Ez most elég hosszú lesz, de be lehet osztani, ha sok egy olvasásra. Csak hát – attól félek – elég fontos is.
Magyar Imre, minden idők (szerintem és
nemcsak szerintem) legkiválóbb professzora azt mondta az első klinikai
gyakorlaton (ha jól emlékszem, a folyosón), hogy értsük meg az orvoslás
legfontosabb distinkcióját: gyógyításnak azt a folyamatot nevezzük,
melynek során előbb megállapítjuk a betegség okát, aztán azt valamilyen
(konzervatív vagy sebészi vagy egyéb) módszerrel eltávolítjuk, megszüntetjük –
ha tudjuk, ha vannak eszközeink és ismerjük azokat. A többi csak tüneti kezelés.
Bár végülis nem lettem orvos, ez a két mondat végig kísérte az életemet. Meg a
többi, ehhez kapcsolódó. Hogy ugyanis a helyes diagnózis megállapításához a
megfelelő kérdéseket kell föltenni. A betegnek, magunknak, okos kollégáknak,
kérdezni és nem nyugodni addig, amíg nincs meg a válasz. Ha aztán eljutunk oda,
hogy az orvostudománynak jelenleg nincs válasza (ez a betegségek nagyon nagy,
hervasztóan nagy százalékában bekövetkezik), annak a magunkban való
feldolgozására Magyar professzornak nem volt javaslata, azt mondta, ezt
mindenki maga kénytelen elvégezni – egyvalamit azért ajánlott megfontolásra: a
beletörődés satnya viselkedés.
2018. április 22-én elkezdtem írni azzal a
szándékkal, hogy most már a végére járok a kérdésnek, amit eszmélésnyi korom
hajnalán tettem fel először és azóta megszámlálhatatlanul sokszor: miért olyan
szerencsétlen és szegény ez az ország, és a népe miért nem tesz valamit, hogy
ez ne így legyen, miért hazudozik magának évszázadok óta, és tódít egyre
nagyobbakat szabadságszeretetről, vitézségről, és arról, mennyivel különb az
összes többi nemzetnél? Elég hamar rájöttem, ez nem egy ötoldalas jegyzet lesz.
Napi 14-16 órát dolgoztam 2020. október 19-én délután öt óra tíz percig, akkor
tettem le az utolsó pontot egy 400 oldalas könyv végére (van egy noteszom,
minden nagyobb munka kezdetét és végét oda írom be). Az elmúlt öt évben végig
jártam az összes könyvkiadót, mindenhonnan elutasítottak. Ez elég furcsa volt
eleinte, amíg ütésrészeg nem lettem.
1965-ben jelent meg az első írásom a
Kortársban, 1979-ben az első könyvem a Magvetőnél. Van egy Pulitzer díjam.
Voltam főszerkesztő helyettese egy hetente 1 300 000 példányszámú lapnak,
alapítottam folyóiratot, 1959-től 2004-ig a Magyar Rádióban készítettem
műsorokat, sokfélét, a délutáni zenés beszélgetéseimnek a Danubiusban olykor 3
millió hallgatója volt… Azt hinné az ember, ilyen múlttal beviszem a kéziratot
a kiadóba, onnan a megfelelő technikai előkészítések után automatikusan megy a
nyomdába… Lévai Béla, az ugyancsak millión felüli példányszámban megjelenő
Rádióújság főszerkesztője mondta, hogy az én írásaimat puszta élvezetből
olvassa el, dolga nincs velük, mennek a nyomdába, ahogy leadtam őket…
Most írtam egy könyvet, ez olyasmiről
szól, amit valószínűleg nagyon kevesen tudnak (talán senki rajtam kívül), mert
Széchenyi Istvántól Ady Endréig sokan leírták ugyan a jelenséget, de senki nem
vette magának a fáradságot, hogy megkeresse az okokat. Hogy föltegye az
egyszerű kérdést, mit tudunk például Árpádról,
a hét vezérről, a „honfoglalásról”, a kalandozásokról, I. Istvánról és amit
tudni vélünk, honnan „tudjuk”. Ha ugyanis valaha valaki föltette volna ezeket a
kérdéseket, és meg is írta volna a válaszokat, akkor tudnánk, hogy semmit nem
tudunk, csak primitív, butácska meséket soha nem létezett „történelmi”
