetesen, törvényszerűen) elbukták. A népnek egy része drukkolt nekünk. Otthon, csöndesen, hogy senki meg ne hallja. Egy másik, sokkal nagyobb része meg utálta az egészet, alig várta, hogy vége legyen. Én főképp ilyenekkel találkoztam, amikor valamilyen okból kapcsolatba kerültem a "polgári lakossággal". (A Garibaldi utcában kapott egy sorozatot barátom és osztálytársam, leültem vele a járda szélére, magamhoz szorítottam, hogy csillapítsam a teste rángását, amit valószínűleg egy roncsolt ideg okozott, akkor még egyszer belelőttek, abból a sorozatból már én is kaptam. Megpróbáltam Gábort magammal vonszolva bekúszni egy kapumélyedésbe. Mielőtt én is elvesztettem az eszméletemet, még hallottam egy fojtott, gyűlölettől rekedt hangot a kapu kémlelőablakának betört üvege mögül: menjenek innen, menjenek a büdös picsába. Ugyanott, ugyanúgy tértem magamhoz, nem tudom, mennyi idő után. Gábor már halott volt. Ugyanúgy feküdt rajtam, mint amikor behúztam a kapu alá... Ez csak egy példa a sok közül, bocsánat a nem teljesen szalonképes szóért, de klasszikusokat csak pontosan szabad idézni.)
Nem tudom, ez természetes-e. Nem tudom, például a francia nép is így viselkedett-e 1789-ben. Hogy egészen világos legyen, miről beszélek, nem tudom, van-e olyan, hogy nép, még kevésbé látom kifejthetőnek a "néplélek" címszó tartalmát. Szoktam dühöngeni ennek az országnak az ócska népén, de ha (olykor) tárgyilagos vagyok, tudom, nincs ócska nép. Azt hiszem, semmilyen nép nincs. Azt hiszem, ez egy értelmezhetetlen fogalom.
Amikor annyi idős voltam, mint a Kolozsvári Szalonnába írók, ezt még nem tudtam. De azt már igen, hogy 1956-nak nem voltak hősei.
