Keresés ebben a blogban

2014. szeptember 2., kedd

Van már villany

Sok évvel ezelőtt (még nem született meg Benjámin sem), telefonált valaki a Radna utcai házból, hogy menjünk, mert ázik a kisfiamék lakása (valahol külföldön voltak mindketten). Hagytak kulcsot a szomszédoknál, azok vették észre a beázást.

Alkonyodott, majdnem teljesen sötét volt, amikor odaértünk a kisfiam mamájával (már a múltkor is akartam mondani, az illetővel van egy házasságlevelünk vagy hogy hívják ezt a papírt, a köznyelv szerint az illető a feleségem, de én eléggé utálom ezt a szót is, a fogalmat is annak teljes terjedelmével, nem lévén az illető semmi módon a birtokom, és hozzám sem azért tartozik, mert papírunk van róla, hanem mert a fiaim mamája, és ezeknek a fiúknak én vagyok a papája, ez fontos, ez rang).

Nem lehetett tudni, a villanyvezeték is ázott-e, ezért nem volt szabad villanyt gyújtani. Az ebédlőasztalon találtam egy kis lámpát, nyomogatni kellett, a dinamó így töltött.

Idegen volt ez a tárgy, még sosem láttam. Kérdeztem is a szomszédot, az övé-e. Azt mondta, nem, itt volt.

Érdekes, nem emlékeztem rá. Hamar rájöttem, hogy azért, mert nem én vettem. Addig mindent én vettem a kisfiamnak.

Akkor már jóideje nem itthon lakott. De csak ez a dinamós lámpa tudatosította bennem, hogy elment, hogy az élete jórészt független tőlem.


Praktikus dolog egy ilyen dinamós lámpa. De nekem nincs, és nem is lesz soha.