alakokról és soha meg nem történt „történelmi” tettekről, eseményekről. Akkor
tudnánk, miért ragadtunk itt Európa szélén, ahová a jelen pillanatig nem
sikerült bejutnunk, miért élünk még mindig törzsközösségi rendszerbe zsúfolt
csordában, belekényszerítve egy „kereszténységnek” magasztalt szektariánus hitvilágba,
kizárólag a rajongás és a gyűlölet végletei között vergődve. Akkor értenénk, napjainkra
miért törvényszerűen és kivédhetetlenül süllyedtünk a magyar történelem
legundorítóbb pöcegödrébe, ahol a magyar történelem legprimitívebb, legostobább
és legaljasabb törzsfőnöke ül derékig a híg ürülékben, és csapkod nyitott
tenyérrel, miközben vigyorogva nézi, hogyan fröcsköli össze mind a kilenc és
félmillió országlakost, valamint a közelben és távolban rohamosan szaporodó,
sporadikusan szétszóródó kártékonyakat.
Ám hiába tettem föl én a megfelelő
kérdéseket, és írtam le az illeszkedő válaszokat, ezeket az elmúlt öt évben
senki nem ismerhette meg, mert az általános elbutulás és egzisztenciális
rettegés lefejezte a könyvkiadókat is – miért éppen ott maradt volna meg a
gerinc és szakértelem. A viszonylag jobbfajták a megélhetési szorongásukra
hivatkoznak, a többi… ezt a szégyenletes összeállítást a különféle „indoklásokból”,
miért nem adják ki a könyvemet, azért egyszer majd közzéteszem…
Dehát nem is ezt akartam mondani, hanem
hogy miképpen juthattunk el idáig. Hogy ez a széthízott, potrohos törzsfőnök,
ez a büdös kis kanál szennyvíz miért kerülhetett bele a hordó borba, hogy azt
is szennyvízzé mocskolja, hogy híveivé szegődtesse az atlanti térség
legócskább, legrosszabb minőségű bűnözőit, ezután értelmes ember számára kimondhatatlanná
silányítva a patrióta szót, és miért juthatott be egy valamikor viszonylag jónevű
épületbe, az amerikai Fehér Házba. Azaz hogyan került az atlanti térség abba az
állapotba, hogy a magyar történelem legalávalóbb, leghitványabb figurája partiképes
lehet országjellegű országokban, hogy ezeken a helyeken újabban tenyészhetnek
olyan alakok, akik a mi brigantinkhoz hasonló mélysötétségben tartózkodnak.
Elolvastam Buda Péternek, a szakmája
kimagaslóan legjobbjának egy írását, ami tiszta meggyőződéssé szilárdított egy
hosszú évek óta a fejemben kavargó gyanút.
Mutatok szemelvényeket:
…JD Vance, az USA alelnökének a Müncheni Biztonsági
Fórumon mondott beszéde…:
„Míg a Trump-adminisztráció nagyon aggódik az európai
biztonságért, és hisz abban, hogy ésszerű rendezést tudunk elérni Oroszország
és Ukrajna között …, a fenyegetés, amely miatt a leginkább aggódom Európával
szemben, nem Oroszország, nem Kína, nem más külső szereplő… Ami miatt aggódom,
az a belülről jövő fenyegetés … Európa visszavonulása néhány alapvető
értékétől: Az Amerikai Egyesült Államokkal közös értékektől.”…
Valójában mire is utalt az alelnök akkor, amikor Európa „alapvető
értékektől” való eltávolodását hánytorgatta fel…
Az orosz kormánysajtó és szakértői nem késlekednek
megválaszolni ezt a kérdést. Az Argumenti i Fakti moszkvai orosz napilap
szerzője teljesen egyértelműen fogalmaz:
„Mi vonzza Donald Trumpot Vlagyimir Putyinban és
Oroszországban? Putyin és Trump ideológiailag és értékrendileg közel állnak
egymáshoz. Oroszország a konzervatív értékek védelmének útján halad tovább. Ez
sok szövetségest hozott nekünk Nyugaton, beleértve Amerikát is, ahol Trump a
liberális program törlésével kezdte az elnökségét. Más szóval az értékek
kérdésében Amerika elnöke óriási mértékben különbözik a nyugati elitektől, és
Putyin a természetes szövetségese.”
