Egy halvány reménysugár

 

Lehetetlen ennél tökéletesebben összefoglalni öt szóban azt az iszonyatot, amiben élünk. Nagy ember, nagy elme, aki ezt írta. Borzalmas, amit ideírt. De gyönyörű, hogy van valaki, aki erre képes.

Van még egy ilyen ország a világon?

Ez itt mai hír:

Nemrég jelentette be a Magyar Orvosi Kamara, hogy március 8-ra demonstrációt szervez a Kossuth térre... Az orvoskamara mindenkit vár a tüntetésre, az orvosokon kívül leginkább az egészségügyi szakdolgozókat, akik ugyanolyan fontos és elengedhetetlen szereplői az ellátásnak.

Lapunknak az érintett kamarák vezetői akkor jelezték, hogy

a demonstráció időpontjában más elfoglaltságuk lesz.Néhány nappal ezelőtt ugyanakkor a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) egyértelművé tette, hogy nem csatlakozik a demonstrációhoz. A MESZK azt közölte, „országos elnökségéhez, területi szervezeteihez és szakmai tagozataihoz nem érkezett sem hivatalos, sem informális megkeresés a Magyar Orvosi Kamarától a tervezett demonstrációval kapcsolatban.”

Ezt a rövid bekezdést csak azért teszem ide, hogy magyarázattal szolgáljak azoknak, akik esetleg megkérdezik, miért nincs szavam sem erről. Ebben a blogban (mint ahogyan más írásaimban sem) nem szoktam mosdatlan szavakat használni, dühödt káromkodásokat még kevésbé. Márpedig azt az undort, amit a fentiek kiváltottak belőlem, nem tudnám másképp megjeleníteni.

A világ rendje

Szijjártó Péter szerint Trump pénzügyminisztere megdicsérte a magyar kormány inflációval szembeni fellépéseit

Az alant következő történet 31 évvel ezelőtti, a leírás pontos, neveket azért nem említek, mert egyrészt nem fontos, bármelyik behelyettesíthető, másrészt - úgy tudom - minden szereplője él még, egyiküket bizonyosan kellemetlenül érintené, ha ennyi idő után szembesülne a jellemrajzával, amin nyilván soha nem is akart változtatni.

1994-ben a dzsentroid emdéefkormány kihelyezett komisszárja eltávolított a Rádióból százvalahány alkalmazottat, köztük engem is. Szerencsém volt, egy-két napon belül felhívott a legnagyobb példányszámú, legnépszerűbb hetilap főszerkesztője, hogy szüksége van egy helyettesre, aki képes egy ekkora újságot elvezényelni néhány hónapig, amíg ő ösztöndíjjal Amerikában lesz.

A lapnak már volt egy főszerkesztőhelyettese, de őt nyilván alkalmatlannak ítélték, a laptulajdonos is meg a főszerkesztő is. Az illető jó adminisztrátor volt, megbízhatóan szerkesztette a szolgáltató részeket, és nyilván kiváló főszerkesztőnek tartotta magát. Vérig sértődött, hogy nem őt bízták meg, ennek megfelelően is viselkedett.

Egy nap az egyik újságíró odajött hozzám, hogy beszélni szeretne velem. Kellemetlenül érezte magát, mert az említett főszerkesztőhelyettes megdicsérte. Végülis csupa jót mondott a cikkéről, és ez az én ifjú, nagyon tehetséges újságíróm mégis úgy gondolta, itt valami nem stimmel.

Megnyugtattam. Az írás tényleg jó volt, de helyesen, indokoltan érezte magát mégis rosszul - nem mindegy ugyanis, ki dicséri az embert. A disszonanciát az okozta, hogy egy rossz minőségű ember jónak talált egy jóminőségű holmit. Tetszik érteni? A világ rendje akkor felel meg a normának, ha egy rossz minőségű ember egy rossz minőségű holmit ítél jónak - így természetes.

