Keresés ebben a blogban

2026. október 14., szerda

Közérdekű magánlevél

Ezt most olvastam. Elrettentő példának teszek ide egy részt az országgyűlés elnökének a leveléből, természetesen azért, hogy mindenekelőtt őt óvjam a további atrocitásoktól, valamint azért, hogy mások is okulhassanak, mit nem szabad tenni.

Először is nem írunk ilyen megszólítást egy taszító mitugrásznak, akiről pontosan tudjuk, miképp kerülhetett az ismertségnek abba a sajnálatos állapotába, hogy megjelenhessen a nyilvánosság előtt. Azért hiba ez a megszólítás, mert hiteltelen, mert alaptalan, az illető ugyanis semmiféle tiszteletre nem méltó, ezzel szemben az ember vigyázva, óvatosan kerüli ki, nehogy belelépjen. Aztán meg azért, mert a "tisztelt" szavunkon kívül az "úrnak" is van egy tradicionális jelentése, mint ahogyan minden egyes szavunknak van, bármennyire nem vagyunk is képesek annak alapján használni a magyar nyelv szókészletét, amennyire az szükséges volna. Mielőtt megjegyezné az általam nagyrabecsült Fotsthoffer Ágnes, hogy a megszólítás (vocativus) hagyományos formula, sietek közölni, hogy a jelentéstan (szemantika) funkciója sokkal előbbre való, mint a K und K időkből ránk maradt üres nyelvi elemek. "Németh Balázs!" Ez is egy megszólítási formula, ami bír némi jelentéstartalommal, amennyiben a szóban forgó kitüremkedésnek van egy neve, remélhetőleg nem sokáig, sokkal illeszkedőbb lesz az "1327-es fogvatartott" megszólítás.

Forsthoffer Ágnes oldala

 

13 órája

r͏o͏d͏n͏t͏S͏p͏o͏s͏e͏l͏a͏3͏m͏f͏0͏0͏f͏4͏c͏m͏.͏m͏1͏5͏1͏6͏ó͏6͏7͏9͏6͏h͏6͏1͏m͏a͏i͏4͏u͏t͏h͏c͏4͏4͏1͏7͏l͏g͏5͏h͏1͏7͏h͏2͏2͏ ͏1͏m͏m͏ ·

Tisztelt Németh Balázs képviselő úr!

Tekintettel arra, hogy a személyemet is érintő videója alatt nincs engedélyezve a hozzászólás, ezúton szeretnék reagálni rá.

Elképesztően távol áll tőlem az a politikusi attitűd, amit Ön ezekkel a videókkal képvisel.

Nem ez az első videó, amivel próbál lejáratni, valóságalap nélkül.

Elfogadhatatlan számomra, hogy valaki úgy akarja felépíteni magát, hogy mások megítélését próbálja lerombolni: rosszindulatúan, etikátlanul, hazugságokat terjesztve.

Egyszer szóvá tettem már Önnek ezt.

Ön akkor azt mondta nekem, hogy "Ez a politika, majd megszokja..."

Nem, köszönöm, nem szokom meg. A politika számomra másról szól...

 

És így tovább. Nem, kedves Forsthoffer Ágnes (ez helyénvaló megszólítás, nemcsak én tartom "kedvesnek" - bár az is elegendő volna -, hanem a népszerűsége azt mutatja, mások is), a címzettet nem vesszük emberszámba, nem szolgált rá, ennélfogva ebben a stílusban nem írunk neki, már csak azért sem, mert ezt a nyelvet nem érti. Szívesen mondanám, hogy efféle szervesanyaghalmaznak egyáltalán semmilyen stílusban nem írunk, mert bármiféle ráirányuló figyelem arra indíthatja, hogy - teljesen indokolatlanul - embernek érezze magát, de ezt hiába mondanám, mert maga, kedves Forsthoffer Ágnes túlságosan (az én szememben kiváltképp rokonszenvesen) érzékeny alkat ahhoz, hogy képes legyen elfogadni, egy ilyen mértékig létalatti, modulált hangok kiadására csaknem képtelen mozgó szerkezet nem arra való, hogy bevonjuk bármiféle kommunikációs térbe. Úgyhogy értem, fenti levelet meg kellett írnia, méghozzá a látható stílusban, mivel - ugyancsak nagyon rokonszenvesen - nem kíván másnak látszani. Éppen ezért kínálok egy áthidaló megoldást.