Carlo Maria Viganò érsek, a Vatikán volt amerikai nunciusa
(„nagykövete”). Római katolikusként ő jellemezte tehát természetfeletti,
szakrális küldetésként Oroszország háborúját, amely a szekuláris, dekadens
Nyugattal szemben „katechonként” (visszatartó erőként) védelmezi a hagyományos
keresztény értékrendet a világban…
…Viganò érsek nem állt meg a fenti teológiai állásfoglalásnál, hanem a fentiekre tekintettel az Oroszországgal való szoros geopolitikai együttműködést sürgette a Nyugat részéről: „Az Amerikai Egyesült Államoknak és az európai államoknak nem marginalizálniuk kell Oroszországot, hanem szövetséget kell kötniük vele ... a keresztény civilizáció újjáépítése érdekében… Ezek mögött az emberek mögött - ezt mostanára már tudnunk kellene - a gonosznak elkötelezett emberek állnak, akiket a sátáni gyűlölet egyesít a mi Urunk Jézus Krisztus és a benne hívők, elsősorban a katolikus hívők ellen. Azt akarjuk, hogy Krisztus uralkodjon, és ezt büszkén hirdetjük: Krisztus a király! Ők az Antikrisztust akarják uralomra juttatni, akinek zsarnoksága káoszból, háborúból, betegségből, éhínségből és halálból áll.” – írja Viganò a Trumpnak címzett levelében.
Tetszik érteni? Trump természetes
szövetségese Putyin és nem Nyugat-Európa. Ami összeköti őket, az a kereszténység,
az ember történelmének a legförtelmesebb, legkártékonyabb, legpusztítóbb,
tömeggyilkos ideológiája. És ezt egy rettenetes, anakronisztikus világhatalom,
a kulturált embert bénító pápaság „nagykövete” mondja, Jancsi és Juliska
fennkölten riogató stílusában.
Emlékeznek még, mit idéztem Magyar Imre
professzortól? A betegség okát kell megismerni. Buda Péter majdnem a
gyökér csúcsáig ásott le, kicsit hamarabb megállt – talán azért, mert még túl
fiatal ahhoz, hogy képes legyen föltenni a legkínosabb kérdéseket. Ő még a
hagyományos tisztelettel idéz a Bibliából, és nem jut el addig a kérdésig,
miért iszonyatos ez a keresztény szövetség, mert nem nevezi meg sem a
két ország, sem a kereszténység lényegét. Hogy ugyanis két dermesztően primitív,
úgynevezett globális nagyhatalom határozta el, hogy rászabadítja Európára azt a
borzalmas eszmehalmazt, ami egyszer már megfojtott egy csodálatos kultúrát (az
ókori görögöt), és másfél évezredre sötétségbe bénította ezt a földrészt. Egy
olyan ország a nevezett szövetség egyik tagja, amelyiknek a keleti és nyugati
partján kialakult fölényesen gyönyörű civilizációja többszáz év után sem tudja
megszüntetni az Államok sokszázmilliós emberkezdeményeinek a fejében
szüntelenül létező rabszolgaságot, átalakítani azt a rendszert, amely egy
hevenyészetten rögzített, bármikor elszabadulható hajóágyúra (az amerikai
elnökre) bízza százmilliók sorsát, egy törvényszerűen nem túlságosan magas
minőséget képviselő alakra, lásd az éppen hivatalban lévőt, eddig is többen
voltak a hozzá hasonlók, mely hivatal önmagában az intézményesített despotizmus,
függetlenül az odakerülő személy hajlamaitól, (kivétel az a néhány, véletlenül
hatalomba került ember, aki ezt a baromi struktúrát képes a saját ízlése és
erkölcse szerint korlátozni - e rendkívül kevesek ötven százalékát le is lőtték, egy esetben csak megpróbálták). A másik meg a Föld legnagyobb országa, aminek a
háromnegyede lényegében lakatlan, ami történelme során már többször akart igazi
világbirodalom lenni, de ez még sosem sikerült, mert az amerikainál is
vékonyabb magaskultúra összesen két városban van jelen, az ország legjobb
egyeteme a világ 800-as listáján a 120-adik, mert a nála 47-szer kisebb
Németországban 10-szer annyi egyetem van, mert az orosz muzsiknál lenézettebb,
olcsóbb alattvaló sehol nincs, sem Ázsiában, sem Afrikában.
