Keresés ebben a blogban

2016. szeptember 15., csütörtök

Ennél többet?

Mondtam már, általában megnézem a Google-hírek című összeállítást, ha látok valamit, amiről úgy gondolom, érdekelhet, azt megnyitom. Ma van egy, aminek az a címe, hogy "Gyurcsány kipakol". Nem tudom, mi a válasz.hu, de a cikk elolvasása után sejtem. Ideteszek belőle egy idézetet:

"Emlékezzünk csak három eseményre:
1. a locsolóautóra, vagyis a vízágyú felgyújtására (lásd fenti képünket), amit Kisgergely András egykori ózdi jobbikos képviselő követett el a bírósági ítélet szerint;
2. a tévéostromra, amelyhez Toroczkai László, a Jobbik jelenlegi alelnöke vezeti át a tömeget a Kossuth térről;
3. a szovjet emlékmű megrongálására, ezért Budaházy Györgyöt, a radikálisok egyik legismertebb aktivistáját marasztalta el a bíróság.
Eközben a televízió Szabadság téri épületében tartózkodó, akkoriban a Fidesz legbelsőbb köreihez tartozó, a párt frakcióvezetőjeként dolgozó Navracsics Tibort egy kivilágítatlan irodában bujtatják a székházban garázdálkodó tömeg elől, és Juhász Ferenc MSZP-alelnökkel és Török Gábor politológussal együtt végül a hátsó kijáraton menekítik ki az épületből.
Ennél azért többet néznénk ki Orbán Viktorból."


Tessen mondani, minél? Netán arról volna szó, hogy ezt a baromi disznóságot, amit akkor összehoztak, a csúti futballista jobban szervezte volna meg?
Ha nem indiszkrét a kérdésem, miért? Miért kellene feltételeznünk róla, hogy annál a randalírozásnál szervezettebbet, hatásosabbat tudott volna produkálni? Mit bizonyított eddigi működése során, amiből arra lehet következtetni, hogy a csőcseléknek az aljával tetszetősebb felfordulást képes bemutatni?
Akkor ott nem lopni és hazudozni kellett. 
Nem mintha azt jól csinálná, valamire való profi rablógyilkos nyilván elszégyellné magát attól az amatőr munkától, amit a dagadtra hízott jobbszélső művel, dehát abban azért már van egy több évtizedes gyakorlata.
Azon kívül? Láttunk valamit tőle?