„Az osztrák közszolgálati televízió műsorában megjelenített ’szánalmas gúnyolódásnak’ nem szabad ártania az osztrák és a magyar nép közötti hagyományos barátságnak és rokonszenvnek – közölte a Külügyminisztérium.”
„A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szerint aggályos, ha felnőttfilmekben szerepelt énekes is fellép a parlamenti gyermekkarácsonyon.”
Nem láttam az osztrák közszolgálati televízió vonatkozó műsorát, amiben állítólag a magyar koronával kapcsolatos törvénnyel foglalkoztak. Nem is szeretném megnézni, valószínűleg idétlen volt és ostoba. Nem illik ugyanis gúnyolódni egy szánalmas butaságban tartott nép szánalmasan buta törvényein, középkori eszményein, szánalmasan buta görcsein, amikkel ragaszkodik a szánalmasan hazug, sosem létezett hagyományaihoz (lásd például ezeréves államiság) és hasonlóan szánalmas hitéhez, miszerint ő nagy időknek nagy tanúja és egy nagy, sok évszázados kultúra örököse. Nincs ugyanis ezeréves államiság és nincs nyoma a sok évszázados kultúrának sem, mert a románkor, a gótika és renaissance emlékeit (azt a keveset, ami egyáltalán volt) lerombolták tatárok, törökök, van helyettük dzsámi és minaret meg fürdővíz, amivel különben nem tudunk mit kezdeni. És a többi, amit felmutathatnánk, az sem olyan eget rengetően magas kultúra, jó hosszú ideig se festészet, se szobrászat, se zene, se irodalom. (Évszázadokkal Dante, Petrarca és Boccaccio után, Shakespeare, Cervantes mellett/után Szenczi Molnár Albert vagy Bessenyei György?) Dehát mitől is volna? Csak egyszer kellene megpróbálni a magyar történelem realitásokhoz közeledő elolvasását, nagyjából Zsigmondtól kezdve, ha azt akarjuk tudni, miért nem volt évszázadokig magyar államiság, és hová tűnt a magyar kultúra esélye a megszületésre (nem a fennmaradásra).
Nemeskürty István például, amikor még nem nyugállományú dandártábornok volt, írt egy könyvet Ez történt Mohács után címmel. Akkor egy pillanatig azt lehetett hinni, hogy elolvassuk végre a magyar történelemről szóló tényeket úgy, ahogyan azok valóban történtek, végülis minden meg van írva, csak abba kell hagyni a hazudozást, az önámítást, a kitalált, sosemvolt dicső magyar história folyamatos fényezését. Nem lehetett. Egy rövid mondatba összefoglalva azt, amit kötetekben volna jó elemezni, azért nem, mert ezt az országot eddig kizárólag rendkívül buta emberek uralták. Nem Mohács óta, ne áltassuk magunkat. Én nem tudom, kinek volna dolga, hogy elemezze a történelmi tényeket, és azokból levezetve a tanulságokat eljusson a jelenig, de attól tartok, a történészek erre alkalmatlanok. Valószínűleg csak írni tudnak, olvasni nem. Pedig nemcsak Kossuthról lehet elolvasni mindent, ami elegendő lehetne az adekvát megítéléséhez, vannak feljegyzések a Lackfiakról, Garaiakról, egyáltalán a Zsigmond-kori bárókról, a konstanzi zsinatról és a huszitákról, amiken érdemes volna legalább elgondolkodni. Nem a felelősséget kell vállalni Cillei Frigyes tetteiért és az ostoba velencei háborúért, csak le kellene írni úgy, hogy alapja lehessen egy elemzésnek, ami értékén kezeli a magyar történelmet, helyére teszi a szabadságharcokat, forradalmakat és egyéb szégyenletes megnyilvánulásait azoknak az alakoknak, akiket históriánk szereplőinek nevezünk, pedig okozói. Hogy ha elfogadhatóvá nem is, legalább érthetővé világosodjék a folyamat, ami előbb a népet kényszerítette butaságba, mert a királyoknak, egyháznak, politikusoknak az volt az érdeke, végül pedig eljutottunk odáig, hogy az országvezető szellemi színvonala jó esetben nivellál a népével, bár szerintem ez a nép azért annyira nem sötét.
A minap föltettem azt a kérdést, mit gondolnak, hány közterület és intézmény van elnevezve Robespierre-ről. Megadtam a megfejtést is: egy sem.
Van egy új kérdésem – mit tetszik tudni a francia királyi koronáról? Semmit? Én sem. Hagyján. A franciák sem. Franciaország köztársaság. Valahol bizonyára megvannak a koronák (nem hiszem, hogy csak egy volt), az is lehet, eltemették őket az utolsó királlyal, az is lehet, hogy múzeumban vannak, egyet bizonyosan tudok: ha megvan(nak) is, nem a francia parlamentben tartják. Egyiket sem – ha több volt. Azaz még valamit bizonyosan tudok, az már kettő, nincs francia szent korona-tan. Nem büszkék az ezeréves államiságukra, volt nekik. Ilyen-olyan, annyi amennyi, de volt, elegük is lett belőle, csináltak forradalmat, az értelmesebb franciáknak erről mindig is megvolt a véleménye, lett egy köpcös kis császáruk egy korzikai altisztből, az tett mindenféle használhatót is, de róla is megvan a véleményük, századannyi közterület nem viseli a nevét, mint nálunk Kossuthét, és 1958 óta van egy új alkotmányuk, amin az elmúlt 55 évben nem változtattak annyit, amennyit nálunk ez a mostani, kormánypártnak nevezett elszíneződés változtatott egy hónap alatt.
Franciaország nemcsak köztársaság, hanem egyben európai ország is, ahol jó ideje nem szokás a fétisek imádata. Totemek, amulettek és egyéb tárgyak, nem beszélve különféle középkori eszmékről, nincsenek megemlítve az alkotmányban, nincs nekik hitvallásuk, és egyáltalán, nem viselkednek úgy, mint egy pápua varázsló. Azt nem tudom, keresnek-e olajat Aix-en-Provence-ban sámándobokkal és egyéb barbár holmikkal, de azt tudom, ha volna ilyen, azt vagy kinevetnék vagy elmegyógyintézetbe utalnák.
Engem az is bosszant, ha I. Istvánt egy történész Szent Istvánnak nevezi, mert a szentség nem történelmi kategória, ha az egyház ragaszkodik ehhez a finoman szólva idejétmúlt bálványcsináláshoz, tegye, de minden világi intézménytől elvárom, hogy legalább igyekezzen úgy tenni, mintha hallott volna a felvilágosodásról. (Elvárom, jajistenem, miket beszélek.) A magyar Szent Korona-tan (ugye így kell írni?) mint huszonegyedik századi élő és fungáló intézmény, amire hivatkozni is lehet, nagyjából meghatározza ennek az országnak a sorsát, úgy harminc-ötven évre még.
Értik, miről van szó? Persze, hogy nem, sokaságokról beszélek meg évszázadokról, folyamatokról meg tendenciákról, okokról és okozatokról, pedig csak azt akartam mondani, milyen messziről jutunk el egyetlen ember megalázásáig, miért legyintünk az ártó ostobákra és tartjuk természetesnek, hogy iszonyatosan primitív, kizárólag zsigeri szintű megnyilvánulásokra képes kitüremkedések gázolhatnak bele tetszésük szerint bárkibe, most éppen egy 25 éves lányba. Azaz hogyan függ össze két, látszólag semmilyen összefüggést nem mutató napihír.
