Keresés ebben a blogban

2016. november 29., kedd

Názáreti 8.

A történelem az elmulasztott lehetőségek sorozata. Vagy még inkább a megfojtott, kiirtott lehetőségeké. Jó részükről nem is tudja a kor, hogy esélyt kínál a sors, cselekedni kellene, egy kisebb részről meg tudja, de nincs mit tenni, megakadályozzák a cselekvésben.
Soha olyan esélye nem volt az emberiségnek, mint Jézus. És soha olyan durván nem pusztította el a lehetőséget, mint akkor.


Nagyon halkan szólalt meg.
- Nem fogunk elég sokat beszélgetni ahhoz, hogy nálam is hatásos legyen a módszered. Épp ezért ne mondd még egyszer, hogy nem tudtam válaszolni a megiddói rabbi kérdésére, mert akárhányszor mondod, nem fogok elbizonytalanodni. Te tudod, hogy a rabbinak megmondtam, az ő Tóráját a qumráni papok utasítására lopták ki a szekrényből. És azt se mondd még egyszer, hogy ezt a förtelmes mondatot én magam mondtam, mert te tudod, hogy csak felolvastam mint elrettentő példát a mindenütt terjedő förtelemből.
- Tudnod kell, hogy hiába tetted. Egy buta ember csak a saját szellemi szintjén tudja tovább adni, amit tőled hallott. Nekünk teszel szívességet, ha minket idézel, mert a nép azt fogja megjegyezni, hogy te is ezt mondtad. Járnak oda, ahol te jársz, a neveddel van tele Izráel, de hiába beszélsz nekik, érteni azt képesek, amit mi mondunk. A népnek csoda kell és ájtatosság. Össze akarja kulcsolni a kezét, és fel akar nézni az égre. Ünnepet akar és nem okos köznapi magyarázatokat.
- Amíg csodákat ígérnek nekik, és beleverik a fejükbe, hogy isten rajongást vár. Amíg nem találnak ünnepet a saját mindennapjaikban, a játékukban, a zenéjükben, a szokásaikban. Amíg butaságban tarthatod őket, mert minden eszközöd megvan hozzá, hogy tehesd.
- Azt hiszed, te majd másfajta ünnepet adsz? Azt hiszed, világosságot tudsz gyújtani a mélységesen sötét fejükben, gazdaggá és színessé teszed a sivár lelküket? Eljárnak oda, ahol te vagy, és hallgatnak téged, de egy szavadat sem értik. Néznek egy szép, magas, búgóhangú fiút, akinek sötét a szeme és sötét a haja, és akiről azt hallották, hogy ő a Messiás, és talán éreznek is valamit abból, ami te vagy. De nem azt hallják, amit mondasz, csak azt, ahogy mondod. Isten neve helyett a te nevedet mormolják, mert azt legalább meg bírják jegyezni.
- Keserűen fogsz csalódni, mert még megéred, hogy az én nevemmel fognak elsöpörni titeket.
- Mondtam, hogy gyerek vagy még. Én azért engedtem, hogy Qumránba gyere, mert meg akartam bizonyosodni, te vagy az, akiről hallok. És köszönetemet akartam kifejezni, amiért segítesz nekünk. A te neved értékes, nagyon értékes. A te neveddel fogjuk elsöpörni a legkisebb vágyat is, ami egy másfajta életet kívánna, mint amit mi kínálunk. A te neveddel fogunk az emberekből bégető bárányokat csinálni.