Itt van ez a Sulyok nevű pojáca. Államelnök vagy köztársasági, ahogy tetszik. Néhai unokatestvérem, Schultheisz Emil egy válasza jut róla eszembe. Még nem volt egészségügyi miniszter, "csak" egyszerű kórházi igazgató-főorvos, bementem hozzá beszélgetni. A vizit befejezése után elvonultak az orvosai, köztük az egyik, akit régen ismertem, és finoman szólva nem taksáltam túl magasra a szellemi képességeit. Megkérdeztem Emilt, hogyan bír vele dolgozni. - Azt még csak értem - mondta -, hogy elvégezte az egyetemet. De hogy tudott leérettségizni?
Jó, úgy vélem, nincs különösebb követelményrendszer, aminek a magyar köztársasági elnökséget betöltőnek meg kellene felelnie, de a butaságnak ez a mélysége azért túlzás... Persze ha a kinevezőjét tekintjük mércének, akkor azért képvisel egy szintet, mert azt hallottam, a nevét képes leírni, ellentétben a miniszterelnökével, aki leginkább fallikus rajzok létrehozására képes, dehát ez azért egy közép-afrikai ország valamely törzsének a főnöki állásához például kevés volna.
Mostanában szokás naponta nosztalgiázni korábbi elnökökről. Én azért ezügyben mindenkit önmérsékletre intenék. Nevezett funkció használati értékét leginkább egy olyan hasonlattal lehet kifejezni, ami ifjúkoromban volt használatos a fölöslegesség mértékének kifejezésére: olyan, mint a pápa... és itt egy szépen alliteráló testrész megnevezése következik. "A nemzet egységének megtestesítője" - föl tetszett már tenni a kérdést valaha is, mit jelent ez a mondat? Bizonyára bennem van a hiba, de én ennél nagyobb marhaságot nem sokat hallottam. A politikában nyüzsögnek a jelentés nélküli, totálisan üres, nagy pufogásra szánt mondatok, de ez veri az összes többit. És hát a "tisztség" elismerően emlegetett viselői... Az egyik például elment tüntetni valamilyen mecseki növényért a hadsereg ellen, aminek elvileg ő volt a főparancsnoka. A másik igyekezett méltóságteljesen viselkedni, és a jogtudósi reputációjára támaszkodva lehetőleg semmit nem mondani és tenni. A többinek az említését is szégyellené ez a felület - marad az egyetlen Göncz Árpád. Vele kapcsolatban elfogult vagyok, amikor elnök lett, már évtizedek óta ismertük egymást, már-már barátságnak is lehetne nevezni a kapcsolatunkat, dehát mint közéleti méltóság, mint köztársasági elnök... Ennek az országnak, ennek a népnek az volt a hatalmas szerencséje, hogy egy olyan kedves, okos, helyes ember képviselte a nagyvilágban, amilyen ő volt. De azt egyik külföldi sem értette, mi is volna az ő politikai lényege, amiért vele tárgyalni kell meg aláírni, szerencsére a bemutatkozása utáni pillanatban ez már senkit sem érdekelt.
Fenntartunk százmilliókért egy intézményt, ami tökéletesen fölösleges és értelmetlen, aminek a lényegét kétségkívül olyanok tudták felmutatni, akik igazán méltók voltak ehhez a hivatalhoz: egy sportoló olimpiai bajnok, a pótkerék a csapatban, aki a döntőben - ha jól emlékszem - nem is vívott, egy horgász, aki mindig mindenütt csak úgy tudott viselkedni, mintha a vízparton ülne, és a halakkal cserélne eszmét, és egy ember, akinek a legjellemzőbb tulajdonsága a fideszfülbevalója volt.
Sándor Móric forog a sírjában.
