Végül az "elemzők" kedvenc megállapításáról, hogy ugyanis nehéz dolga lesz a köztársasági elnöknek. Az lesz bizony, ha tényleg "működni" akar, ha komolyan gondolja, hogy ő fék lesz és ellen (nem egyen) súly. Tudniillik ennek a kormánynak semmiféle hátramozdítóra nincs szüksége. Teszi a dolgát úgy, ahogyan nem magyar kormány nem tette még soha, a világtörténelemben is kevés (ha egyáltalán). Kéretik ebbe nem belekotnyeleskedni, úgy is mint megtestesítő és őrködő. Szép csöndben, észrevehetetlenül, méltón a hivatal komolyságához, akkor nem lesz semmi baj.
Ez egy augusztus 12-i jegyzetem befejezése. Akkor röviden leírtam, mit kell tudni a magyar köztársasági elnök hivataláról, ennek a lényege: a világ legdrágább vizesnyolcasa (vizesnyolcasnak nevezték azt a "takarítási" eljárást, melynek során a segéd nyolcas formájú vízcsíkokat öntött a kocsma padlójára, hogy kisebbnek látszódjék a por).
A Baka András nevű vizesnyolcas belekotnyeleskedett - ugye nem találják disszonánsnak a megnevezést? Ugye nem gondolják, hogy bármiféle tiszteletet érdemelne akár az intézmény, akár a benne funkcionáló parazita? Soha senki hivatalosan nem mondta ki, de kizártnak tartom, hogy egy akármilyen stupid politikus ne tudná, mit ér Magyarországon a köztársasági elnök, afelől meg végképp semmi kétségem nincs, hogy Magyar Péter tisztában van vele. Azért is tett olyan látványos gesztust a kinevezéskor, hogy legalább azt a látszatot keltse, mintha itt most valami nagyszerű történne.
És akkor jön a minden funkció nélküli díszpinty, és megmutatja, hogy ha már hasznosat tenni nem tud is, kárt okozni azért képes. Egy közepes képességű alsótagozatos két mondatból megértené, mit jelentett ennek az országnak a történetében a poltpéterszerű kitüremkedés. Hogy ha van kizáró tényező egy munkavállaló bármilyen tisztségben való foglalkoztatásával kapcsolatban, az a korábbi főügyészségi vezető beosztás - utcaseprőgép vezetését sem szabad rábízni, nem a legfőbb ügyészi munkakört. Ez ilyen hihetetlenül egyszerű. Azt már tényleg nem értem, minek kell itt olyan ostobaságokkal ködösíteni, mint a fivérének a viselt dolgai, kit érdekel! Osztályvezető volt a poltpéterféle főügyészségen - te úristen, van olyan iszonyatosan buta ember, akinek magyarázni kell, mit jelent ez?!
P.S.: Most meg beszédet mond az ENSZ-ben, és már megint a bosszút emlegeti: "A bosszúállás nem megengedhető, az igazságszolgáltatás nem válhat politikai fegyverré". Egyszer már próbáltam megmagyarázni, most megismétlem (igaz, nem 600 000 és 3 millió közötti hallgatóságnak, mint a rádióban, hanem csak egy 30-40 000-es blogban, de innen is eljuthatna... na ezt hagyjuk). 70 éves kor fölött az embernek már támadhatna igénye a szavak jelentésének tisztázására, minél fogva nem mondana olyan marhaságokat, hogy ezt a kormányt nem vezérelheti a "bosszú". Először is miért ne vezérelhetné, ha a szó jelentéstartalmának köznépi értelmezését vesszük, azaz azt a keserű indulatot, amit a 16 éven át rajtunk élősködő, pusztító, tömeggyilkos gazemberek váltottak ki a népből. Ha létezne a "bosszúnak" általános, intézményi megnyilvánulása, "érezhetne" a jelen kormány bosszúvágyat, dehát nincs ilyen. A bosszú az egyén, legföljebb a család, a nemzetség önhatalmú kifejeződése, ami a hivatalosság, a hatóság megkerülésével torolja meg a rajta esett sérelmet (vendetta - nyilván ismerik a szót, az eredő, a latin vindicta, bosszút jelent, a 20. században kapta az önbíráskodás kiegészítő jelentést). A jelen kormány az én képviseletemben arra vállalt kötelezettséget, hogy érvényt szerez az igazságosságnak, hogy demonstrálja, a tettnek következményei vannak, hogy bűn nem maradhat büntetlenül. Dehát nemcsak ezt mondta Baka András New Yorkban. Hanem azt is, hogy "hetven éve a szovjetek eltiporták azt a reményt, hogy a magyarok önmagukat kormányozzák. Felhívásaink eljutottak az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, de a nemzetközi közösség nem tudta megakadályozni vereségünket." Nem is akarta. Bár az akkori és ottani politikusok sem voltak sokkal értelmesebbek a maiaknál, azt azért elég gyorsan belátták, hogy egyetlen mozdulat, amit Magyarország érdekében tesznek, nemcsak újabb világháború kitörését jelenti, hanem atomháborút is. Aztán még azt is mondta, hogy "emlékszünk arra, milyen árat kellett fizetnünk függetlenségünk elvesztéséért" - amit itthon már mindenki megszokott, de ott lehet néhány ember, aki megütődve teszi fel a kérdést: hogyan lehet elveszteni valamit, ami sosem létezett. Miféle "függetlenségről" beszél ez az ember? Egyáltalán, minek kell nekünk végighallgatni valakit, akinek nincs egyetlen figyelemreméltó mondata sem, marhaságokat viszont bőségesen ont magából?
Azt mondják, nagyon hamar nagyon felbosszantott engem egy vizesnyolcas, miféle aránytévesztés ez? Az a baj, hogy kártékony, hogy a kocsmapadlóra locsolt folyadék nem víz, hanem kénsav. Valamit kellene tenni vele...