A hatalom gyakorlásáról

Focista úr, remélem, tetszik a megszólítás, magának ez az emberi lét csúcsa, a magas kultúra, a legnagyobb alázatot követelő érték. Miniszterelnöknek mégsem szólíthatom, bár tudom, hogy évtizedek óta ezt a címet bitorolja, és bár én egyáltalán nem becsülöm sokra ezt a foglalkozást (inkább kicsit megvetem), azért azt be kell látnia, ennek a tisztségnek a birtoklásához mégis csak több kell, mint egy rossztartású gorillakölyökre emlékeztető külső, az ahhoz illeszkedő mozgással, meg a legaljasabb, legkártékonyabb, a nácizmustól csak a dilettantizmusa miatt eltérő nézetek. A nagy tételben való rablás rendben volna, az többé kevésbé alapkövetelménynek tekinthető (nem tudom, a munkaköri leírásban szerepel-e, ha nem, ezt gyorsan pótolja, meglássa, sokan fogják ebben is utánozni, az összes fajtatársa, az emberi faj félretenyésztett variánsai), a folyamatos hazudozás, az urizálás, egyszóval a legkönnyebben elsajátítható viselkedésformák és tevékenységek már mennek, de ezek azért mégis inkább a legrosszabb minőségre jellemzők, egy miniszterelnök valamelyest ad magára, elfogad öltözködési tanácsokat, megjegyez viselkedési szabályokat meg ilyesmi.

Egyszóval, Focista úr, azért szólok, mert még mindig nem jól csinálja, még mindig nem alkalmaz bizonyos technikákat, amik nélkül nem teljesíthető ki a gyűlölet, a bosszú óhajtása még mindig hiányérzettel gyengített. Már többször megfigyeltem, hogy életben hagy olyanokat, akik erre nem  szolgáltak rá. Jó, gyilkol rendesen, tíz- meg százezerszámra betegeket, munkájukban megalázottakat, de ezek olyan nyálas dolgok, nincs bennük a határozott, karakteres mozzanat, ami által tisztán és világosan érthető volna, ezekre a lényekre magának nincs szüksége, pusztuljanak. Persze, látom én, az iskolarendszer módszeres rombolása, a kórházak, a gyógyítók leépítése, egyáltalán, az egész magyar nép totális elbutítása szépen halad, ez majdnem professzionális, de ez sem az igazi. Újságírók, elemzők és más léhűtők állandóan számon kérnek, olyanokat mondanak, hogy „hiányosságok” meg „félresikerült”, mert nem látják, nincs itt semmi hiányosság, ez egy kereken megvalósított terv, amivel – mondom – csak az a baj, hogy a lakosság nem látja a maga teljességében, itt minden úgy történik, ahogy maga akarja. Csak hát innen is hiányoznak a nyomatékosító, egyértelmű ítéletek vagy legalább a megsemmisítő táborokba való deportálások… Apropó tábor, látja Focista úr, az sincs – vagy ha van, nem elég publikus, rengetegen nem tudnak róla. Most már tényleg helytelenítően csóválom a fejemet, ezek kirívó hibák. Félre ne értsen, nem azt várom, hogy olyan csúszómászó módszerekkel dolgozzon, mint a szovjethatalom méltatlan örököse, aki kilökdösi az embereket az ablakokon, isten őrizz, ez olyan pocsolyagerincű, sunyi módszer, amire persze maga is hajlamos, a génjeiben hozta magával, dehát azért a viselkedéssel még az effajta defektusok is helyreállíthatók.

Mondok egy példát, tudom, azon a szellemi szinten, Focista úr, ahol maga funkcionál, inkább képeket kellene mutogatnom, de hátha egy ilyen egyszerű esetet még abban a homályban is fel lehet fogni, végülis a javát akarom, olyan dolgokról beszélek, amik igazán közel állnak magához. Itt volt ez az esztergomi ügy a minap, tudja, Kéri Lászlót, Petschnig Zitát és Bálint Andrást hallgattatták el. Azt olvastam, hogy az egyik szervező közölte a közönséggel meg az előadókkal, hogy a kollégium igazgatója telefont kapott, miszerint itt egy politikai rendezvény zajlik, és annak azonnal vessenek véget…

Nem! A közönséget gépfegyveres egyenruhásokkal (ÁVH) szétzavarni, a kollégiumi igazgatót az előadókkal együtt betuszkolni egy nagy fekete autóba. Ennyi elég is egy jól működő rendszerben, ebből már mindenki tudja, hogy azok négyen nem érik meg a másnapot.

