Keresés ebben a blogban

2017. április 10., hétfő

Egy fizikusról

"A mai nap 40 év munkája és álma omlott össze bennem. 
Ma úgy érzem, nem érdemel meg ez az ország, sem engem, sem a sok többi, az ország fejlődése érdekében a tehetségét, szorgalmát, verejtékét a nehézségek ellenére itthon szolgálatba állító kiemelkedő, becsületes szakembert, orvost, tanárt, üzletembert.”


Aki ezt leírta, keresztény, vallásos, fidesz-szavazó. Ezeket a dolgokat én nem értem, néha még bosszant is, írni-olvasni tudó ember hogyan csinálhat ilyen marhaságokat. Dehát ha valamennyire értelmesen gondolunk bele, az első indulat után föl kell merülnie a kérdésnek: mi van, ha én vagyok beszűkült, ha az én világképem érthetetlen, ha a puszta racionalitás kevés, hiába védhetetlen álláspont az egyházzal való bármilyen közösségvállalás, lehet, én nem értek valamit, meg ilyesmi.
Meg lehet kérdezni azt is, miért csak most omlott össze, nem volt világos eddig is, hogy egy súlyosan beteg bűnöző tombol ebben az országban, éppen azok támogatásával, akik némák, figyelmetlenségből vagy meggyőződésből, majdnem mindegy.
De ez mind közömbös ahhoz a mondattöredékhez képest, ami így szól: "nem érdemel meg ez az ország". Szóljanak Ürge-Vorsatz Diánának, ezt ne vonja vissza, mert ez az elborzasztó igazság, így kimondva. Ez az ország nála sokkal kisebb értéket sem érdemel meg.
Teljesen mindegy, miben hisz és kire szavaz, teljesítmény az élete, a munkája. Érték. Épít, nem rombol. Tesz azért, hogy az emberi faj fennmaradjon.
Itt az nem kell. Mondanám, ne szeresse a Balatont meg a Bükköt sem, minek jön ide annyi szép és jó közül, amiben és ahol az élete nagy részét leélte. Dehát ilyet nem lehet mondani. Azt nem lehet vezényelni, hogy ezeket ezentúl ne.
Hiába kérdezik, miért, nem tudok válaszolni. Világosabb pillanataimban próbálom meghatározni, mit jelent a haza fogalma, makacsul magyarázom, miért olyan visszataszító ez a nép, keresem a mentségeket.
Dehát nincs mentség. Ez az ország tényleg nem érdemli meg ezt a csodálatos nőt. És ezért a felismerésért azt hiszem, jobban sajnálom őt, mint a hozzám hasonló világlátásúkat.
Neki most rosszabb.