Keresés ebben a blogban

2017. január 26., csütörtök

Názáreti 39.



Erről a hét főbűnről azért kellene még mondanom valamit, hátha van olyan, aki még nálam is kevésbé van otthon a hamartiológiában.

Csak előbb egy nyomasztó adósságról. A minap azt írtam, hogy az Énekek éneke tömény pornográfia, arról végképp ne essék szó. Most újraolvastam, még mindig azt hiszem, érthető, hogy a nagy ostoba katolikus massza "közvéleményét" idéztem fel ezzel a mondattal, de hátha valaki félreértette. Ide már közel esik az a lelkiismeret furdalás, amit az okoz, vajon világosan érthető-e, én a Bibliát a domináns negatívumai miatt tartom kártékonynak, de a szépségét, a jóformán semmihez sem mérhető irodalmi és történelmi forrásértékét, az "alapműségét" változatlanul nagyra becsülöm, sőt az idő múlásával egyre nagyobbra - minél többet tudok róla, annál világosabbá válik, mennyire nem tudok semmit (és ezzel nem vagyok egyedül). A baj csak az, hogy a mű szépségeinek hatása meg sem közelíti a manipulációk rombolásainak hatását - erre utaltam az Éneke énekéről szóló mondattal.

Ha már visszakanyarodtam az Énekek énekéhez, azt hiszem, úgy illik, hogy valamivel bővebben is beszéljek róla. Már csak azért is, mert a könyvemből való egyik idézetben szerepel is, igaz, forrásmegjelölés nélkül: ("Tégy engem mint egy pecsétet a te szívedre, mint egy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai. Próbált még szavakat találni, de először azt érezte, hogy a szavak lebegni kezdenek, és szétrepülnek, aztán meg azt, hogy Mirjam meztelen teste rásimul, a hasa a hasára, a melle a mellére, a te köldököd, mint a kerekded csésze, nem szűkölködik nedvesség nélkül; a te hasad mint a gabonaasztag, liliomokkal körül kerítve, a te két emlőd, mint két őzike a te csípőd hajlásai olyanok, mint a kösöntyűk, mesteri kezeknek míve, mely igen szép vagy és mely kedves, oh szerelem, a gyönyörűségek közt, szólt az ének ismét, aztán a szavak megint szétrepültek, csak feküdtek, Mirjam kicsit mozgolódott, érezni kezdte Mirjam testét, ahogyan még soha, átölelte, magához szorította, aztán csak feküdtek a füvön, és nem mozdultak, csak mikor már hajnalodott." (Názáreti 11. - 2016. december 5. hétfő)
Ma is vitatkoznak róla. Arról is, mikor és hogyan került be a kánonba. Egyes vélekedések szerint az 1. és 2. század között valamelyik évben, a javnei zsidó tudományos testület határozott arról, hogy az Énekek éneke és a Prédikátor könyve (a két, Salamonnak tulajdonított szöveg) legyen része az Ószövetségnek, mások a javnei zsinat létezését is vitatják, és jóval későbbinek gondolják e két könyv megörökítését - ezek az elméletek az Eszter könyvét is ide sorolják.
Akármikor történt is, nagy tett volt. Tessék belegondolni, miről szól az Énekek éneke. Hieronymus (Szent Jeromos) 998-ban fordította latinra az eredeti héber verseket, számos európai nyelvbe ennek az alapján kerültek. Csak érdekességképpen mutatok egy részletet Hieronymus latin strófáiból, mivé lettek az átültetések után. Mindjárt a kezdő sorok így szólnak:


Osculetur me osculo oris sui!
Quia meliora sunt ubera tua vino

Ez a Döbrentei kódex 1508. előtti fordításában:

Ő szájának ápolásával engem megcsókoljon, mert te igen jó kenetekkel turgyagozó emlőid bornál jobbak.

Heltai Gáspárnál 1552-ben alig más:

Apoljon meg ő engemet az ő szájának apolásival. Mert a te emleid jobbak a bornál.

Ám a héber szöveget is értők szerint (sajnos nem tartozom közéjük) az eredetiben nem "mellek" (ubera) a "dódim" szó jelentése, hanem "szerelem". Ami Komoróczy Géza ítélete alapján Bogáti Fazekas Miklós 1584-ben készült fordítását teszi hitelesebbé:


Engemet szűvem, szerelmem csókolj meg,
mert az te szerelmid nálam édesbek
drága bornál és gyönyörűségesbek

De akár turgyagozó emlőkről szól a vers, akár csak annyit állít, hogy szerelmid nálam édesbek drága bornál, nem könnyű bemagyarázni az ókori, valamilyen módon vallásos, de a hétköznapokon borházakban daloló közönségnek, miszerint ez egy allegorikus szent versezet, amiben Jahve a vőlegény és Izráel népe a menyasszony.
Márpedig Akiba ben Jószéf, más néven Akiba rabbi ezt tette, ezáltal pedig megmentette az Énekek énekét az enyészettől. Akiba rabbi különben is az emberiség történetének egyik legkiválóbb alakja volt, az ő műveiben olvashatók olyan mondatok, mint például ez:

"az ember nem Isten képmására, hanem Isten eszméje után teremtetett"

vagy ez:

„Isten a világot irgalommal, de az emberi cselekedetek jó és rossz oldalainak mérlegelésével kormányozza."

Az 1. és 2. század fordulója körül az angyalhitet kizáró, a közvetítőt el nem ismerő egyisten hit több volt mint különös, én így a 21. században is felvilágosultnak és követendőnek ismerném el. Hadd tegyek ide még egy mondatot, minden megjegyzés nélkül:

„Helyedet mindig rangodon alul válaszd, amíg nem kérnek rá, hogy előkelőbb helyre ülj, mert jobb, ha mások szólítanak fel, hogy lépj előbbre, mint ha arra kérnek, hogy hátrább ülj."

Hááát... Ez kicsit hosszabb lett, mint amilyennek akartam, ennyi elég mára, a hét főbűnre majd visszatérek. Talán holnap.