Keresés ebben a blogban

2016. december 27., kedd

Názáreti 28.

Megmutatom, mire gondolok, jó? Amikor az embereket megalázottságban és félelemben tartó portréról beszélek, amilyenné a négy evangélista torzítja Jézust. Szinte bárhonnan hozhatnék példát az egész Újszövetségből, idetehetném akár az egész Hegyi Beszédet, de inkább idézek egy részt Mátéból, mindjárt látni fogják, miért éppen ezt:

34. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.
35. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt;
36. És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.
37. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.
38. És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.
39. A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és a ki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.
40. A ki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.
(Mt 10.)

Máté evangéliuma szerint ezt itt Jézus mondja. Igaz, nem a népnek, "csak" a "tanítványainak", más néven az "apostoloknak", dehát végülis mindegy. Ezt gondolja, ezt mondja.
Tetszik érteni a fenti szöveget? Elég nehéz nem érteni, ugye? Baromi mondatok. Minden bigott ájtatos, aki egyáltalán eljut idáig az olvasásban, és dermedten appercipiálja, hogy ez bizony védhetetlen és magyarázhatatlan, nekiül és elkezd magyarázkodni.
Mutatok egy ilyet is. Jelentős személyiségtől fogok idézni, az illető "szénior apostol" egy Tizenkét Apostol elnevezésű kuratóriumban, ne kérdezzék, mi az, nem tudom, nem is érdekel, nem kívánok alapos ismereteket szerezni erről a területről. Ügyvédként végzett, de volt misszionárius is. Úgy vélem, afféle prédikátor vagy mi, van belőle jó sok az amerikai földrészen, én taszítóbb emberfajtát nehezen tudok elképzelni, kártékonyabbat is körülményes találni, olyasmi lehet, mintha összegyúrnánk Göbbels-t Torquemadával, és üdvözült mosolyt ragasztanánk az ábrázatára. D.Todd Christoffersonnak hívják, és az itt következőket mondja a fenti szövegről (idejében szólok, akármilyen erősnek érzi is magát valaki, tanácsos az olvasás előtt bevenni egy Daedalont vagy valami egyéb, szédülés, hányinger ellen való pirulát):