Focista úr, ne mondja nekem, hogy mi lesz a közvéleménnyel. Mi lenne? Semmi. Nagy részük azt mondaná, megérdemelték, nem kell itten hepciáskodni. Az Európai Unióban meg esetleg fontolóra vennének egy finoman elítélő nyilatkozatot, amit aztán mégsem adnának ki, mert ez a Patrióta nevezetű vérnáci, rablógyilkosokból álló banda nyilván nem tűrne ilyesmit, márpedig mint tudjuk, övék a jövő.

Egyszóval Focista úr, csak keményen, határozottan. Viselkedjen úgy, ahogy az alaptermészete diktálja. Abból majd értenek ezek.

A hitelességről

 

Városliget 1960.

 

Ez itt fent a neten látható. Az van odaírva, hogy 1960. Nem tudom, ki írta oda. De az bizonyos, hogy mostantól az esetleges történeti munkákban ez az évszám jelenik meg, midőn azt kell bizonyítani: a földalatti baromi pótkocsiját 1960-ban már használták.

Az írásbeliség sokezredik, a nyomtatás által való sokszorosítás sokszázadik, a képrögzítés kétszáz felé közelítő évében ennyi kell a hamisításhoz. Mely hamisításnak nem látszik semmilyen érdek által kiváltott oka, egyszerűen csak a felelőtlen felületesség következménye.

1961-ben érettségiztem az Apáczai Csere János gimnáziumban, a Felsőerdősor utcában laktam. Naponta legalább kétszer utaztam a földalattin, egyszer reggel, amikor bementem a Vörösmarty téri végállomásig, onnan a Váci utcán és a Kígyó utcán át a Felszabadulás térig a 15-ös busszal értem legközelebb a Cukor utcához, lehetőleg mindennap ugyanabban az időben, mert a buszról akkor láthattam kijönni a Kígyó utca 4-6. kapuján a világ legszebb lányát, egy feketehajú, kékszemű csodát (sosem tudtam meg, ki ő). Aztán haza mégegyszer földalatti, ha délután vagy este még elmentem hazulról, megint földalatti. Az 1961-62-es szezonban díszletező munkásként dolgoztam a Vígszínházban. Reggel földalatti a November 7. térig, onnan 6-os villamos, a délelőtti próbák után vissza ugyanez az út, majd előadás előtt 6-ra vissza a színházba, előadás (díszletbontás) után haza. Ez napi négy utazás.

1962-ig kulcsos alkalmazott nyitotta-zárta a földalatti szép, régi, szólóban járó kocsijának a középen lévő, széthúzható ajtaját. (Az alábbi, 1914-ben készült fényképet ma - 2025. 03. 14. - találtam a neten, ilyet bűn volna kihagyni: a középen álló kalauznő nyakában lóg az a kulcs, ami még az 50-es, 60-as években is használatban volt, egy hatszögletű csavarra kellett ráilleszteni, az működtette kívül-belül az ajtózárat.)

A fenti, cím alatti képen látható, förtelmes pótkocsi még nem létezett. Az emlékezőképességem sokak által igazolhatóan átlagon felüli. A jelzett időszakaszban többezerszer utaztam a földalattin. Valószínűtlen, hogy rosszul emlékszem - a fenti kép szinte bizonyosan nem készülhetett 1960-ban. De.

Tévedhetek? Persze. Mivel pedig egyedül én állítom, hogy nem volt pótkocsi 1960-ban, történelmi munkában nem tekinthető hitelesnek az állításom, nincs másik kortárs tanú, nincs írásos dokumentum. Azt ugye nem kell mondanom, a fénykép fölé írt dátum abszolút használhatatlan, bárki odatehette, bármilyen számot írhatott.

Első pillantásra mindez a zagson minősített esete, annál is inkább, mert én csak annak a megállapításában tartom magam kompetensnek, mikor nem lehetett ott az a pótkocsi. Dehát ezért nem írtam volna ennyit erről a szóra alig érdemes fals évszámról. Azért raktam ide ezt a képet, hogy felhívjam a figyelmüket a folyamatos történelemhamisításra, a világ legmegbízhatatlanabb történelemírására, arra az irdatlan hazugságáradatra, amivel szünet nélkül, folyamatosan öntik nyakon a magyar népet. Írtam erről egy 400 oldalas könyvet, ez nagyon röviden, szinte címszavakban tárgyalja azt a borzalmat, amit magyar történelemírásnak nevezünk. Úgyhogy ide most csak egyetlen példát teszek, az alaphazugságról, a "honfoglalás" elnevezéssel a köztudatba erőszakolt, soha semmi módon meg nem történt "eseményről".

