Keresés ebben a blogban

2024. július 7., vasárnap

Nincs új a nap alatt

 A 2020-ról a járvány miatt 2021-re halasztott Európa-bajnokság idején föltettem három bejegyzést. Akár az ideiről is írhattam volna mindegyiket. Ideteszem őket egyetlen betű változtatás nélkül.

2021. JÚNIUS 19., SZOMBAT

Én nem drukkolok a magyar csapatnak. Sőt

Azt írja Mérő László egy különben rá jellemzően okos bejegyzésben, hogy „…ettől még drukkolhatunk együtt a magyar csapatnak, kifesthetjük együtt az iskolát…” – a többi rendben van. Tessék mondani (Laci, te is), miért drukkolnék én a magyar csapatnak? Pusztán azért, mert magyarok? Na és aztán. Ez azért kevés, ennél valamivel több kellene. Kaleta Gábornak sem drukkolok azért, mert magyar. Nem lehet összevetni egy pedofil bűnözőt a magyar futballválogatottal? Igaz, tényleg egész más. Ez utóbbi társaság csak rendkívül nagy értékre, folyamatosan, bűnszövetkezetben elkövetett csalás bűntettében marasztalható el, amihez halmazatként hozzátehetjük a rendkívül nagy értékre elkövetett lopást, amit a teljesítmény nélkül felvett és elköltött százmilliók jelentenek. Mely összeget mások létfenntartására kellene fordítani, ilyenformán egyszerű bizonyítani, hogyan válnak a magyar futballválogatott tagjai bűnsegédi bűnrészessé egy ugyancsak folyamatosan, bűnszövetkezetben elkövetett tömeges rablógyilkosságban. Büntetési tételben nincs lényegi különbség a Kaleta nevű pedofil és a magyar futballisták között.

A Rossi nevű szövetségi kapitány annyiban különbözik hihetetlenül tehetségtelen futballistáitól, hogy az ő fantáziátlansága, bántó dilettantizmusa, amivel képtelen egy használható stratégiát összehozni, a játékosainál nagyobb fizetéssel párosul.

Azt tetszik kérdezni, drukkoltam-e az ötvenes évek magyar csapatának. Aha. Jó kis nacionalizmus volt akkor magyarozni a nagy szovjet nemzetköziségben, jó volt cinkosnak lenni legalább gondolatban a svájci órával és nejlonharisnyával seftelő focistákkal, akik nem voltak sokkal gazdagabbak Mari néninél. Viszont lényegesen jobban tudtak futballozni, nem úgy, mint a mai magyar mezőny, akiket a labdával való bánásban jóformán semmi nem különböztet meg az akkori grundfocitól. Hacsak az nem, hogy az azért magasabb színvonalat képviselt.

Az akkori magyar futball a legjobb volt a világon, Kocsis és Bozsik a sokszáz nagy brazil, angol, olasz, uruguayi, német, jugoszláv futballista közül is kiemelkedett (ne tessék puskásozni, ő egy volt a sokszázból). Azaz lehet ebben az országban is nagy futballt csinálni. Csak nem egy elmebeteg mániás stadionépítő elképzelései szerint, aki ehhez a sporthoz pontosan olyan buta, mint minden egyébhez.

Miért drukkolnék én a magyar csapatnak? Mikor undort érzek, ha csak hallok róluk.

2021. JÚNIUS 26., SZOMBAT

Német-magyar

Nézem és hallgatom az „ellenzéki” televízióban a „baloldali” meghívottakat a különféle műsorokban. A német-magyarról nyilvánulnak meg. Kissé kényszeredetten azok, akik otthon, a sötét szobában legalább a kérdést fel merték tenni maguknak, miért is kellene elismerően beszélni a magyar csapatról, a többség lelkesen, tele szájjal dicsér, ahogyan azt az ezeréves honderű kötelezővé teszi. Olyan egyetlen egy sem akadt, aki a kötelező hazaszeretetből fakadó nyálas nacionalizmus helyett mondott volna egy-két tárgyilagos mondatot.

