Keresés ebben a blogban

2026. július 3., péntek

Dünnyögők

Kedvelem Hann Endrét, eddig úgy látszott, jól teszi a dolgát. Most viszont mintha fel akarná vetetni magát a "szakértők és elemzők" táborába, elkezdett károgni. "A szakértő szerint ugyanakkor a Tisza már akkora, hogy előbb-utóbb megjelennek alternatív érdekek, szempontok, társadalmi kihívások, amelyek miatt kialakulhat megosztottság a kormánypárton belül is. Ő személy szerint, állampolgárként, nem örül annak, hogy ennyire monolit a politikai helyzet, de egyelőre nem lát ebből rövid távú kiutat." Lám megjelent a következő panel az alkotmányosság és a demokrácia után: kialakulhat megosztottság a kormánypárton belül is. A sok közepes képességű után egy eddig okos is elkezdett aggódni, előkotorta a sifonérból az eddig még használaton kívüli közhelyet. Ez már nem szánalmas, ez dühítő. Az ilyen nyavalygókat utálom, a fülekbe bolhát rakókat, akik a saját nagyszerűségüket vezetik elő, hogy már milyen jóelőre szóltak, hogy ez így nem lesz jó. Kösz, nem kell. Esetleg tényleg kialakulhat, de még nem alakult ki, és én például örülök, hogy ennyire monolit a politikai helyzet. Nekem például nagyon tetszene, ha az egész "ellenzéket" bilincsbe verve vinnék ki az ország házából, semmilyen igazságtalanság nem történne, ha tárgyalás nélkül egyenesen a fegyházba kerülne az egész banda, élükön az életfogytiglanra érett "frakcióvezetőkkel", és végre nyugodtan dolgozhatna az a 141 ember, akiknek abszolút semmi szükségük nincs arra, hogy ócska, jellemtelen bűnözőkkel huzakodjanak ahelyett, hogy az ügyeket intéznék. Zavartalanul, "fékek és ellensúlyok" nélkül.

"...nem örül annak, hogy ennyire monolit a politikai helyzet, de egyelőre nem lát ebből rövid távú kiutat..." Azért ez már fájdalmas. Miből is kellene a kiút? Hogy az új kormány hazahozza a letiltott milliárdokat? Azáltal, hogy megszünteti a diktatórikus, fasisztoid "jogrendet", ami már a végtelen, birkatürelmű, ádázul liberális EU-nak is sok volt? Hogy elkezd néhány nap után működőképessé válni az ország? Hogy hozzáértő emberek szakminisztériumokat építenek újjá? Amikben mindenkit érintő problémákat oldanak meg? Hogy elkezdődött a brigantik eltakarítása? Kiút kell? Jöjjenek vissza a gazemberek, legyen minél több kerékkötő? Mi lenne, ha  a beszélő föltenné az alapkérdéseket, mielőtt elkezdi hülyeségekkel szennyezni a levegőt? Vagy elég a sztereotípia, miszerint a "monolit" az rossz? Akkor is, ha jó? Ha tiszta az a monolit, akkor inkább piszkítsuk be, csak legyen meg a "politikai sokszínűség"? Több fasiszta gazembert a közéletbe! Ne hagyjuk a jószándékú, helyesen cselekvő, értéket teremtő szakembereket dolgozni! Romboljuk le minél előbb a jelen rendszert, mielőtt saját maguk úgyis lerombolják! Mert monolit!

Ideírom, csak hogy érthető legyen: nem kell "alkotmányosság", mert egyelőre nincs alkotmányunk, Magyar Péter elmondta, mikor és hogyan lesz. Nem kell "demokrácia" a maga fékeivel és ellensúlyaival, mert nincs mit fékezni és nem kell sehová ellensúly. Nem kell különféle darabokból összetákolt, töredezett, folyton széteső, akadozó konglomerátum, jó lesz ez az egységes, összefüggő, egymást harmonikusan kiegészítő rend, mert erre vágytunk, ne tessék fanyalogni, hogy most itt van. Együttműködésre épülő egészséges, nem egymás vesztére törő verseny van, sok különböző ember által létrehozva, akik különféle dolgokat akarnak, különféléket terveznek, a szándékuk tart egy irányba, az a monolit: az építés és nem a rombolás.

Tessék végre megérteni, ebben az országban elkezdett történni valami jó, valami olyan, amire ez a nép ezer éve vár és vágyik. Semmi szükség nincs nyavalygókra, patenthívőkre, vihart jövendölőkre, a baromian ostoba társadalmi szabályokat követő rendszer épp elég ócska gazembert ültet a nyakunkba, nem kell több.

Félre ne értsenek, én nem vagyok "híve" Magyar Péternek. Nem ismerem személyesen, nem is ambicionálom, hogy találkozzam vele. Eszmélésnyi koromtól fogva tiltakoztam az engem körülvevő rendszerek ellen, elmondtam, leírtam számtalanszor, azt a politikai formációt még nem találták ki, ami nekem megfelelne. Az egymás után nyomorító uralmi szerkezetek képviselői már 14 éves koromban halálra ítéltek, utána mindenféle módon megpróbáltak korlátok közé szorítani, fenyegettek, kirúgattak, értésemre adták, hogy jobb volna, ha elmennék innen... és most áprilisban történt valami, amit eddig elképzelhetetlennek tartottam. Lehet, túl öreg vagyok, fals az értékítéletem, nem azt látom, amit kellene (nem hiszem, csak mondom a rend kedvéért), de ez itt egyelőre tetszik. Többször leírtam már, miért, nyilván fogok is még írni róla - és bízhatnak abban is az engem olvasók, hogy akkor is szólni fogok, ha valami rosszat észlelek. Egyelőre ez így jó, és úgy vélem, ilyen is marad...