Keresés ebben a blogban

2016. május 21., szombat

Műsorpolitika

Tegnap este hét órakor ugyanúgy elkezdődtek az úszó Európa-bajnokság döntői, mint a héten minden nap. A közszolgálati televízió sportcsatornája nem adott élő közvetítést. Öt órakor kezdődött ugyanis egy "felkészülési mérkőzés", Magyarország-Elefántcsontpart. Annak vége lett ugyan hét óra előtt, de még kellett adni egy részletes elemzést is. Néha odakapcsoltam, negyed kilenckor még mindig erről a meccsről volt szó.
Bocsánat, ha valaki nem tudja, mennyi lett az eredmény, tőlem most nem fogja megtudni, olyan mértékig undorodom mindentől, amit magyar futball címen művelnek (és ami egy számomra különben is ismeretlen sport, régebben megpróbáltam belenézni, azt hittem, futballoznak, azt valamikor kedveltem, de ez valami más), hogy irtózva menekülök előle, jórészt függetlenül a csúti hízott játékos személyétől. Bár be kell ismernem, azért az növeli az émelygést, amit érzek.
Csak hogy világos legyen: a magyar sport kiemelkedően sikeres teljesítménye egy Európa-bajnokságon másodrendű esemény a Magyarország-Elefántcsontparthoz képest.
A kinyalt seggek fényességének is vannak fokozatai. Ez felülmúlhatatlan.