A kereszténység lényege? Az azért több,
mint egy mondat.
Az
Örökkévaló az egyetlen, személyes Mindenható Isten, a Teremtő, a
leghatalmasabb, mindenkor jelenlévő, mindent ismerő forma nélküli, anyag
nélküli lélek. Isten a világot és az életet a semmiből teremtette, hat nap
alatt, Ádám és Éva volt az első emberpár, ezen kívül Isten teremtette és Ő
vezérli a modern tudományok által feltárt összes jelenséget.
Isten
a mindenkiben lévő gonosz hajlandóságként, vagyis egyfajta hajlamosságként
teremtette a Sátánt. Az emberek ugyanakkor a jóság felé is hajlamosak és
tudatában vannak a jónak is, így Isten szabad akaratot adott mindenkinek, hogy
engedelmességüket és hitüket megpróbálhassa. A megváltás, a hit, az Istenhez
való folytonos imádkozás és az isteni parancsolatok szigorú betartásán
keresztül érhető el.
Isten
azért adott az embereknek szabad akaratot, hogy érezhessék a gyönyört és a
fájdalmat, az örömöt és bánatot, az ártatlanok szenvedése pedig jóra szolgál,
még ha számunkra titokzatosnak is tűnik. Isten szenved a szenvedőkkel, de nem
olyan fontos azt tudnunk, hogy miért engedi Isten a szenvedést, mint azt, hogy
Isten megbünteti az elkövetőket.
Rá tetszik ismerni, ugye? Ebben a néhány
mondatban összefoglaltam a kereszténység lényegét. A keresztény hitet, annak
etikáját, valamint a mindennapok gyakorlatát, ahogyan egy kereszténynek
gondolkodnia és élnie kell.
Nincs semmi baj? Remélem. Légzés rendben,
pulzus normális? Esetleg elolvasnák még egyszer a fenti néhány sort? Lehet, sőt
úgy vélem, egyenesen kívánatos volna. Ez itt fent ugyanis nem a kereszténység
lényege, ez a zsidó vallás.
Ühüm. Az ott fentebb a zsidó vallás
összefoglalása. Az ismertetést úgy másoltam ide, hogy csak a zsidó, zsidók szavakat hagytam ki.
Azt akarom még kérdezni, miből tájékozódnak,
ha valaki a kereszténység lényegéről érdeklődik? A kereszténység legfőbb,
alapvető, legszentebb írásos műve iránt tudakozódom. Feltételezni szabad, nem?
Hogy ugyanis akarnak tájékozódni.
Milyen hülye kérdés, erre mindenki tudja a
választ, természetesen a Biblia.
Aha. Gondoltam. Azaz egy zsidó könyv.