Hogy ugyanis a magyar futballválogatott a csoportjában utolsó lett és kiesett, ami minden körülmény figyelembevételével reális, teljesen természetes, és a legkevésbé sem elismerésre méltó, az történt, aminek történnie kellett. A magyar válogatott 39. a világranglistán, semmi keresnivalója nincs a legjobb 16 között, már az is elég röhejes és az illető sport jelen állapotának tükre, hogy egyáltalán bekerült oda, ahol játszhatott a továbbjutásért. Utoljára döntetlennel végzett egy olyan német csapattal szemben, amelyik pillanatnyilag a 13. helyen tartózkodik, de ha hagyják tovább dúlni a hülye szövetségi kapitányukat, lesznek még lejjebb is. A németek korábban világbajnokok voltak, de az régen volt, és a sportban nem a múltbeli teljesítményre osztják az érmeket. Ezenkívül a futball elvileg nem gladiátorharc, amiben oroszlánként kell küzdeni, hanem olyan csapatjáték, amelyben az az együttes nyer, amelyik szellemesebb, kiismerhetetlenebb formációkkal jut el a célig, azaz a jutalmat jelentő gólig (goal, magyarul cél), és abból többet szerez, mint az ellenfele. Ilyenformán baromira nem bír érdekelni egy oroszlánként küzdő futballcsapat, sőt, kifejezetten ellenszenvesnek, sportidegennek tartom a futballpályán való küzdést. A magyar futballválogatott ténykedésében semmi szép, semmi felemelő nem volt, azt tették, ami illeszkedett a „halálcsoportban” a  három, szebb napokat látott, de most meglehetősen gyenge csapat teljesítményéhez.

Ezt eddig mindenki megállapíthatta, ehhez nem kell „érteni a focihoz”, csak értelmesen és tárgyilagosan beszélni, mentesen mindenféle törleszkedő nemzetieskedéstől.

Különben én sem értek a focihoz. De 75 éve nézem, ebből 8 évig közvetítettem tévéoperatőrként, amikor részt kellett vennem az úgynevezett taktikai értekezleteken. Személyesen ismertem az „aranycsapat” minden tagját, Kocsis közeli barátom volt, nemcsak minden meccsére mentem el, az edzésekre is. Élsportoló koromban Tatán, az edzőtáborban sörmeccseket játszottunk az ott tartózkodó futballválogatott tagjaival, a rádiós riporteriskolámba sportosok is jártak, azoknak sportszakmai ismeretekkel is kellett bővítenem a riporterszakmai ismereteiket. Ami azért nem volt nehéz, mert mindig érdekelt a különféle sportágak elmélete, jobb úgy nézni, ha érted is, mi történik. És ha képes vagy az egyes játékok szabályain kívül azok szellemét is átlátni. De mondom, mindez nem jelenti azt, hogy értek a futballhoz. Sebes Gusztáv, Bukovi Márton értett hozzá meg Sepp Herberger, Helmuth Schön és Vicente del Bosque meg Alex Ferguson, de legfőképpen Pep Guardiola, aki újat tudott hozni a futballba.

Nem kell viszont különösebb szakértelem annak megállapításához, hogy a nemzeti válogatottak mind messzebb kerülnek ennek a játéknak az elvárható színvonalától. A jégkorongban ez a tendencia már sok évtizeddel ezelőtt elkezdődött (le is zárult), a kanadai profiknak például a Stanley-kupa számít, a világbajnokságra lehetőleg el sem mennek, mindenféle kibúvókat keresnek a válogatottság alól.

A futball a Bajnokok Ligájáról szól, a VB az amatőröket lelkesíti. Mi öröme van teszem azt Lewandowskinak a lengyel vagy Ronaldonak a portugál csapatban? A mai futball legjobb játékosai a szórakoztatóiparban dolgozó kereskedők, akik minden pillanatban a maximálisan elérhető hasznot nézik, amiért egyetlen bokamozdulattal sem hajlandók többet teljesíteni, mint amennyi feltétlenül szükséges. Nem azért nincsenek sokgólos eredmények, mert annyit fejlődött a védekezéstechnika, hanem mert a csatárnak nevezett kupec úgy ítéli meg, hogy egy gólnál többet nem érdemes szerezni, a győzelemhez az is elég. Hogy a közönség azért jött, mert gólokat szeretne látni? Ki nem szarja le a közönséget? A meccsekre járó lumpen, a publikum 95 százaléka elég ostoba ahhoz, hogy ne vegye észre, hülyére veszik, méghozzá azért, mert tényleg az.

