Keresés ebben a blogban

2016. november 21., hétfő

Méretek

Találtam egy érdekeset a The Guardian-ban. Milyen magasak világunk vezetői? Ez a címe az összeállításnak. Azt most hagyjuk, kit tekintünk világunk vezetőinek, ez a cikk a politikusokról szól, sajnos nem teljesen alaptalanul.
Jót röhögtem. A csúti nagyhasút a cikk 174 centiméterre taksálja. Igaz, ott van, hogy megközelítőleg, na de körülbelül 10 centi azért erősen túl van a hibahatáron. Nem teszek ide képeket, mert ezt a blogot nem szennyezem ilyesmivel, de bárki megnézheti például az Angela Merkellel közös képeket, amiken reális az optika által mutatott szint. Merkel 165 centi.
Nem szívesen beszélek olyan tulajdonságokról, amikről az érintett nem tehet, azaz például testmagasságról, betegségről, hajhiányról (a kövérség és a faragatlanság nem isten adománya, azokat nem lehet idesorolni). De annyit meg kell említenem, hogy az ember, főképp a férfiember alacsonysága bizonyos munkakörökben kockázati tényezőnek számít. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok elnökei között nemigen találni 180 centi alattit.
A kicsi emberek túlnyomó többsége ugyanis tudatosan vagy tudat alatt valami módon kompenzálni próbál. Egyszerűen érthető, miért, nem jó felnézni a másik emberre, különösen nem jó felnézni rengeteg másikra.
Ismertem rendkívüli alacsony embereket, az első főszerkesztőm, Eck Gyula például a legcsodálatosabb jellem és intellektus volt, sok fejjel nőtt fölé az emberiség maradék részének.
De a többség kétségtelenül nem ilyen. Mélynövésűnek hatalmat adni nem okos dolog, különösen, ha az illetőn messziről látszik a hatalomért való beteges reszketés.
A falusi futballista finoman szólva nélkülözi azt a nagyvonalúságot és intelligenciát, amivel képes volna felülemelkedni bizonyos kisebbrendűségi érzéseken.
Mint fentebb említettem, a termetéről senki nem tehet.
A megválasztásakor kellett volna ezzel foglalkozni. Azoknak, akik rajonganak. Hogy az nem egészséges, ha egy miniszterelnöknek mindenkire föl kell néznie. A szó szoros értelmében. A világ diktátorai ezt mindig azzal kompenzálták, hogy magukat mindenkinél kiválóbbnak tartották.
A történelem nagy embergyűlölői mind kicsik voltak. Azok is maradtak.