A 2020-ról a járvány miatt 2021-re halasztott Európa-bajnokság idején föltettem három bejegyzést. Akár az ideiről is írhattam volna mindegyiket. Ideteszem őket egyetlen betű változtatás nélkül.
2021. JÚNIUS 19., SZOMBAT
Én nem drukkolok a magyar csapatnak. Sőt
Azt írja Mérő László egy különben rá jellemzően okos bejegyzésben, hogy „…ettől még drukkolhatunk együtt a magyar csapatnak, kifesthetjük együtt az iskolát…” – a többi rendben van. Tessék mondani (Laci, te is), miért drukkolnék én a magyar csapatnak? Pusztán azért, mert magyarok? Na és aztán. Ez azért kevés, ennél valamivel több kellene. Kaleta Gábornak sem drukkolok azért, mert magyar. Nem lehet összevetni egy pedofil bűnözőt a magyar futballválogatottal? Igaz, tényleg egész más. Ez utóbbi társaság csak rendkívül nagy értékre, folyamatosan, bűnszövetkezetben elkövetett csalás bűntettében marasztalható el, amihez halmazatként hozzátehetjük a rendkívül nagy értékre elkövetett lopást, amit a teljesítmény nélkül felvett és elköltött százmilliók jelentenek. Mely összeget mások létfenntartására kellene fordítani, ilyenformán egyszerű bizonyítani, hogyan válnak a magyar futballválogatott tagjai bűnsegédi bűnrészessé egy ugyancsak folyamatosan, bűnszövetkezetben elkövetett tömeges rablógyilkosságban. Büntetési tételben nincs lényegi különbség a Kaleta nevű pedofil és a magyar futballisták között.
A Rossi nevű szövetségi kapitány annyiban különbözik hihetetlenül tehetségtelen futballistáitól, hogy az ő fantáziátlansága, bántó dilettantizmusa, amivel képtelen egy használható stratégiát összehozni, a játékosainál nagyobb fizetéssel párosul.
Azt tetszik kérdezni, drukkoltam-e az ötvenes évek magyar csapatának. Aha. Jó kis nacionalizmus volt akkor magyarozni a nagy szovjet nemzetköziségben, jó volt cinkosnak lenni legalább gondolatban a svájci órával és nejlonharisnyával seftelő focistákkal, akik nem voltak sokkal gazdagabbak Mari néninél. Viszont lényegesen jobban tudtak futballozni, nem úgy, mint a mai magyar mezőny, akiket a labdával való bánásban jóformán semmi nem különböztet meg az akkori grundfocitól. Hacsak az nem, hogy az azért magasabb színvonalat képviselt.
Az akkori magyar futball a legjobb volt a világon, Kocsis és Bozsik a sokszáz nagy brazil, angol, olasz, uruguayi, német, jugoszláv futballista közül is kiemelkedett (ne tessék puskásozni, ő egy volt a sokszázból). Azaz lehet ebben az országban is nagy futballt csinálni. Csak nem egy elmebeteg mániás stadionépítő elképzelései szerint, aki ehhez a sporthoz pontosan olyan buta, mint minden egyébhez.
Miért drukkolnék én a magyar csapatnak? Mikor undort érzek, ha csak hallok róluk.
2021. JÚNIUS 26., SZOMBAT
Német-magyar
Nézem és hallgatom az „ellenzéki” televízióban a „baloldali” meghívottakat a különféle műsorokban. A német-magyarról nyilvánulnak meg. Kissé kényszeredetten azok, akik otthon, a sötét szobában legalább a kérdést fel merték tenni maguknak, miért is kellene elismerően beszélni a magyar csapatról, a többség lelkesen, tele szájjal dicsér, ahogyan azt az ezeréves honderű kötelezővé teszi. Olyan egyetlen egy sem akadt, aki a kötelező hazaszeretetből fakadó nyálas nacionalizmus helyett mondott volna egy-két tárgyilagos mondatot.
Hogy ugyanis a magyar futballválogatott a csoportjában utolsó lett és kiesett, ami minden körülmény figyelembevételével reális, teljesen természetes, és a legkevésbé sem elismerésre méltó, az történt, aminek történnie kellett. A magyar válogatott 39. a világranglistán, semmi keresnivalója nincs a legjobb 16 között, már az is elég röhejes és az illető sport jelen állapotának tükre, hogy egyáltalán bekerült oda, ahol játszhatott a továbbjutásért. Utoljára döntetlennel végzett egy olyan német csapattal szemben, amelyik pillanatnyilag a 13. helyen tartózkodik, de ha hagyják tovább dúlni a hülye szövetségi kapitányukat, lesznek még lejjebb is. A németek korábban világbajnokok voltak, de az régen volt, és a sportban nem a múltbeli teljesítményre osztják az érmeket. Ezenkívül a futball elvileg nem gladiátorharc, amiben oroszlánként kell küzdeni, hanem olyan csapatjáték, amelyben az az együttes nyer, amelyik szellemesebb, kiismerhetetlenebb formációkkal jut el a célig, azaz a jutalmat jelentő gólig (goal, magyarul cél), és abból többet szerez, mint az ellenfele. Ilyenformán baromira nem bír érdekelni egy oroszlánként küzdő futballcsapat, sőt, kifejezetten ellenszenvesnek, sportidegennek tartom a futballpályán való küzdést. A magyar futballválogatott ténykedésében semmi szép, semmi felemelő nem volt, azt tették, ami illeszkedett a „halálcsoportban” a három, szebb napokat látott, de most meglehetősen gyenge csapat teljesítményéhez.
