„Alan Turing zseniális brit matematikus volt, ő fejtette meg a második világháború idején a nácik fontosabb üzeneteit védő Enigma kódot. Ez ha nem is eldöntötte, de két évvel lerövidítette a háborút. Turing emellett a modern számítástechnika egyik kiemelkedő alakja. Az Enigma megfejtése után azonban rosszra fordult az élete. Miután kiderült róla, hogy homoszexuális, elítélték (a homoszexualitást akkoriban büntették Nagy-Britanniában), majd 1952-ben kémiai kasztrációra kényszerítették. A döntést azzal indokolták, hogy Turing már nem feddhetetlen, így pedig nem dolgozhat tovább kormányzati szerveknek, hacsak nem kezelik valamilyen módon. Turing végül 1954-ben megmérgezte magát.”
(origo)
Aztán még találtam ezt a mondatot is: „2013. december 23-án utólagos királyi kegyelemben részesült.” Az indoklás szerint: „A zsenialitását a második világháború során kihasználva feltörték az Enigma kódot, ami közelebb hozta a háború lezárását és ezrek életét mentette meg.”
Ne szerénykedjünk, azok az ezrek, akiknek az életét megmentette, inkább milliók. De különben nem mindegy? Egy vagy millió? Nem erről van szó.
Hanem hogy ki ad kegyelmet kinek. Félreértés ne essék, semmi bajom az angol királynővel, azon kívül, ami a bajom minden királlyal meg ilyesféle „foglalkozású” emberrel (ez a baj úgy különben – minek tagadjam – elég súlyos, mondjuk alapesetben is felmondással büntetném), de különben tényleg rendben van, az angoloknak tetszik, lelkük rajta, a demokrácia meg a köztársaság sem jobb, sőt.
De már engedelmet kérek, kegyelemben legföljebb Turing részesítheti a királyi házat. Nem tudom, tetszik-e érteni a felháborító aránytévesztést, hogy’ veszi magának a bátorságot bárki, amivel egyáltalán…
Na jó, elismerem, begurultam. Csak jogrendről, törvényekről kezdtem morfondírozni ennek a hírnek a kapcsán, mely szerint nem valamelyik afrikai őserdő bennszülöttei tették azt, amit ezzel a zsenivel (ezúttal pontos a szó) tettek, hanem egy európai úgynevezett kultúrnemzet. És miután megtették, nem sírva kérnek bocsánatot, hanem „kegyelmet” adnak. Jó, tudom, persze, ez a jogi formula, dehát éppen ez a bajom! Legyen már elég a politikusokból, a pöffeszkedő, ostoba senkiházikból, akik azt képzelik, felhatalmazás az, amit kaptak.
A fene egye meg, olyan baromi nehéz felfogni, hogy a bejárónőnek én nem felhatalmazást adok, hanem lehetőséget, hogy a munkájával pénzt keressen a szolgálatomban?! És csak azért nem nevezem a szolgámnak, mert nekem volt gyerekszobám. Nem, nem, félre tetszik érteni, nem vagyok demokrata, soha nem is voltam. Ahhoz, hogy az ember ne tekintsen egy másik embert szolgának, alárendeltnek, nem demokratának kell lenni, hanem jómodorúnak. Odáig eljutni, hogy természetesnek tartsuk, minden ember egyenlő jogokkal születik, éppen ezért minden embert segíteni kell, hogy ezt a jogát érvényesítve a lehetőségei is egyenlők legyenek, hogy a törvény előtt minden embernek egyenlőnek kell lennie, ahhoz nem demokrácia kell, hanem gyerekszoba. Gyerekszobát pedig nem építőanyagból lehet teremteni, hanem oktatásból, és csak olyanok képesek rá, akiknek volt gyerekszobájuk.
Amíg egy olyan valami, mint a magyar országgyűlés elnöke büntethet, addig a világban nagyon nagy baj van, mert az ilyesféle figurát én attól is eltiltanám, hogy bocsánatot kérjen. Azért ahhoz is szükséges egy bizonyos szintű emberi minőség.
A jelen állapotban természetesen nagyon sok olyan lény születik, amilyen például a magyar országgyűlés elnöke, nem tehet róla szegény (azaz tehet, mert legalább viselkedni bárki megtanulhat saját elhatározásból), a Mendel-Morgan elméletből tudjuk, a gének meghatározók. Csak hát vannak azért ebben az országban olyanok, akiket be lehet engedni emberek közé, akik tudnak beszélni (nemcsak imitálni a beszédet), nem látok racionális magyarázatot arra, hogy a meglévő törvények és szokások alapján is be kellene engedni az illetőt egy olyan épületbe, ami szobatisztáknak készült, dehát itt van ez a tudósítás, amit az elején idéztem.
Akkor?
Akkor bármi megtörténhet. Egészen addig, amíg a politikus elnevezésű szubsztanciát ki nem iktatja az emberiség. A megoldás vázlatát meg tetszik találni korábbi bejegyzéseimben (Jóreggelt Európa, június 23., 26., 28., Jelentkezők 3-4-5.), nem én találtam ki, csak megpróbáltam összerakni egyetlen elméletbe azokat a korábbi felismeréseket, amikről bárki olvashat az elmúlt néhányezer év irodalmi, filozófiai és történeti munkáit lapozgatva.
A legfontosabb itt van, kicsit följebb: a választáson nem felhatalmazást adunk, hanem lehetőséget.
Azzal szabad élni.