Hummels egy olyan csapatban, aminek Sebes Gusztáv az edzője, legalább három meccsre a kispadra került volna, ha engedi Szalait kapura fejelni, és Neuer is a B-ben védett volna jóideig egy ilyen gól után. Jó, abban a Szalai-féle fejesgólban nyilván benne volt az a lenézés is, amivel a mozgását kísérték – mit kezd a labdával egy magyar, ha megszerzi is. Azt tetszik mondani, hogy dehát ő Németországban játszott, őt lehetett ismerni. Ugyan már. Mit tudhat például Hummels egy olyan futballistáról, aki másodvonalbeli klubok tartalékcsapataiban is gyakran a kispadon ült? Menjen csak, úgyis mellérúgja. A magyar csapatban van egy-két közepes képességű, különben szóra sem érdemes játékos, a többi alulképzett, fizikailag és technikailag is gyenge.

Tetszik kérdezni, akkor miért tudott olyan nehezen kiegyenlíteni a német csapat. Mert ebben a játékban semmit nem lehet elérni a kézilabda (ott is hihetetlenül unalmas és egysíkú) módszereivel. Felállunk félkörívben és adogatjuk a labdát a hozzánk legközelebb állónak, oda és vissza. Fantáziátlan és tehetetlen, minden elképzelés nélkül álldogáló és sétálgató csapattal még a magyarokat sem lehet megverni. Ha majd ismétlik ezt a meccset, és valakinek van gyomra megnézni, tessék figyelni azokat a játékosokat, akiknél éppen nincs a labda. Állnak és néznek a saját kapujuk felé. A labdával meg rögtön elindulnak hátra, számos alkalommal a szögletrúgás hazaadással végződik. Valaki valamikor kitalálta azt a marhaságot, hogy a hátraadogatással kicsalogatják a védekező csapatot. Nézzenek meg néhány olasz meccset, kit lehet kicsalogatni. Bukovi Mártontól hallottam edzésen, kétkapuzáskor, hogy aki a labdával hátranéz, az nem megy zuhanyozni, hanem fut háromezer métert. Levezetésképpen. Aki háromszor egymás után a hozzá legközelebb állóhoz passzol, ráadásul hátrafelé, az ötezret fut.

A magyar csapat ebben a „halálcsoportban” három rendkívül harmatos bandával játszott, akik alig várták, hogy vége legyen. Tetszett olvasni, mit szólt a Barcelona Dembele sérülésekor? Naná. Mindenféle nemzeti válogatottban ne használják az ő pénzük eredményeit, és főképp ne veszélyeztessék az áru épségét. Mert azt ugye tudják, hogy a hajdani rabszolga kereskedők sokkal humánusabbak voltak a mai játékos vásárlóknál? Az ókori rabszolgáknak volt emberi értékük ezekhez a futballistákhoz képest…

A többit leírtam néhány nappal ezelőtt.

2021. JÚNIUS 30., SZERDA

Európa Bajnokság

Csönd lett. A különféle portálok egy mondatban közölték, hogy a magyarokkal egy csoportban voltak mind kiestek a 16 között. Már nem említettek semmiféle „halálcsoportot” meg hogy ezek mind világbajnokok, csak kiestek és kész.

Elképzelem, mi lett volna ha tovább jutnak. Hja, hát persze, mindenkit megvernek, „velünk” bezzeg éppen hogy egy döntetlenre futotta.

Lekerült az is, hogy kinek köszönhető, milyen gladiátorok lettek a „mi fiaink”.

Akármi legyek, ha értem. Nemcsak a sportújságírók zengedeztek, mindenki.

Most meg csönd van.