Ezt eddig mindenki megállapíthatta, ehhez nem kell „érteni a focihoz”, csak értelmesen és tárgyilagosan beszélni, mentesen mindenféle törleszkedő nemzetieskedéstől.
Különben én sem értek a focihoz. De 75 éve nézem, ebből 8 évig közvetítettem tévéoperatőrként, amikor részt kellett vennem az úgynevezett taktikai értekezleteken. Személyesen ismertem az „aranycsapat” minden tagját, Kocsis közeli barátom volt, nemcsak minden meccsére mentem el, az edzésekre is. Élsportoló koromban Tatán, az edzőtáborban sörmeccseket játszottunk az ott tartózkodó futballválogatott tagjaival, a rádiós riporteriskolámba sportosok is jártak, azoknak sportszakmai ismeretekkel is kellett bővítenem a riporterszakmai ismereteiket. Ami azért nem volt nehéz, mert mindig érdekelt a különféle sportágak elmélete, jobb úgy nézni, ha érted is, mi történik. És ha képes vagy az egyes játékok szabályain kívül azok szellemét is átlátni. De mondom, mindez nem jelenti azt, hogy értek a futballhoz. Sebes Gusztáv, Bukovi Márton értett hozzá meg Sepp Herberger, Helmuth Schön és Vicente del Bosque meg Alex Ferguson, de legfőképpen Pep Guardiola, aki újat tudott hozni a futballba.
Nem kell viszont különösebb szakértelem annak megállapításához, hogy a nemzeti válogatottak mind messzebb kerülnek ennek a játéknak az elvárható színvonalától. A jégkorongban ez a tendencia már sok évtizeddel ezelőtt elkezdődött (le is zárult), a kanadai profiknak például a Stanley-kupa számít, a világbajnokságra lehetőleg el sem mennek, mindenféle kibúvókat keresnek a válogatottság alól.
A futball a Bajnokok Ligájáról szól, a VB az amatőröket lelkesíti. Mi öröme van teszem azt Lewandowskinak a lengyel vagy Ronaldonak a portugál csapatban? A mai futball legjobb játékosai a szórakoztatóiparban dolgozó kereskedők, akik minden pillanatban a maximálisan elérhető hasznot nézik, amiért egyetlen bokamozdulattal sem hajlandók többet teljesíteni, mint amennyi feltétlenül szükséges. Nem azért nincsenek sokgólos eredmények, mert annyit fejlődött a védekezéstechnika, hanem mert a csatárnak nevezett kupec úgy ítéli meg, hogy egy gólnál többet nem érdemes szerezni, a győzelemhez az is elég. Hogy a közönség azért jött, mert gólokat szeretne látni? Ki nem szarja le a közönséget? A meccsekre járó lumpen, a publikum 95 százaléka elég ostoba ahhoz, hogy ne vegye észre, hülyére veszik, méghozzá azért, mert tényleg az.
Hummels egy olyan csapatban, aminek Sebes Gusztáv az edzője, legalább három meccsre a kispadra került volna, ha engedi Szalait kapura fejelni, és Neuer is a B-ben védett volna jóideig egy ilyen gól után. Jó, abban a Szalai-féle fejesgólban nyilván benne volt az a lenézés is, amivel a mozgását kísérték – mit kezd a labdával egy magyar, ha megszerzi is. Azt tetszik mondani, hogy dehát ő Németországban játszott, őt lehetett ismerni. Ugyan már. Mit tudhat például Hummels egy olyan futballistáról, aki másodvonalbeli klubok tartalékcsapataiban is gyakran a kispadon ült? Menjen csak, úgyis mellérúgja. A magyar csapatban van egy-két közepes képességű, különben szóra sem érdemes játékos, a többi alulképzett, fizikailag és technikailag is gyenge.
Tetszik kérdezni, akkor miért tudott olyan nehezen kiegyenlíteni a német csapat. Mert ebben a játékban semmit nem lehet elérni a kézilabda (ott is hihetetlenül unalmas és egysíkú) módszereivel. Felállunk félkörívben és adogatjuk a labdát a hozzánk legközelebb állónak, oda és vissza. Fantáziátlan és tehetetlen, minden elképzelés nélkül álldogáló és sétálgató csapattal még a magyarokat sem lehet megverni. Ha majd ismétlik ezt a meccset, és valakinek van gyomra megnézni, tessék figyelni azokat a játékosokat, akiknél éppen nincs a labda. Állnak és néznek a saját kapujuk felé. A labdával meg rögtön elindulnak hátra, számos alkalommal a szögletrúgás hazaadással végződik. Valaki valamikor kitalálta azt a marhaságot, hogy a hátraadogatással kicsalogatják a védekező csapatot. Nézzenek meg néhány olasz meccset, kit lehet kicsalogatni. Bukovi Mártontól hallottam edzésen, kétkapuzáskor, hogy aki a labdával hátranéz, az nem megy zuhanyozni, hanem fut háromezer métert. Levezetésképpen. Aki háromszor egymás után a hozzá legközelebb állóhoz passzol, ráadásul hátrafelé, az ötezret fut.
