Szijjártó Péter szerint Trump pénzügyminisztere megdicsérte a magyar kormány inflációval szembeni fellépéseit
Az alant következő történet 31 évvel ezelőtti, a leírás pontos, neveket azért nem említek, mert egyrészt nem fontos, bármelyik behelyettesíthető, másrészt - úgy tudom - minden szereplője él még, egyiküket bizonyosan kellemetlenül érintené, ha ennyi idő után szembesülne a jellemrajzával, amin nyilván soha nem is akart változtatni.
1994-ben a dzsentroid emdéefkormány kihelyezett komisszárja eltávolított a Rádióból százvalahány alkalmazottat, köztük engem is. Szerencsém volt, egy-két napon belül felhívott a legnagyobb példányszámú, legnépszerűbb hetilap főszerkesztője, hogy szüksége van egy helyettesre, aki képes egy ekkora újságot elvezényelni néhány hónapig, amíg ő ösztöndíjjal Amerikában lesz.
A lapnak már volt egy főszerkesztőhelyettese, de őt nyilván alkalmatlannak ítélték, a laptulajdonos is meg a főszerkesztő is. Az illető jó adminisztrátor volt, megbízhatóan szerkesztette a szolgáltató részeket, és nyilván kiváló főszerkesztőnek tartotta magát. Vérig sértődött, hogy nem őt bízták meg, ennek megfelelően is viselkedett.
Egy nap az egyik újságíró odajött hozzám, hogy beszélni szeretne velem. Kellemetlenül érezte magát, mert az említett főszerkesztőhelyettes megdicsérte. Végülis csupa jót mondott a cikkéről, és ez az én ifjú, nagyon tehetséges újságíróm mégis úgy gondolta, itt valami nem stimmel.
Megnyugtattam. Az írás tényleg jó volt, de helyesen, indokoltan érezte magát mégis rosszul - nem mindegy ugyanis, ki dicséri az embert. A disszonanciát az okozta, hogy egy rossz minőségű ember jónak talált egy jóminőségű holmit. Tetszik érteni? A világ rendje akkor felel meg a normának, ha egy rossz minőségű ember egy rossz minőségű holmit ítél jónak - így természetes.