Kiemelek egy részt egy hónappal ezelőtt írt jegyzetemből, és ellátom némi kiegészítéssel:

 

2026. szeptember 18., péntek

A törvényhozás megszentelt csarnoka

...Van egy 365 oldalas magyar kiadvány, 2026. január 31-én jelent meg, a neten bárki elolvashatja. Ebben, a magyar parlament Házszabályi Rendelkezések című kötetében ajánlanám három kifejezés megkeresését: a hazugság, igazmondási kötelezettség, félrevezetés szavakat, de nem vagyok olyan rosszindulatú, hogy fölösleges feladatok elvégzésére biztassam önöket – ezek nincsenek a 365 oldalon, egyszer sem. A magyar országgyűlésben szabadon lehet hazudozni, mert a házszabály létrehozói sosem hallottak az igazmondási kötelezettségről, az ország népének félrevezetése természetes gyakorlat az ország házában. Ezenkívül gyalázkodni is szabad, legalábbis a házszabály nem tiltja. Úgy emlékszem, az első szabadonválasztott miniszterelnök még szórakoztatónak is találta a köznapi életben felháborítónak ítélt stílust, a magyar országgyűléshez képest Augiász istállója maga volt a rend és tisztaság. Harminchat éve nem látok semmiféle törekvést arra, hogy a „tisztelt ház”-ról ne egy falusi kocsma jusson az ember eszébe… Engedelmet kérek a falusi kocsmáktól, csúnya dolog volt őket lerángatnom a magyar parlament színvonalára.

Most tessék elképzelni azt a nagyon nehezen elképzelhető momentumot, hogy a házszabályba felvesznek egy paragrafust, mely szerint a képviselők büntetőjogi kötelessége az igazmondás, a hazugság első és enyhe esetben egyhavi kitiltást von maga után, a következő hazugság automatikus következménye a mandátum örökre való elvétele, az illető képviselő életfogytig való eltiltása mindenféle közszerepléstől. Ha egy pillanatra belegondolnak, nem az a csodálkozó kérdés merül fel önökben, hogy „ez nem így van?” Hogy a képvelőség alapja nem az igazmondás kötelezettsége? Hogy be lehet menni az Országház üléstermébe, ott szólásra jelentkezni és elkezdeni hazudozni?

Tessék mondani, hogy’ a rossznyavalyába’ merészel egy megválasztott képviselő hazudni, méghozzá nyilvánvaló, mindenki által ismert tények ellenkezőjét állítani? Hogyan lehetséges az, ami a magyar „törvényhozás” megszentelt csarnokában történik, hogy ugyanis bemegy oda valaki, akinek milliók életkörülményeiről kell dönteni, és elkezd összevissza hazudozni, az ócska, primitív életét meghatározó gyűlöletet ráfröcsögni egy másik emberre, aki nem olyan, mint ő? Hogyan lehetséges az, hogy például egy köztörvényes bűnöző, akit például Kanadába be sem engedtek, a régen kiérdemelt, több évtizedes börtön helyett bemenekülhet a fentnevezett csarnokba, és mentelmi jog mögé bújva féregnek nevezheti azt az embert, aki az ezeréves megalázottságból először emelte ki ennek az országnak a népét?...

...kell egy szabályrendszer, benne a büntetési tételekkel. Mely tételek lényege, ahogyan már fentebb említém, hogy a második hazugság örökös eltiltás. Kilencmillió ember életéről, életkörülményeiről van szó. Tudom, azon a „szellemi” színvonalon, amit a jelenlegi „ellenzék” elért, ez egyáltalán nem érthető. Éppen ezért kell őket a lehető leggyorsabban eltávolítani.

Privileges Committee, tetszik emlékezni? Ennél gyorsabb és tisztább megoldást nem tudok. A magyar országgyűlés történetében először ül a padsorokban száznál több olyan ember, akik nem ostoba pártkatonák, akiknek a tisztességében és szakértelmében meg lehet bízni. Sok dolguk van. Nagyon sok. Nem nagyon van fontosabb egy ilyen szabályrendszer felállításánál.

Mégegyszer: a második hazugság örökös kitiltás... Hallom a károgásokat: az nem olyan egyszerű, bizonyítás, jogorvoslat, fellebbezés, a gyanúsított jogai… Nix. Semmi ilyesmi nem jöhet szóba, a parlament működésébe bíróság különben sem szólhat bele, de ezért írtam, hogy az kifejezetten nem kívánatos. A szabály világos és egyértelmű. A megszegésének következménye is. A három-öt-hét feddhetetlen, vitathatatlanul kompetens testületi tag tekintélye, szakértelme bőven elegendő. Születhet igazságtalan ítélet? Nem valószínű, de nem is teljesen lehetetlen. És akkor mi van? Egy sokkal nagyobb ügy érdekei fontosabbak, mint az, hogy esetleg valakinek vissza kell mennie dolgozni oda, ahonnan jött. Ja hogy esetleg nincs neki rendes polgári foglalkozása?

 

 

Eddig az idézet. A hazudozás tilalmához még szükségesnek látszik odailleszteni néhány paragrafust, ami az ország házába nem illő viselkedésformákat megnevezve tiltja, tekintve a jelen "ellenzék" természetrajzát.

Esetleg el lehetne érni, hogy felkiáltó jelentése legyen Forsthoffer Ágnes mondatának: "A politika számomra másról szól." A világtörténelemben először a politika nem arról szólna, amit a megszólított fehérjekupac hordoz.

Tessék egy pillanatra elképzelni, az országházi terem pulpitusán mosolygó Forsthoffer Ágnes lenne a mérce. A követendő mintakép.