A magyar csapat ebben a „halálcsoportban” három rendkívül harmatos bandával játszott, akik alig várták, hogy vége legyen. Tetszett olvasni, mit szólt a Barcelona Dembele sérülésekor? Naná. Mindenféle nemzeti válogatottban ne használják az ő pénzük eredményeit, és főképp ne veszélyeztessék az áru épségét. Mert azt ugye tudják, hogy a hajdani rabszolga kereskedők sokkal humánusabbak voltak a mai játékos vásárlóknál? Az ókori rabszolgáknak volt emberi értékük ezekhez a futballistákhoz képest…
A többit leírtam néhány nappal ezelőtt.
2021. JÚNIUS 30., SZERDA
Európa Bajnokság
Csönd lett. A különféle portálok egy mondatban közölték, hogy a magyarokkal egy csoportban voltak mind kiestek a 16 között. Már nem említettek semmiféle „halálcsoportot” meg hogy ezek mind világbajnokok, csak kiestek és kész.
Elképzelem, mi lett volna ha tovább jutnak. Hja, hát persze, mindenkit megvernek, „velünk” bezzeg éppen hogy egy döntetlenre futotta.
Lekerült az is, hogy kinek köszönhető, milyen gladiátorok lettek a „mi fiaink”.
Akármi legyek, ha értem. Nemcsak a sportújságírók zengedeztek, mindenki.
Most meg csönd van.
Tényleg egyedül én látom, hogy amit futball címén előadnak az úgynevezett nemzeti válogatottak, az általában szánalmas, alig emlékeztet erre a játékra? Hogy a „halálcsoport” három tagjával azért maradhatott a pályán (azaz nem lett lemosva) a magyar csapat, mert mind a három már csak szomorú, kókadt árnyéka hajdani önmagának? Tényleg nem tetszik észrevenni, milyen iszonyatosan ostoba és szegényes a franciák mosakodása, miszerint a Netflix tehet mindenről? Mert a játékosoknak saját telefonjuk van és nem lehet eltiltani őket a nyomogatástól? És ezért a francia futballisták nem alszanak eleget, mert fegyelmezhetetlenek? Tényleg nem tűnt fel senkinek, hogy a németek változatlanul hazaadják a szögletről berúgott labdát? Hogy Neuer többet van játékban, mint Müller? Hogy semmiféle elképzelésük nincs arról, miképpen lehetne egy meccset megnyerni, mert az a folytonosság, amit a szövetségi kapitányuk örökölt a régi nagy német futballból, mostanra elfogyott, valamit lassan ki kellene találni, ami saját, önálló gondolat egy csapatjátékot illetően? Hogy az angol válogatott, ami halált megvető bátorsággal játszott 4-3-3-at vagy mi a fenét, mekkora ruhát kapott volna egy közepes klubcsapattól? Hát még a sajátjától, mondjuk a Manchester Citytől. Nyugodtan kiállhatnak akármikor egymás ellen, az angol válogatottból nem kell kihagyni senkit, legföljebb a jamaicai Sterlinget, mert ő azért angol állampolgár is, különben a City kezdőcsapatában ritkán látni hazai játékost.
Ha esetleg valaki nem tudná, ezt a játékot azért nevezik futballnak, mert lábbal (foot) játsszák. Olykor fejjel. De a taccsot kivéve a kezek szigorú kikapcsolásával. Ezek a mai „gladiátorok” úgy tépik egymást, hogy a cselgáncsozók szakmai gyakorlatra mehetnének bármelyik futballmeccsre. Abban az időben, amikor engem ez a játék még érdekelt, Zsolt István vagy Vadas György (a világ legjobb bírói voltak), egyetlen mozdulattal zavarta volna le a pályáról azt, aki hozzányúl az ellenfele mezéhez az illető visszahúzásának céljából. Hát még ha birkózni kezd. Ma a bírók „értelmezik” a szabálykönyvet. Mindegyik másképp. Általában „engedik a kemény játékot”. Holott a fenét sem érdekli, mi a játékvezető ízlése, azért van ott, hogy a szabályokat betartassa.
Na jó. Sokan vesznek részt a futball meggyalázásában, nem akarok én ezzel többet foglalkozni, csak jelezni kívántam, hogy csönd van. A „mieink” fantasztikus teljesítményéről. Mely teljesítmény lényege, hogy kiestek egy olyan csoportból, ahol másik három sajnálnivaló banda imitálta a futballt.
Ámen.