Zsidók írták. Zsidóknak. A legújabb és legkörültekintőbb kutatásokból most már
azt is tudjuk, hogy az Ószövetség nagyjából az időszámítás előtt száz-százötven
évvel íródott, az Újszövetség meg az időszámítás szerint 70. és 100-110.
között. Utóbbit – amit „keresztény Biblia”-ként tartanak számon, ki tudja,
miért – zsidók írták, de még mindig a zsidókról, a zsidóknak (már amennyit
egyáltalán tudunk az evangélistákról). Azt a fentieknél is ismertebb, még közhelyesebb
közhelyet már nem is szívesen írom le, hogy a keresztények az ő
vallásalapítójuknak vélt embert imádják, minden tételüket arra a hamis
ostobaságra bazírozzák, hogy ennek az embernek bármi köze volna az ő hitükhöz,
az illetőt Jézusnak hívják, az illető zsidónak született, zsidóként is halt
meg, soha semmi köze nem volt a kereszténységhez.
Azt mondják, micsoda disznóság ez a fenti
félrevezetés, miért nem a kereszténység valódi, keresztény alapiratából
idéztem. Talán azért, mert nincs ilyen. Ottfried
weissenburgi szerzetes írt ugyan egy katekizmust… tetszett hallani róla?
Ottfried weissenburgi szerzetesről vagy legalább a művéről, a katekizmusról.
Nem? Egy-két tudós ember kivételével más sem. Összeirkáltak persze egy
könyvtárra valót a kereszténységről, de a kereszténységnek nincs bibliája és
nincs Koránja, semmi ilyesmije sincs.
Én azt nagyon élvezem, amikor azt hallom
vagy olvasom, hogy van a keresztény biblia meg a zsidó biblia (utóbbinak neve
is van, a Tanakh külalakú betűszó, ez
kétségkívül nem tartalmazza az Újszövetséget, azaz egy kártékony és az
emberiség történetének legcsodálatosabb alakját vásári mutatványossá alázó
mesegyűjteményt), de ugye ezt az erőltetett különbségtételt nem kell komolyan
venni? Azt a szemforgató hazudozást, az amúgy is butaságban tartott köznép
félrevezetését, az áltudományos, link dumákat kanonizációról és szent
iratokról, amik végül a keresztény Bibliát alkotnák – még egyszer, nincs ilyen.
Ha valaki nagyon szeretné, éppen végig olvashatja a Bibliát, abból baj nem
lehet, csak a keresztény szót ne
tessék keresni benne. Ilyen sincs (a keresztyén
– megszámoltam – hatszor szerepel a Károliban, növelve az anakronizmusok és
a jelentéstartalmak káoszát).
A kereszténység közel
kétezer éve tagadja meg és gyalázza meg a vallásalapítónak hazudott Jézust a
szemforgató, ostoba dogmáival, a felhalmozott csiricsáré vagyonával, az
ízléstelen, giccsparádé díszleteivel, a különféle beosztású papjainak a
nevetséges, primitív népekre jellemző hókuszpókuszaival, az egész világ felett
uralkodó, arannyal, drágakövekkel kivert pápai hatalmával, a hivalkodó,
rémületesen sok pénzért épített templomaival és legfőképpen a Jézus nevében
folyamatosan elkövetett tömeggyilkosságokkal, sokszázmillió embernek a vallás
nevében való elpusztításával. Sietek
hangsúlyozni, ez a mondat hűvös és tárgyilagos ténymegállapítás, igyekeztem
pontosan fogalmazni, félretéve minden haragot és részrehajlást. (A keresztény
ember azt tartja magáról, hogy ő – mert keresztény – igazságos, emberséges,
önzetlen, türelmes, sosem hazudik, sosem ingerült, valamint megértő és segít az
elesetteken. Innen üzenem, hogy ezek kivétel nélkül emberi tulajdonságok, nem
szükséges a gyakorlásukhoz kereszténynek lenni. Ha jobban belegondolok, ez a
vallás inkább csak nehezíti az emberséges viselkedést.)…
A kereszténység mindent
megtett az emberi kultúra kiirtásáért. Sokmindent olvastam arról, mi szükség
volt erre a vallásra, mi különböztette meg a már meglévő judaizmustól. Ezek
legnagyobb része rémületes marhaság, a maradék meg felületes – már persze
szerintem. Mindenekelőtt vegyük a két
valóban lényegi különbséget (bizonyára ez is olvasható valahol, én nem
találkoztam vele): a kereszténység az agresszív terjeszkedésével, a maga
felsőbbrendűségének hirdetésével, valamint az emberábrázolás felszabadításával
gyűrte le a zsidó vallást, és lényegében ugyanezzel kezdte el ásni a saját
sírját, borzasztó lassan. Beletelt majd’ kétezer évbe, mire az emberiség
tanultabb része, Európa országainak nagyobb hányada eljutott odáig, hogy a
legtöbb helyen már a mérhetőség határát el nem érő alacsony érték a vallásosok
aránya.
