Ír a kis Zách papájáról (kis Záchnak hívtuk a később Zsámbéki Gábor néven ismertté vált rendezőt, aki legalább egy fejjel magasabb a papájánál, dehát akkor is csak kis Zách - Zách János, valaha jó napokat látott színész fia).
Tavasz közeledvén egyre nehezebben bírtuk a Balatontalanság nevű hiánybetegséget, midőn megtudtuk, hogy Zách Jani bácsinak dolga van Siófokon, hívott minket, hogy menjünk vele, nem szeret egyedül vezetni (a Vígszínházban nehéz volt nem tudni kettőnk mániákus Balaton-imádatáról általában és a vitorlázáshoz kapcsolódó szenvedélyünkről különösen - bár utóbbi akkor még inkább Andrásra volt jellemző, én tőle tanultam majdnem mindent erről a sportról). Akkor már szilárdan elhatároztuk, hogy veszünk egy hajót, arra sajnos nem emlékszem, láttuk-e már a hirdetését annak az O-yolénak, amit később tényleg megvettünk, vagy még csak a nyálunkat csorgattuk, járkálván a szárazra vetett vitorlások között.
Mint Charles Gordon A szőke ciklonban, aki három nappal a szabadulása előtt kórházba utaltatta magát, mert nem bírta tovább, mi is felmondtunk a Vígszínházban a nyári szünet beállta előtt (díszítő-zsinórosok voltunk), és leköltöztünk a Balatonra. A költözéssel járó csomagolás viszonylag kevés időnket vette igénybe: volt egy-egy zöld vadászvászon nadrágunk, twistpulóver a hétköznapokra, alá viselhető sziloning az ünnepekre. Zsebbe egy-egy pár zokni és egy egy fogkefe.
Akkor még megvolt a szárszói házunk, anyámtól elkértem a kulcsot, május végén nekifogtunk a nyaralásnak.
E bevezető után rátérek a lényegre: a gaffos hajóra a földvári kikötőben. Szárszón nem lévén móló, ennélfogva semmilyen vitorlásélet, Földvárra jártunk át, hol stoppal, hol gyalog. Vitorlásnézőbe. A Szúnyog-sziget déli oldalán állt egy zöldre festett torzszülemény, a színe mint egy összecsukható széké valamely régimódi kertvendéglőben, a formája mint egy hasas ladiké, a tulajdonosának világhódító vágyai lehettek, akkorára építette a hajóját, amivel megtámadhatja az angol hadiflottát, a győzelem esélyével. De ez mind rendben van. Még az is, hogy semmilyen típusra nem emlékeztetett, az is, hogy a monstrumnak svertje volt, azaz kishajóként funkcionált. A gaff ment túl minden határon. (A gaff magyarul - jobb fordítás híján - orrárboc, nagy tengeri vitorlásokon nemcsak funkciója van, szép is. Alatta szobrok díszítik a hajó orrát, ha tetszett látni a Louvre-ban a nyugati lépcsősor tetején a Szamotrakéi Nikét, akkor megvan, milyenek voltak ezek a gaffszobrok, az is egy hajóról való.)
Andrást ez a zöld gaff gurította be igazán. Megfognám két kézzel, és az egészet kicsapnám a partra, mondta, mikor először megláttuk, és igazán dühös volt.
Nevettem rajta. Olyan szenvedélyesen mutatta a mozdulatot, ahogyan az ember egy nehéz fejszét lendít meg hátulról, és csap le vele, úgy kellett volna azt a förtelmet is odavágni.
Eltúlozta a jelenetet, ahogyan azt egy jó komédiában kell. Karakterből hozta a figurát. De az átélés a valóságon alapult, az ízléstelenség kiváltotta dühből fakadt.
Mint azóta is mindig.
Akkor még megvolt a szárszói házunk, anyámtól elkértem a kulcsot, május végén nekifogtunk a nyaralásnak.
E bevezető után rátérek a lényegre: a gaffos hajóra a földvári kikötőben. Szárszón nem lévén móló, ennélfogva semmilyen vitorlásélet, Földvárra jártunk át, hol stoppal, hol gyalog. Vitorlásnézőbe. A Szúnyog-sziget déli oldalán állt egy zöldre festett torzszülemény, a színe mint egy összecsukható széké valamely régimódi kertvendéglőben, a formája mint egy hasas ladiké, a tulajdonosának világhódító vágyai lehettek, akkorára építette a hajóját, amivel megtámadhatja az angol hadiflottát, a győzelem esélyével. De ez mind rendben van. Még az is, hogy semmilyen típusra nem emlékeztetett, az is, hogy a monstrumnak svertje volt, azaz kishajóként funkcionált. A gaff ment túl minden határon. (A gaff magyarul - jobb fordítás híján - orrárboc, nagy tengeri vitorlásokon nemcsak funkciója van, szép is. Alatta szobrok díszítik a hajó orrát, ha tetszett látni a Louvre-ban a nyugati lépcsősor tetején a Szamotrakéi Nikét, akkor megvan, milyenek voltak ezek a gaffszobrok, az is egy hajóról való.)
Andrást ez a zöld gaff gurította be igazán. Megfognám két kézzel, és az egészet kicsapnám a partra, mondta, mikor először megláttuk, és igazán dühös volt.
Nevettem rajta. Olyan szenvedélyesen mutatta a mozdulatot, ahogyan az ember egy nehéz fejszét lendít meg hátulról, és csap le vele, úgy kellett volna azt a förtelmet is odavágni.
Eltúlozta a jelenetet, ahogyan azt egy jó komédiában kell. Karakterből hozta a figurát. De az átélés a valóságon alapult, az ízléstelenség kiváltotta dühből fakadt.
Mint azóta is mindig.
