Elég érdekes dologra jöttem rá. Él egy ember itt közöttünk, akihez foghatóan senki nem ismeri ezt az országot. Akinek ez a nép nem statisztikai adat, hanem Mari néni és Lajos bácsi. Akiket megismert. Beszélt velük. Meghallgatta őket. És válaszolt nekik. Ez az ember pertuban van a magyar néppel. Mint Fülig Jimmy a Boldogság Szigetek lakóival. Nem állítom, hogy Magyar Péter (aha, róla van szó, Magyarország miniszterelnöke az, aki kiemelkedően a legjobban ismeri ezt az országot) Rejtő Jenő regényéből vette az inspirációt, de nem volnék meglepve, ha az alapot St. Antonio de Vicenzo Y. Galapagos főherceg, a Boldogság Szigetek uralkodója kínálta volna, aki azt mondta Fülig Jimmynek, hogy „nem vagyok nagy birodalom uralkodója... és mégis úgy érzem, hogy helytelen, ha a sors kegyelméből elfoglaljuk a trónt, mielőtt megismernénk közelebbről az embert. Ez oly kézenfekvő…” Szinte bizonyos vagyok benne, hogy Magyar Péter olvasta a Piszkos Fred a kapitányt, de akár onnan vette az országjárás gondolatát, akár nem, olyat tett, amit előtte senki (az „igazságos Mátyás” című, kissé blőd és gyermeteg mesesorozatnak természetesen semmi történelmi alapja nincs, és nem is a nép megismeréséről szól, hanem hogy a jó király mindig igazságot tesz).
Mondta Magyar Péter többször is, hogy mennyit
tanult a két év alatt, de fogalmam sincs, annak tudatában van-e, amit én a
parlamenti felszólalásaiból szűrtem le: az ő senkiéhez sem hasonlítható magabiztosságát,
ismereteinek szilárdságát nem a megválasztásának elsöprő fölénye adja, hanem a
beszélgetések Mari nénivel és Lajos bácsival. Hogy a magyar nép jelentős része
a személyes ismerőse. „Szervusz nép, szervusz király”.
Amikor tévéoperatőr voltam, sokat utaztam,
sok vidéki riportot készítettem, újságíróként és rádiósként is bejártam az
országot Grabolctól Nemesmedvesig, de én messze nem ismertem úgy ezt a népet,
mint Magyar Péter. Én is dühös voltam (vagyok is), de nem annyira és nem úgy,
mint ő. Nincsenek illúzióim, azzal a rengeteg, iszonyatosan ostoba embertől,
akik a finom szalonstílust, az „eleganciát” kérik számon a miniszterelnökön,
nem várható el, hogy felfogják, Magyar Péter nem olvasott adatok alapján
haragszik, hanem amiatt, amit a kétéves országjárása alatt látott. A személyes
tapasztalataiból fakad az indulata – azokhoz képest türelmes és visszafogott…
Csak próbálom megérteni, amit látok. Mióta
élek, egy bizonyos „foglalkozású” embertől undorodom, kiráz a hideg, ha csak a
szót meghallom: politikus. Akkor ez most mi? Miért kísérem figyelemmel egy
ember cselekedeteit, aki a definíció szerint politikus?
Mert csak a definíció szerint az. De ő
valójában Mari néni és Lajos bácsi ismerőse. Akikkel beszélgetett, és akiket
megértett. Értük haragszik, értük akarja eltakarítani az életük megkeserítőit.
Kicsit félek, mikor tesz valami olyat, ami
más lesz, mint amit eddig leírtam. Mikor egyszercsak politikussá válik. Remélem,
egyszer sem.