Létezik egy nagyon szép munka, egy 18-19. században élt remek ember, bizonyos Fejér György 42 kötetes kódexe, ami 1829. és 1844. között jelent meg.

 Georgius Fejér: Codex Diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis

Ez az egyházi és világi okmánytár 1109-ből jegyzi az első dokumentumot úgy, hogy ez a rendkívüli ember több helyen is beismeri: nem minden adata eredeti és hiteles, vannak olyanok, amiket hivatkozásokból vett át. Fejér György, aki lehetne a történészek abszolút referenciaszemélye, akihez a többieknek mérniük kellene magukat, a jelzett 1109-et tartja az első megjeleníthető dátumnak, amit ő már legalább valamelyest hitelesnek tart.

Tetszik emlékezni, ugye? Honfoglalás 895 vagy 896 (még ebben sem tudnak megegyezni), hétvezér, vérszerződés, Árpád apánk, Géza, Vajk, István, államalapítás és egyéb mesék - csupa soha a mesékben ábrázolt módon nem létezett személy és történet, olyan meseírók fantáziájában született sztorik, mint a nagyjából 300 évvel később élt Anonymus (mellesleg róla sincs semmilyen megbízható adatunk), vagy a közel 500 évvel későbbi Kálti Márk (róla sem tudunk semmi pontosat), akiknek a történeteire az összes utánuk következő "történész" úgy hivatkozik, mint hiteles kútfőre...

Az Ezerév című könyvet abban a reményben írtam, hogy gátja lehet a további történelemhamisításnak. Hogy akad legalább egy történész, aki elkezdi írni a magyarok valódi történetét. Aki tisztában van azzal, mi a különbség a tudományos történelemírás és a mondák között, aki mintának tartja például az angol történelemírást, amiben Arthur királyt nem lehet megtalálni, mert nincs róla hitelesnek vehető dokumentum (egy van, de az az angoloknak kevés, nekünk a soha nem létezett "Árpád" az apánk, a históriánk fundamentuma)...

 Az Ezerév című könyv kiadására senki nem vállalkozik. Félnek. Hogy mitől?

Lehet találgatni.

A butaság biztonsága

Ezt olvastam a neten:

65 év felettiek jogosítványhoz jutását szigorítani kellene – véli a szakember, íme a részletek: Az év első felében közel 6523 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt Magyarországon. A statisztikák szerint ezek közül 996-ért a 65 év feletti sofőrök a felelősek. Ez a megdöbbentően magas szám ismét felveti a kérdést: vajon biztonságosan vezethetnek-e az idősebbek, és mennyire befolyásolják a közlekedés biztonságát...

Hát ez bizony tényleg megdöbbentő. Vegyük a "65 év felettieket" mondjuk 65 és 85 közöttinek. Ebből a 20 évet felölelő sokaságból 996 "sofőr" a "felelős" (legutóbbi értesülésem szerint "sofőrnek" a magyar köznyelv a hivatásos, mások alkalmazásában lévő autóvezetőket nevezi, de ezt most hagyjuk). Marad kétszer 20 év, ahová a balesetekért "felelős" többi ember tartozik, ez összesen 5527 "sofőr". Ez húsz évenként 2763 "felelős", azt a 0 egész 5 tized embert nagyvonalúan nem adom hozzá a jelzett létszámhoz. Ez majdnem a háromszorosa a 65 év feletti korosztályból balesetet okozóknak, azaz a kétszer 20 év autóvezetői hatszor annyi személyi sérüléssel járó balesetet okoznak, mint az idősek. (A 18 és 25 év közötti töredék százalékarányát számítsa ki, akinek kedve van hozzá, az arányokon nem változtat lényegesen.)

Volt egy fizika tanárom, aki a fentihez hasonló módon megnyilvánulóktól azt kérdezte: jó hülyének lenni?

Borsó a falra

"A Tisza elnöke szerint ezzel „Orbán Viktor egyik janicsárja, az autónepperből lett milliárdos, Kubatov Gábor ismét csúnyán lyukra futott”.