Tényleg egyedül én látom, hogy amit futball címén előadnak az úgynevezett nemzeti válogatottak, az általában szánalmas, alig emlékeztet erre a játékra? Hogy a „halálcsoport” három tagjával azért maradhatott a pályán (azaz nem lett lemosva) a magyar csapat, mert mind a három már csak szomorú, kókadt árnyéka hajdani önmagának? Tényleg nem tetszik észrevenni, milyen iszonyatosan ostoba és szegényes a franciák mosakodása, miszerint a Netflix tehet mindenről? Mert a játékosoknak saját telefonjuk van és nem lehet eltiltani őket a nyomogatástól? És ezért a francia futballisták nem alszanak eleget, mert fegyelmezhetetlenek? Tényleg nem tűnt fel senkinek, hogy a németek változatlanul hazaadják a szögletről berúgott labdát? Hogy Neuer többet van játékban, mint Müller? Hogy semmiféle elképzelésük nincs arról, miképpen lehetne egy meccset megnyerni, mert az a folytonosság, amit a szövetségi kapitányuk örökölt a régi nagy német futballból, mostanra elfogyott, valamit lassan ki kellene találni, ami saját, önálló gondolat egy csapatjátékot illetően? Hogy az angol válogatott, ami halált megvető bátorsággal játszott 4-3-3-at vagy mi a fenét, mekkora ruhát kapott volna egy közepes klubcsapattól? Hát még a sajátjától, mondjuk a Manchester Citytől. Nyugodtan kiállhatnak akármikor egymás ellen, az angol válogatottból nem kell kihagyni senkit, legföljebb a jamaicai Sterlinget, mert ő azért angol állampolgár is, különben a City kezdőcsapatában ritkán látni hazai játékost.

Ha esetleg valaki nem tudná, ezt a játékot azért nevezik futballnak, mert lábbal (foot) játsszák. Olykor fejjel. De a taccsot kivéve a kezek szigorú kikapcsolásával. Ezek a mai „gladiátorok” úgy tépik egymást, hogy a cselgáncsozók szakmai gyakorlatra mehetnének bármelyik futballmeccsre. Abban az időben, amikor engem ez a játék még érdekelt, Zsolt István vagy Vadas György (a világ legjobb bírói voltak), egyetlen mozdulattal zavarta volna le a pályáról azt, aki hozzányúl az ellenfele mezéhez az illető visszahúzásának céljából. Hát még ha birkózni kezd. Ma a bírók „értelmezik” a szabálykönyvet. Mindegyik másképp. Általában „engedik a kemény játékot”. Holott a fenét sem érdekli, mi a játékvezető ízlése, azért van ott, hogy a szabályokat betartassa.

Na jó. Sokan vesznek részt a futball meggyalázásában, nem akarok én ezzel többet foglalkozni, csak jelezni kívántam, hogy csönd van. A „mieink” fantasztikus teljesítményéről. Mely teljesítmény lényege, hogy kiestek egy olyan csoportból, ahol másik három sajnálnivaló banda imitálta a futballt.

Ámen. 

2024. július 2., kedd

Hivatalos tegnap óta: a politikus köztörvényes bűnöző

Az amerikai alkotmánybíróság belevágta az arcunkba, az egész földkerekség minden lakójának arcába azt, amiről évtizedek óta mondom a magamét, totálisan visszhangtalanul, ami azt jelenti, hogy rajtam kívül mindenki természetesnek, rendjén valónak találja. Hogy ugyanis politikusra nem alkalmazhatók a törvények. Ami egy rendkívül egyszerű logikai művelet eredményeként világossá teszi azt, amit ugyancsak évtizedek óta hajtogatok: a politikus az a köztörvényes bűnöző, akit a nép hiedelme véd a büntetéstől, aki éppen ezért bármilyen gaztettet elkövethet, és éppen ezért el is követi. Nincs ugyanis egyetlen olyan paragrafus sem a nemzetközi jogban, ami tiltaná a politikusi bűnözést.