Az alakábrázolás, az
antropomorf isten és Jézus (azaz Jézus Krisztus – brrr!) különböző
megjelenítésének az emberre való rászabadítása abból a felismerésből indult ki,
hogy egy képhez könnyebb fohászkodni, mint egy elképzelt alakhoz, azt imádni is
egyszerűbb, de legfőképpen fenyegetni vele sokkal hatásosabb. Jézus is ezért
kellett. Igazi ember formájú isten – talán nem mondok újat, Mari néni számára
„Jézus Krisztus” és az isten fogalma között ma sincs különbség. Nem mondom,
elég soká tartott, mire Theodosius rájött (380-ban), hogy a kereszténység
hivatalossá tétele az ő isteni mivoltát is hivatalosabbá és érthetőbbé teszi. Igaz,
voltak már korábbi istenek is a római császárok között, de az sosem válhatott
komollyá, mert mindig felmerült a kérdés, melyik isten is a mi isteni
császárunk. A királyoknak kellett igazán hálásaknak lenniük, Theodosius után
mindegyikükről tudható volt, hogy az uralkodásukat attól a nagyszakállú,
haragvó öregembertől kapták, akinek a lefestésében a kereszténység nagyjából
megegyezett…
Az egyetemes
kultúrtörténet rendszerint nagyokat csodálkozik, hogy miért lehetett olyan
„sötét” a középkor, miért ez a cezúra, miért „múlt el” az ókor, és utána miért
nem folytatódott az emberi fejlődés, miért kellett évszázadokat várni az újkor
világosságára. Értem én, hogy a kereszténység rémuralma a különféle tudományok
művelőit is megfélemlítette, és aki netán ismerte az evidens magyarázatot, az
sem merte leírni, mert önmagának sem merte elhinni. Pedig a magyarázat olyan
egyértelmű, hogy valójában lehetetlen kitérni előle: az ókor vége és a középkor
a kereszténység születésének és terjedésének az évszázadaival telt, ennek a
vallásnak sikerült kiválasztania a legprimitívebb népréteget, és azokból is
kihoznia a legrosszabbat. Amint talán észrevették, igyekszem tartózkodni a
kereszténység pusztításának a részletes bemutatásától, nem rajzoltam le azt a
megszakítatlan ívet, ami az „üldözésükkel” kezdődött és az inkvizíción,
keresztes hadjáratokon, vallásháborúkon át tart a Ku Klux Klan és a keresztény
híd-, út- és disznóhizlalda szentelések
jelenéig, de azt azért ideírom – ha eddig nem lett volna elég érthető – az
ókori görög (és római) kultúra „kihalásától” a renaissance születéséig semmi
mást nem lehet kimutatni, ami ezt a szakadékszerű zuhanást, és az onnan való lassú
kikapaszkodást indokolná, mint a kereszténységet. Semmilyen egyéb változás nem
történt sehol a később atlanti térségnek elnevezett világban, ami összedöntötte
volna az emberi civilizáció addigra felépített, gyönyörű konstrukcióját.
Mutatok egy képet. Ez
itt az első fellelhető és azonosítható kép, ahol megjelenik az ember formájú,
vízen járó „Krisztus”, azaz a Jó Pásztor figurája, alatta az ágyban fekvő, tőle
balra meg az ágyát vivő, meggyógyult béna:
Dura Europosz szíriai romváros
egyik épületének istentiszteleti helyiségében fedezték fel ezt a falfestményt a
20. század harmincas éveinek elején – elkészülésének időpontja 240-245 körülire
tehető.
