Keresés ebben a blogban

2014. június 24., kedd

Az elektronikus postáról

Kapok emaileket, írok is. Általában olyanokat kapok, közeli ismerősöktől is, amiken van megszólítás (ezzel el is kezdődik a hamisságok sorozata, a levélírónak az esetek többségében nem vagyok sem kedves, sem drága, még kevésbé tisztelt), aztán valamilyen közlés, aztán illendő elköszönés vagy minek is nevezzem egy rendes levél végét, nem elköszönés az, hanem valami idétlen és az esetek többségében hazug megjelölése az illetőnek az irántam való érzelmi viszonyáról: tisztel (egy fenét), üdvözöl (kegyelmi állapotáról tudósít, vagy nekem kívánja, hogy szabaduljak meg a fájdalomtól, büntetéstől, esetleg az isteni rend eljövetelét kívánja, jósolja), barátságáról értesít (nincsenek barátaim), esetleg puszit küld (valószínűleg eszében sincs megpuszilni, azzal végképp nem törődik, hogy én meg irtóznék az aktustól), ilyesmi, csupa át nem gondolt, ostoba formula, közhely, mert ilyeneket írni kötelező. Pedig nem az. Végül ott áll a bemutatkozás mint a levél legutolsó szava, holott azzal kellett volna kezdeni, ha azt akarja, hogy figyeljek rá. Ha meg valahonnan úgy is tudom, ki írta a levelet, végképp nem értem, minek odaírni. Csókol anyád Józsi.

Na jó. Csak azt akartam mondani, hogy a levélformát már kisgyerekkoromban is idétlennek, álságosnak, szépelgőnek találtam, lehetőleg nem is írok formális levelet, legföljebb hivatalosat, mert azt muszáj.

Most itt volna ez az új megjelenési forma, az elektronikus levél, amivel lehetne emberien közlekedni. Bizonyára sokan írtak már ennek a stilisztikájáról, az etikájáról, nyilván rengeteg elemzés van a tartalom és forma viszonyáról – én még egyet sem olvastam. Úgyhogy ezúton küldöm önöknek a saját elképzelésemet az emailről: ez egy cetli. Amit a konyhaasztalon hagyok. Hogy majd hívlak. Hogy a gyerekek telefonáltak, este jönnek vacsorára. Nincs megszólítás, nincs a végén elköszönés, még nagy kezdőbetű sincs.

Az a jó próza, ami mondható. Nemcsak drámában, még regényben is. Hazug szöveget nem lehet jól mondani.

Kedves barátaim, mondja a levélszöveget a vidéki futballista, ezt tanították neki, soha nem gondolt bele, mit mond.


Barátja magának a hóhér.