Döntött az amerikai alkotmánybíróság abban az ügyben, amelyben Donald Trump amerikai elnök büntethetőségét vizsgálták, többek között a január hatodikai felkeléssel kapcsolatban. A beadvány arról szólt, büntethető-e bármiért egy hivatalban lévő amerikai elnök.

Az alkotmánybíróság döntése szerint részben igen. Az elnök akkor büntethető, ha nem hivatalos minőségében cselekedett, és akkor nem, ha hivatalos minőségben.

(Kiemelés tőlem)

Volt egy alakulat Magyarországon, Független Jogászfórumnak nevezték. Azt most hagyjuk, mivé vált, meg hogy mennyire volt független a politikától, de az elv, a név követendő példa. Valahol véget kellene vetni a köztörvényes bűnözők következmények nélküli uralmának. Van-e erre alkalmasabb hely, mint egy ország, ahol egy fasiszta politikus éppen most készül létrehozni egy országokat behálózó szervezetet, ami már a megalakulása előtt beleordítja a világba, hogy a politikai erőszak eszközeivel keresi a "megújulást", és álláspontja szerint a felsőbbrendű népeknek életteret kell szerezniük a gyengébbekkel és alsóbbrendűekkel szemben. Ezt az evidensen fasiszta nézetrendszert "patriótának" nevezi, és a politika minden aljas kiváltságát felhasználja, hogy ezt az 1946-ban emberiség elleni bűntettnek nyilvánított gyalázatot bevigye Európa legnagyobb szervezetébe. A huszonegyedik században. Mely korban az amerikai elnök - a legfőbb jogi testület szerint - azt tesz, amit akar, lázíthat, gyilkolhat büntetlenül. 

2024. június 23., vasárnap

Felsorolás

 

Weberhez képest Ursula von der Leyen egy ministráns kislány

1. Lány nem lehet ministráns. A katolikus egyház nem tiltja, a helyzet annál sokkal rosszabb: fel sem merülhet, hogy nőnemű bármi módon bekerüljön az egyházi hierarchiába

2. ministro-ministrare latinul a szolgál ige szótári alakja. A szótő azonos a "miniszter" névszóéval

3. Magyarország miniszterelnöki állását egy olyan alak bitorolja, aki tanulatlanságát, iszonyatos butaságát naponta belekiabálja a légtérbe

4. A többi politikus ezt rendjén valónak találja. Ha nem így volna, tenne ellene

2024. június 21., péntek

Nekünk így is jó

 A stadionból kisétálva azonban mégsem a himnuszból a balsors köszönt vissza. Akadtak persze csalódott arcok, de összességében elégedettség látszott a magyarokon. Látták, megértették az erőfeszítést, amit a mérkőzésbe beletettek a focisták.

Jó volt itt lenni, a része lenni ennek az egésznek. Nekem nagyon jó élmény volt az eredményt leszámítva

– összegzett Imre, akinek őszinte mosoly ült az arcán.

Iszonyat.

Az 1954-es világbajnokság után nem merték beengedni a fővárosba a magyar csapatot, mert meglincselték volna őket. Másodikok lettek ugyanis, elvesztették s döntőt Nyugat-Németország ellen.

Igaz, kiemelkedően a világ legjobb csapata volt a magyar. Az is igaz, nem voltak kirívóan gazdagok, csempészni hagyták őket, de nem volt sokmilliós havi fizetésük. 

A fent olvashatók alapján ennyit változott ez a nép 1954. óta. Nem hittem volna, hogy 54-hez képest lehet még lejjebb süllyedni, hogy egy nép lehet annál bárgyúbb, hogy az a szolgalelkűség, ostobaság lehet még sötétebb. Hogy egy nép totálisan hozzábutulhat a despotájához, lehet ugyanolyan ócska és sunyi. "Látták, megértették az erőfeszítést, amit a mérkőzésbe beletettek a focisták." Ezt a prepotens, bűnöző bandát, akik rezzenéstelen arccal lopják a magyar adófizetők pénzét, ezt imádják. Egy, a közepesnél gyengébb képességű "válogatottat", amit az adott garnitúrából állítanak össze, mely garnitúra hű cseppje annak a szennytengernek, amiben élünk. Soha nem tudtam volna elképzelni sem, hogy zavarna, ha egy magyar válogatott győzne valamilyen jegyzett csapat ellen. Szerencsére ettől nem kell tartanom.