Mutatok egy képet, ami
ugyanebből az időből való, ami nem keresztény „művész” alkotása, hanem a még le
nem rombolt római művészet terméke, egy apostolfej Aurelius Felicissimus
sírboltjának falán látható (az illető magas rangú tisztviselő volt):
Aztán van itt más is. Ez
a falfestmény egy esquilinusi házban látható ugyanebből az időből (Esquilinus a
hét római domb legkeletibbje, Lucullus házáról vált híressé), a kép Odüsszeuszt
ábrázolja a Laisztrügónok országában (a laisztrügónok emberevő óriások a görög
mitológiában):
Íme a kereszténység
diadala a hanyatló Róma fölött. Én csak azt nem értem, akik ezt a baromi
lódítást le merték írni (és merik ma is), azok tényleg ennyire szemellenzősen
tudatlanok, vagy titokban tisztában vannak vele, milyen hülyeségekkel fertőzik
az emberiséget, csak hát a kereszténység hatalma ugyebár…
Keresem a megfelelő
kifejezést: hervasztó, szánalmas? Azt hiszem, inkább borzalmas, már-már
iszonyatos az a bornírtság, amivel az egyetemes kultúrtörténet évszázadok óta
elkeni a kereszténység dúlását. Iszonyatos, hogy nincs egyetlen ember ezer éve
(vagy ha van, én nem ismerem, minélfogva legalábbis nem nevezhető általánosan
ismertnek), aki leírná a sokszázéves űrt a világi ábrázolásban. Aki szólna,
hogy az nem lehet véletlen jelenség, mely szerint minden mű, a legnagyobbaké is
kizárólag a katolikus vallás témáit jelenítik meg, az ember és az ő köznapjai
nem számítanak. Hogy Cimabue és Giotto születéséig nincs
egyetlen említhető festő, szobrász, építész – ez bő 1200 (ezerkétszáz) év. És
még ők is csak vallási történeteket festenek. Giotto bátortalan próbálkozása a Találkozás az aranykapunál civil
figuráinak ábrázolásával ritka és úgyszólván észrevehetetlen kivétel. Masaccio
önarcképe (bődületes képzőművészeti kultúrforrás a „kollégák”, Masolino,
Leon Battista Alberti és Brunelleschi arcai a saját képmása
mellett) már a quattrocento, azaz ezernégyszáz év, mire valaki le meri verni az
egyházi bilincset. Ghirlandaio Nagyapa az
unokájával meg már a 15. századnak is a második fele. Mégegyszer, hogy
világos legyen: ezernégyszáz évig nincs világi téma a művészetekben, nincs
életkép, nincs csendélet vagy tájkép, aktról már nem is beszélve.
És nincs irodalom.
Semmilyen. Homérosz, Szophoklész, Aiszkhülosz, Arisztophanész, Horatius,
Vergilius, Plautus után következik a néma csend, ugyancsak bő
ezerkétszáz, inkább ezerháromszáz évig, Dante születéséig, Boccaccióig,
Petrarcáig. A dobrudzsai Exiguus a
fordításai által maradt ismert, a Theodorik szolgálatában állt Cassiodorus a másolóműhelyével vált
Exiguus-hoz hasonlóan hasznossá, műveik nem tartoznak a bestsellerek közé.
Tetszik érteni? Sok
évszázadon át nincs semmi, csak a fojtogató vallás, nincs az a vehemensen
nyomuló politikai pártpropaganda, ami bármikor képes lett volna megközelíteni
ezt a rémisztő agymosást. És persze nincs az a kultúra, ami ennek az ideológiai
szökőárnak képes lett volna ellenállni. A római birodalom összeomlása
szükségszerűen következett be, minthogy ez volt a kereszténység legelső célja,
fontosabb bármi másnál. Megkérdezem sokadszor (nem itt, hanem a már említett, Ezerév
című könyvemben, ahonnan ezeket a részeket kimásoltam): hogy a fenébe’ kerülnek
ide a „barbárok”, miféle érdekük fűződött volna
Róma és az ő kultúrájának elpusztításához?
