Megkövetem minden olyan honfitársamat, akit ez a régi mondatom megbántott, írta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter péntek délután.
Ne tegye. Azoknak kellene őt megkövetniük, akik megbántódtak azon a mondaton, ha a szellemi színvonaluk alkalmassá tenné őket ilyesmire.
Nálunk ugye elsírják magukat férfiak azon, hogy nem jut be a magyar válogatott a világbajnokságra. Őszintén szólva szerintem csak ennyit kell elmondani a mai Magyarországról, és már nagyon sokat tudunk róla - ezt mondta Lannert Judit korábban. E megállapítása korrekt, pontos és minden benne van. Bocsánatért folyamodni annak kellene, akinek az értékrendje a futballeredmények alakulását tekinti a csúcsnak, aki sok évtized után még mindig nem veszi észre, hogy a magyar futball kimúlt, hogy a temetetlen holtat egy tömeggyilkos fasiszta segéddiktátor gyalázta meg azzal, hogy nem hagyta békében nyugodni, hogy milliárdokat költött a tetemre a pénzünkből. Aki maga is büdös fasiszta lett a csúti rém kreatúráinak imádata által, mely mozgó bábok undort és megvetést váltanak ki mindazokból, akik képesek a realitások észlelésére. Aki nem látja, hogy a magyar futballválogatottnak annyi esélye van a világbajnokságra, mint egy hógolyónak a pokolban.
Az igazán nagy baj persze az, hogy a mindig megbízhatóan okos Pottyondi Edina is megrója Lannert Juditot, mondván, nem érti a focinak a társadalmi, közösségformáló erejét, meg hogy más országokban is sírnak. A "miniszterasszony" bizony érti, talán majd ő képes is tenni azért, hogy 30-40 év múlva kevesebb torz mentalitású ember menjen ki az iskolapadokból, de a jelen primitívségéről nem tehet. Csak azt furcsállom, hogy Pottyondi Edina "a foci közösségformáló erejét" valamiféle dicséretes, kívánatos tendenciának tartja - bárhol a világon, nemhogy nálunk, hogy nem tesz egy kis lépést, ahonnan már látná, a máshol is síró férfiak nem a mieinket emelik fel, hanem azokat az országokat rángatják le, ahol ezek a síró férfiak még mindig ott tartanak... Nagyon sajnálom, komolyan, szeretem hallgatni Pottyondi Edinát, nézni is, mert jók a gesztusai, pontosak a dramaturgiai eszközei, eddig mindenben egyetértettem vele - erre mondja a Van aki forrón szereti végén az Osgood nevű figura, hogy senki sem tökéletes... Bár ha belegondolok, Pottyondi Edina ettől azért még lehet az. Egyszóval sajnálom.