2024. június 19., szerda

Ha egy kérdést

Ha egy kérdést föl lehet tenni, azt meg is lehet válaszolni - mondta, írta Ludwig Wittgenstein, a filozófiatörténet egyik legkiválóbbja.

A baj az, hogy az emberiség soha nem tudott kérdezni sem. Kérdőszava minden nyelvnek van számos, mindegyik nyelv szókészletében ott van a "miért" is, és bár nem hallottam róla, készítettek-e valaha valahol olyan felmérést, amiben a kérdőszavak gyakoriságát kutatták, valószínűnek tartom, hogy a "miért" az utolsók között van. Az a miért, ami valamely jelenség valódi okát akarja tudni. A megfelelő módon kérdezett miért.

Mutatok egyet a legfrissebbek közül:

Kilenc nappal a DK számára borzalmas eredménnyel záruló EP-választás után videóval jelentkezett a közösségi oldalán a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc, amiben arról beszélt: „Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyenkor, a vereség beismerését követően jönnek a kérdések”.

Ilyen kérdés szerinte többek között az, hogy miért szenvedtek vereséget, kik a felelősök és hogy ez jár-e bármilyen következménnyel, azaz le fog-e valaki mondani. „Bárki, dehát legtöbbször nyilván az elnök neve merül fel ilyenkor” – utalt saját magára.

Nem ez a kérdés. Erre a tökéletesen érdektelen kérdésre persze vannak válaszok, amik pontosan olyan érdektelenek és fölöslegesek, amilyen a kérdés:

Akik ismernek engem, azok szerintem sejtik, hogy nekem egyik-másik kérdésre nyilván van válaszom

– jelentette ki, de aztán hozzátette, hogy itt a párt közös álláspontja a fontos, nem az ő véleménye, annak az „unalmától” pedig szeretnék megkímélni az embereket, hogy kialakuljon egy vita a nyilvánosságban arról, hogy mi gondol Gyurcsány mellett Dobrev Klára, Molnár Csaba vagy Vadai Ágnes. Mint mondta, ezeknek a vitáknak a közepén vannak jelenleg széles tömegek bevonásával, az elnökségi ülésen majd összegzik a tapasztalatokat.

Vigyázunk arra, hogy ahogyan közösen cselekedtünk, úgy közösen legyen majd véleményünk arról is, hogy szerintünk elrontottunk-e valamit úgy, hogy most másként csinálnánk. Mit fogunk másként csinálni, ha fogunk másként csinálni valamit

– ezekre a kérdésekre kell majd választ adnia érzése szerint. Szerinte az emberek a későbbiekben érezni fogják a működésükön, hogy a DK levonta a választási vereség következtetéseit. 

Nem fogják érezni. Nemcsak azért, mert senkit nem is érdekel, hanem mert a fals kérdésre adott fals válaszban véletlenül ott van a lényeg, csak az már senkinek nem jut eszébe, hogy megkérdezze, miért akarnak még mindig "működni". Miért akarnak még mindig a politikában működni? Mi hajtja őket? Miért mindennél fontosabb az, amihez ennyire ragaszkodnak? A szolgálat? Azt ígérték, nem? Hogy szolgálni fognak minket. Azt tetszik ennyire csökönyösen akarni?

Elmondjam, mit jelent a szolgálat? Többszörösen képzett szó, alapja (nem nyelvészek számára, mert azért ennyire nem egyszerű) a "szolga". Az etimológiai szótár szerint szláv eredetű szó, jelentése: cseléd, diakónus. Utóbbi egyházi személy, feladata a szegények szolgálata. (A "szolga" előbb igei képzőt kap, ebből lesz a "szolgál", aztán egy új névszói képzővel keletkezik a "szolgálat").

