Ez a "luxusstadion" nem hagy nyugodni, pedig évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy nem foglalkozom ezzel a gönci hordóval, ezzel az alapjában véve tényleg elviselhetetlen figurával, mert ezt nem lehet ép ésszel feldolgozni.
Most is csak megpróbálom kimondani, amit kell, aminek a kimondása nélkül valószínűleg megfulladnék.
Hagyjuk az összes többit, vegyük csak ezt a stadiont. Gondoljanak bele, adva van egy falu. Nem minősítem, nem hasonlítom, olyan, mint amilyen van ebben az országban legalább háromezer. Laknak benne ezeregynéhányszázan, ugyanabban a gazdasági és szellemi nyomorban, amilyenben az ország legalább kilenc és félmillió lakosa él.
És akkor egy vidéki futballista, egy hatalmi tébolyban súlyosan megbetegedett falusi ember felkönyökli magát ennek a Magyarország nevű szemétdombnak a tetejére, kijelöli a csúti libalegelőt valahol a felázott vályogházak tyúkszaros udvarai között, és a mi pénzünkért felépíttet egy borzalmas pörgekalapon árvalányhajat, és odajár nézni azt a mozgásformát, amit az ő szintjén futballnak neveznek. Az ő magánstadionjában. Példaképe, az alföldi juhász már csinált valami hasonlót, igaz, ő másképp lopott, és messze nem annyit - mindegy, volt rá példa, az egész világon egyedül Magyarországon, de volt, a gönci hordó "szellemi" szintjén ez appercipiálható.
Tetszik érteni? Áll egy stadion a nagy semmi közepén, mert egy bizonyos élőlény úgy határozott, hogy ő ezt megengedheti magának.
De nem is ez az elviselhetetlen ebben az egész históriában. Hanem az, hogy ezt egy egész országnyi nép hagyta.