"Azt mondani, hogy nem azért jött, hogy békét hozzon, hanem fegyvert, első benyomásra ellentétesnek tűnhet azokkal a szentírásokkal, melyek úgy utalnak Krisztusra, mint a „békesség fejedelme”, valamint a születésekor elhangzó kijelentéssel: „dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat, illetve más ismert utalásokkal, mint amilyen a „békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek”. „Való igaz, hogy Krisztus békét hozni jött: békét hívő és Isten között, békét az emberek között. Ám Krisztus eljövetelének elkerülhetetlen eredménye az, hogy konfliktus támadjon: Krisztus és az antikrisztus, a világosság és a sötétség, Krisztus gyermekei és az ördög gyermekei között. Ez az összetűzés még egyazon család tagjai közt is felbukkanhat.”
Biztos vagyok benne, hogy e világméretű nézőközönségből sokan személyesen is megtapasztaltátok, mit fejez ki az Úr ezekben a versekben. Biztosan van közöttetek, akit az édesapja és édesanyja, vagy a saját testvérei kiközösítettek, amikor elfogadtátok Jézus Krisztus evangéliumát, és szövetségre léptetek Ővele. Így vagy úgy, de a Krisztus iránti felsőbb rangú szeretetetek megkövetelte azon kapcsolataitok feláldozását, melyek kedvesek voltak számotokra, és sok könnyet hullattatok. Mégis töretlen szeretetetekkel állhatatosan viselitek a keresztet, és nem szégyellitek Isten Fiát...
...Igen, a Jézus Krisztus Egyházához való csatlakozás ára magas lehet, de az intés, hogy Krisztust emeljük minden más fölé – még akár a legszűkebb családtagjaink fölé is –, azokra is vonatkozik, akik a szövetségben születtek. Sokan úgy lettünk az egyház tagjai, hogy nem voltak ellenzőink, talán gyermekként. A kihívás, mellyel nekünk kell szembenéznünk, az, hogy hűek maradjunk a Szabadítóhoz és az Ő egyházához az olyan szülőkkel, rokonokkal, testvérekkel vagy akár gyermekekkel szemben is, akiknek viselkedése, hite vagy döntései lehetetlenné teszik, hogy az Urat és őket egyszerre támogassuk. Ez nem szeretet kérdése. Szerethetjük és úgy is kell szeretnünk egymást, ahogyan Jézus szeret minket. Ahogy Ő mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” Ám az Úr arra emlékeztet bennünket, hogy „a ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám”. Így bár a családi szeretet folytatódik, a kapcsolatok néha megszakadnak, és a körülményektől függően időnként még akár a támogatást vagy toleranciát is felfüggesztjük a magasabb rendű szeretet érdekében."
A közönség épülésére sokmindent megteszek (amint látják), higgyék el nekem, ez itt a legokosabb az összes ilyen bibliamagyarázó prédikátor közül.
Iszonyatos, nem? Amikor egy mélysötéten buta ember is eljut odáig, hogy itt valami nem stimmel, itt ezt szalonképessé kellene tenni, mert ezen még Mari néni is elálmélkodik...
Pedig Mari néni nem. És az egészben ez a legiszonyatosabb. Mari néni nem olvas bibliamagyarázót, ő egy hatalmas, homogén tömeg része, akiknek azt mondták, hogy "A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám." Aki pedig ezt mondja, az évezredek óta a pap. A legnagyobb tekintély. Szinte az egyetlen. Mari néni és Lajos bácsi attól kezdve, hogy nekik ezt megmondták, ehhez fogják tartani magukat. Mert méltók akarnak lenni.
Abban a homályban, amiben ezek az emberek élik az életüket, nem igazán körvonalazhatók az olyasféle fogalmak, mint a gyermeki vagy szülői szeretet, az kiváltképpen zavaros, mit jelent az, hogy méltó, de körülbelül sejtik. És ebből a sejtésből hatalmas, szilárd és megmásíthatatlan meggyőződés lesz, ami egy életen át olyan is marad. Amit akár a mások élete árán is megvédenek. Halott katonák millióinak maradványai vannak elásva a tömegsírokba, akik mind meg akarták védeni ezt a meggyőződést. Méltók maradtak hozzá a mások élete árán. Meg a sajátjuk árán.
Ezért förtelmesek ezek a szövegek. Ugye tudják, nem véletlenül vannak benne az evangéliumban. Azok, akik ezt írták, nagy valószínűséggel abból a tömegből valók voltak, ahol nem szokás kérdezni, nem azért, mert a választ úgysem értenék, hanem mert a kérdés feltevése önmagában sértés számba megy. Mit mondtál? Általában ez az első és utolsó kérdés. Általában az üt, aki a kérdést föltette, de üthet a másik is. A nyelvtudomány kétféle kérdést ismer: az eldöntendő és a kiegészítendő kérdést. A nyelvtudomány felkent papjainak (hogy stílusos legyek) fogalmuk sincs róla, hogy az általuk nem ismert, harmadik kérdéstípus az, ami gyakoribb az első kettőnél, ez a sértő kérdés, amire nincs válasz. Mit gondolsz, ki vagy te, hogy mersz idejönni, fizetsz egy korsóval, anyád mit szólna, és így tovább. Ezek a kérdések. Az nem elképzelhető kérdés, hogy Jézus ezt miért mondta meg hogy Jézus ugye nem mondhatott ilyet. Marad az, hogy méltónak kell lenni. Meg az, hogy Jézus és az Úr előbbre való. Szülőnél, gyereknél, mindenkinél. Nem nehéz.
Holnap folytatjuk.

Senkinek nem jut eszébe, hogy isten nem fenyegethet és nem büntethet, mert ha ezt tenné, nem volna isten?