Egyszóval a cselédléthez tetszik ragaszkodni, a szegények szolgálatához. Soroljam az ehhez szükséges tevékenységeket? Az ezzel járó munka fázisait? A velük járó külsőségeket, a fáradtságot, verejtéket, önfeláldozást? Vagy elnézik nekem, ha nem taglalom tovább ezt a nevetséges kérdéskört, és elfogadják az első pillantásra talán sommás, de a lényeget tartalmazó megállapítást: a hatalom kell, a mindenki fölötti lét, a kényelem, a semmittevéssel járó gyönyörök, a saját fontosságukba vetett hit, a hamis tudat, miszerint ők tesznek valamit azért, hogy a világ előbbre menjen. A tágas kényelmes épületek kellenek, a személyzet, az autók, a soha meg nem szolgált gazdagság, gondtalan élet, a totálisan érdemtelen tenyészés, a kártékony élősködés. Mint kivétel nélkül minden politikusnak.

Ezért nem tudják, nem is akarják föltenni a megfelelő kérdést: hol és miből fognak ezentúl élni. Mert az nem kérdés, hogy itt van-e tovább. Van-e elég vastag arcbőr a "működéshez". Mégis ezt akarják kérdezni, és erre adnak ostoba és hazug, öncsaló válaszokat - lásd fent. Hogy a nép megcsalását ne is említsem.

Azt ugye nem kell mondanom, hogy ezt valószínűleg csak ebben az országban lehet így megtenni, ezzel az ezer éve megalázott, butaságban tartott birka néppel. Ahol soha nem teszik fel a másik, a fentinél is fontosabb kérdést: hogyan kerülhetett egy bosszúszomjas gyűlöletkupac a közélet legtetejére, egy egyértelműen rosszminőségű, a jóra való legkisebb hajlamot nyomokban sem mutató lény, az emberi faj legaljához tartozó alak.

Pedig a válasz egyszerűbb, mint gondolnák: a fentiek "működésének" következtében. A rossz minőség semmi mást nem tud kitermelni magából, mint rossz minőséget, egyre rosszabbat és rosszabbat.

2024. június 11., kedd

A helyzet június kilencedike után

Tegnap felhívott az egyetlen ember, akivel a legszűkebb családomon kívül rendszeresen szoktam beszélgetni, és megkérdezte, mit szólok a vasárnapi eseményekhez. Mondtam, semmit. Nem történt ugyanis semmi olyan, ami említést érdemelne. 

Majd kimegy az európai parlamentbe nagyjából ugyanannyi vizesnyolcas, amennyi eddig. Ott lesznek közöttük azok, akik az új fiú (Magyar Péter) országjárásának következtében nyertek jogot arra, hogy nagy fizetésért elmenjenek Strasbourgba mozgó-lélegző díszletnek, hatásuk nagyjából annyi lesz az eseményekre, amennyi azoknak volt, akik helyett majd most elmennek. Aki ezentúl majd nem megy ki, pontosan annyira fog számítani, mint amennyire az elmúlt öt évben számított. Majd elfoglalják az úgynevezett önkormányzatokban a hivatalukat mindenféle vizesnyolcasok, akik körülbelül ugyanolyan fontosak lesznek, amennyire az EP képviselők. Tenni is körülbelül annyit fognak.

Az új fiú kicsődített sok-sok embert az utcára. Ez nagyjából annyit jelentett, hogy a csődület idején annyival kevesebben voltak otthon, amennyien kint voltak az utcán. Aztán mindenki hazament, így helyreállt a szokásos állapot. Az új fiú ott kint az utcán azt mondta, hogy majd le fogja váltani a jelenleg regnáló despotát. Majd. De azt nem mondta, hogy az illető cselekedeteinek megfelelő következményekkel fog járni ez a leváltás, azaz még csak nem is sejteti az illetőre váró, teljes vagyonelkobzással járó börtönbüntetést, amiből én arra következtetek, hogy jogilag rendben lévőnek tartja azt, ami eddig történt. "Politikailag" nem tartja annak, amiből én arra következtetek, hogy a politikát nem tartja a törvények hatálya alá tartozó tevékenységnek.