Amikor olyantól hallok tájékozatlanságból, műveletlenségből eredő marhaságot, akitől szakértelmet, hitelességet várok, még jobban elkeserít a tudatlanság megnyilvánulása. A sportnyelv általában kifejező és képszerű. Én Szepesi Györgytől hallottam először az ötvenes években a fenti kifejezést, akár ő találta ki, akár más, a kép jó és főképp világosan érthető. Már ha valaki foglalkozik azzal a lényegtelen kérdéssel, vajon van-e valami jelentése, értelme annak, amit beszél a szájával.

Az alábbi bejegyzés kilenc évvel ezelőtti. Azt tetszik kérdezni, mire mentem vele? Hát erre, itt fent.

2016. április 4., hétfő

Hamarosan a sötétség

Könyörgök (és nem könyörgöm), próbálják meg a lehetetlent, szóljanak és írjanak, ha a magyar sajtóban terjedő förtelmekkel találkoznak, bár megállíthatatlannak látszik, de hátha...

Most olvastam, hogy "...de az is lehet, hogy lyukra futott az egész magyar kibervédelem, és a következő terrorakciót már a magyar állam gépeivel hajtja végre az Iszlám Állam?" A "lyukra futás" az a támadási helyzet a futballban, amikor egy játékos észreveszi, hogy egy területen nincs senki az ellenfél hátvédei közül, azaz lyukas a védekezésük, úgyhogy "lyukra fut", hogy szabadon kaphassa meg a labdát, és ellenállás nélkül törhessen kapura. Azaz a "lyukra futás" nem azt jelenti, hogy valaki tévedett, hülyeséget csinált, elrontotta a dolgot, hanem annak éppen az ellenkezőjét: aki lyukra fut, lehetőséget ad a társainak, hogy gólhelyzetet teremtsenek. Aki lyukra fut, az nem "árnyékra vetődik", mint tette azt az egész magyar kibervédelem.

Azt hinné az ember, hogy egy ilyen országban, ahol csak épülnek és épülnek a stadionok, ezt minden "újságíró" tudja. Mit szól a szotyolaköpködő, ha ilyet olvas?

Aztán azt is olvastam, hogy valaki érti a dörgést. Szépen kérem, ne higgyék a sok marha magyarázatot, miszerint ezt meg azt jelenti a dörgésnek az ő értése, mert az csak azt jelenti, hogy aki ezt a szófordulatot használja, annak fogalma sincs az anyanyelvéről, azon belül az ornitológia alapjairól.

Érteni a dürgést lehet, sőt kell is, ha valaki siketfajdot akar lőni. Én magam nem akarok, még verebet sem, de azt tudom, hogy a siketfajdot beugrással lehet megközelíteni, az erdőben távolról lelőni ugyanis lehetetlen. Ha a vadász meghallja a madarat, és nagyjából be tudja mérni a dürgőfa irányát, akkor már csak ki kell várnia, amíg a fajd belekezd szerelmi nótájába. Az egyes strófák között van egy, amit a vadásznyelv köszörülésnek hív, amikor a madár ehhez a "versszakhoz" ér, teljesen megsüketül, de - csak akkor. A nóta más részeinél hall, méghozzá jobban, mint bármelyik állat, ha a vadász akkor mozdul, akár fordulhat is vissza, azt a madarat többé nem látja. Egyszóval érteni kell a dürgést, ha valaki a siketfajd közelébe akar jutni.

Puskástul. És nem puskástól, mert utóbbi mindössze azt jelenti, hogy egy Puskás nevű embertől indulunk valahová vagy legföljebb egy olyantól, akinek puskája van. A házba ajtóstul szokás berontani (vérmérséklettől függően) és nem ajtóstól, mert utóbbi csak azt jelenti, hogy egy Gyula határában egykor volt faluból érkezünk (ahol mellesleg a világ egyik legnagyobb zsenijének, Albrecht Dürernek a papája született, akit éppen ezért Ajtósnak hívtak, majd midőn kivándorolt Nürnbergbe, Türer (azaz Ajtós) lett belőle, azt keményítette a fia Dürerré).

A stul-stül ugyanis nem tájnyelvi változata a tól-től-nek, hanem a valamivel együtt jelentésű rag formája. Eltartott ujjú fővárosi sznoboknak is.