"A magamfajta emberek szeretnek valami jelentőset véghezvinni, valami rendkívülit. A történelem megadta nekem ezt az esélyt. Tulajdonképpen három alkalommal adatott ez meg nekem. Vezetőként mindig történelmi kihívások értek."
Nem szeretek olyasmit leírni, ami mindenkinek eszébe jut, de olykor ezt meg kell tenni. Enyhítő körülmény, ha az illető szöveg idézet.
„Szerénység. Ne tömjénezze magát. Szerénység. Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”
Mondja Bástya elvtárs Virág elvtársnak A tanú című filmben.
Nem létezik, hogy az indító idézet olvastán volt valaki, akinek ne Bástya elvtárs jutott volna eszébe. A rajongókat is beleértve. De ilyesmi egy nagyon mérges szatírában is túlzás. Magára valamit adó író ilyet már nem ad a kifigurázandó szereplő szájába, mert a legmegengedőbb, a végleteket is elfogadó kritikus is azt mondaná, ne essünk túlzásokba. Ilyen nincs. Ilyeneket nem lehet mondani.
Tessék megpróbálni ennél finomabb eszközökkel lejáratni a figurát, ez durva, ez fölösleges, ez így már hiteltelen, ilyen ember nincs.
De hogy valaki önszántából, saját magát így…
Ugye, hogy az lehetetlen? Nekem az első pillanatban gyanús volt különben. Hogyan maradhatott meg egy jelentős világlapnál olyan újságíró, aki ilyeneket nem átall kitalálni, és még le is írja? Hogyan lehet valaki ennyire ízléstelen, hogyan kerülhet bármilyen újsághoz egy ilyen firkász, akinek a stílus alapismereteiről sincs fogalma? És ha már megtűrik, ha arra vetemednek, hogy a Földkerekség egyik legjelentősebb (ha nem A LEGJELENTŐSEBB) országának első emberével (aki ujjongó szemünk láttára alakítja szebbé és jobbá a VILÁGTÖRTÉNELMET) engedik interjút készíteni, legalább figyelnének rá! Hiszen nyilván tudják, milyen ember, milyen tehetségtelen, felelőtlen, mindent össze-vissza lefirkáló alak! Leír, sunyin az interjúalany szájába ad ilyen mondatokat, és a szerkesztő benne hagyja a cikkben?! Az nem lehet, hogy el sem olvasta! És ha igen, megengedhető, hogy még mindig a helyén van? És ha már így a nyilvánosság elé került ez a cikk, ami ilyen förtelmes, lejárató mondatokat tartalmaz, akkor az miképp lehetséges, hogy még senki nem kért elnézést, és nem közölt azonnal önszántából helyreigazítást, amiből ez a szöveg kimaradt: "A magamfajta emberek szeretnek valami jelentőset véghezvinni, valami rendkívülit. A történelem megadta nekem ezt az esélyt. Tulajdonképpen három alkalommal adatott ez meg nekem. Vezetőként mindig történelmi kihívások értek."
Elképesztő felelőtlenség. Most ne foglalkozzunk azzal, hogy ha a magyar nép ezt elolvassa, mit gondol, és nyomban utána mit tesz, mert abba még belegondolni is szörnyű. Jó, a magyar nép szerencsére nem olvas. Nem ilyesmit, semmit sem. Dehát erre nem lehet bazírozni! Mert mi van, ha csak egyetlen ember elolvassa? Jójó, ezt tényleg hagyjuk, ez nem fordulhat elő.
De mi van, ha ezt elolvassa egy pszichiáter? Egy súlyos elmebetegekkel foglalkozó, a zárt osztályon dolgozó elmegyógyász. Ebbe nem gondolnak bele egy jelentős világlap szerkesztői? Hogy az milyen következményekkel jár, ha egy ilyen orvos, a munkáját az elvárható hivatástudattal végző, komoly professzor elolvassa ezt a szöveget? És azonnal a telefonhoz kap, sürgős konzíliumot hív össze, de még mielőtt ezt megtenné, riasztja a mentőket, és a megfelelő felszereléssel, nyugtató injekciókkal, kényszerzubbonnyal a helyszínre küldi őket?
Ezzel nem kalkulál egy jelentős világlap?
Hogy egyszercsak megjelenik a szirénázó mentőautó a szerkesztőség előtt, és elviszi azt a kártékony, elmebeteg firkászt?