A régi fiúk és lányok egy ideig kevesebbet fognak zajongani, de eszük ágában sincs eltakarodni a fenébe, hogy valami, nagyjából tisztességesnek nevezhető munkával foglalják el magukat, pedig ez a megoldás is túlságosan engedékeny álláspont ahhoz képest, amit érdemelnének, minthogy nem sokkal kevésbé bűnösök abban, hogy ez a nép történelme legmélyebb szintjére süllyedt.

Egyszóval mit szólok a vasárnapi eseményekhez? Mihez kellene szólnom valamit?

Nem történt semmi említésre méltó.

2024. június 1., szombat

Lassan, lépegetve

A magyar történész klán szép lassan kezdi beismerni sok évszázados hazugságait, cseppenként adagolva, gondolom azért, mert így kisebbnek vélik a bűneiket - pedig ettől nem kisebbek lesznek, csak sunyibbak, alattomosabbak. Belegondolni is kínos, mi lesz, ha egyszer a sok nyavalyás kiadó között akad egy, amelyik meg meri jelentetni az Ezerév című könyvemet, ami egész szökőárt zúdít a  felelőtlenül összevissza hazudozó történészekre.

Íme a legújabb:

Büszke, erejének tudatában lévő hódítóhoz ugyanis egyáltalán nem méltó módon 535 éve, 1489. június 6-án felajánlotta III. Frigyes császárnak, hogy 700 ezer aranyért és törvénytelen gyermeke, Corvin János örökösödési jogának fejében lemond osztrák hódításairól. Néhány hónappal később pedig még tovább ment: fia horvát és bosnyák trónigényének elismerése fejében azt kínálta fel a Habsburgoknak, hogy

felesketi a magyar rendeket a császárra, így koronája a halála után a Habsburgokra szállna.

Frigyes – és annak fia, Miksa – azonban átlátták Mátyás helyzetét, ezért nem kaptak az alkalmon, és addig-addig halogatták az érdemi választ, míg a magyar király 1490 tavaszán meg nem halt. A történelem végül is őket igazolta, hiszen Corvin János öröklését nem sikerült Mátyásnak megoldania, a magyar korona pedig további kitérőkkel végül így is a Habsburgokhoz került.

Ahogy mondtam, a beismerés csak cseppenként adagolva jön. Ennek a történetnek az előzménye évtizedekkel korábbi. Mátyás ugyanis lényegesen kevésbé gerinctelen lévén, mint a magyar történészek, legalább saját magának nem hazudott, nem volt ő büszke, csak ügyes szélhámos, erejének meg semmiféle telje nem lévén, megkötötte a maga szerződését: 1463-ban Mátyás király küldötte, Vitéz János és III. Frigyes örökösödési szerződést kötött Wiener Neustadtban: ha Mátyás törvényes örökös nélkül hal meg, a magyar trónt III. Frigyes vagy fia, az akkor 4 éves Miksa örökli. 1491. november 7-én II. Ulászló és I. Miksa megújította az 1463-iki szerződést. Ulászló kötelezte magát, ha törvényes fiúutóda nem születik, a magyar és a cseh trónt a Habsburgok öröklik. 1506-ban megszületett Lajos, aki II. Lajos néven halt meg 1526-ban, a mohácsi csatában, vele kihalt a Jagelló-ház, az örökösödési szerződés érvénybe lépett.

Ennek a szerződésnek a legnyilvánvalóbb következményét 1848-ban kellett volna észlelni és ennek tudatában cselekedni, ha egy exhibicionista, hatalmi tébolyban szenvedő szlovák ügyvéd, bizonyos Kossuth Lajos nem kezd hőbörögve magyarkodni, és minden, 1463-ban keletkezett törvényt ostobán áthágva, értelmetlen, tömeggyilkos "szabadságharcba" nem taszítja a népet, megakadályozva ezzel egy ésszerű, mindenkinek jó és gyümölcsöző rendezést. Ami azért még így is megvalósult 1867-ben, negyven évre Európába illesztve ezt az országot, ami sem azelőtt, sem azóta nem tartozott oda soha.