Tartozom némi
magyarázattal, miképpen lehetséges a fentebb látható képek közötti bődületes
különbség, inkább megint csak címszavakban. Ma már divatossá vált a
zsidó-keresztény párosítás, ha erről a vallásról van szó, azaz ha nehezen is,
de a „tudomány” elismerte, hogy Jézus zsidó volt – az a förtelmes hiedelem,
miszerint neki bármi köze lett volna a kereszténység születéséhez, eléggé nem
fájlalható módon a jelen pillanatig tartja magát. Namármost. Előbb vegyük
szemügyre az ókori zsidó művészetet és tudományt. Ezzel gyorsan tudunk végezni,
minthogy nincs mit szemügyre venni. Azok a szánalmasan egyszerű, immár
keresztény emberek, akik indíttatást éreztek a „Krisztus” és az isten
ábrázolására, szembe találták magukat a hagyomány nélküliséggel, a Bibliának a
tudás és a művészet iránt való végtelen megvetésével. Szellemi felkészültségük
és rettegésük a földi élettől semmiben nem különbözött az altamirai barlang
ősemberéjétől, aki azokat a bölényeket festette, azaz a keresztény
„művészeknek” mindent elölről kellett kezdeniük, lényegében az őskorral azonos
szellemi szinten, nem volt honnan tanulniuk, a bűnös Rómát megvetették – volna,
ha egyáltalán ismerik.
A kereszténység az
evilági élet örömeire irigy szűkagyúság ideológiája, az ember elnyomásának és
megfélemlítésének nem is nagyon rafinált, primitív eszközkészlete, és mint
ilyen tökéletesen illeszkedik az uralkodáshoz szükséges követelményekhez.
A négy evangélista és a
főbűnös Saul által kitalált Jézusra, a „Krisztusra”, az ő vásári csodáira
magától értetődően a legalsó népréteg volt vevő elsősorban. A legalsó és egyben
legnagyobb létszámú népréteg, a göröghöz képest agyonhierarchizált római
társadalom természetéből adódó szenvedők, a rabszolgák és a szegény „szabadok”.
Utóbbiak elsősorban az emberi élethez szükséges javaktól voltak megszabadítva.
A jóságos „Jézus Krisztus” és a hajdan a judaizmus nagyszakállú öreg zsidójának
képzelt és a kereszténységben hamarosan annak ábrázolt isten, azaz az „Úr” kínálta
azt a vigaszt, ami korábban csak a zsidóknak jutott (a görög és római
mitológiában ilyen nem volt). A vigaszt, hogy majd odaát jó lesz és egyben
a reménytelen bizonyosságot, hogy itt a
földön viszont soha. A kereszténység „tanítása” szerint. Ez a kétezer éve
pusztító hiedelemvilág, a primitív pogány mítoszokra épített Biblia brutalizált
változata igazán demokratikus módon indult és úgy is építkezett: az anyagi és
szellemi javakat abszolút mértékben nélkülöző plebsznek is a legszánalmasabb,
legtudatlanabb tömegei kezdték hinni és terjeszteni. A prüdériával ekvivalens
keresztény erkölcsöt sehol nem lehetett volna jobban eladni, mint a görög test-
és szépségkultuszt szabadossággá torzító római patríciusokon naponta
megbotránkozó proletároknak, az
időszámítás előtti 6. században élt Tullius
által a VI. classis-ba sorozott capite censi tagjainak (a „capite censi”
a „fejük – azaz mindenféle tulajdon híján a puszta személyük alapján számba
vettek”, a proletarii, innen származik a minden kultúrnyelvben meglévő
„proletár” szavunk). Akik már Tullius idejében is a legszámosabb rétegnek
számítottak, azóta a helyzetük sokat romlott, számuk meg sokat gyarapodott,
ahogyan a római császárság kialakulása hozta magával a mind élesebben
elválasztó rang- és vagyonkülönbségeket. Tessék csak a 20. században megismert proletárgőgre gondolni, a belőle fakadó,
minden értelmet és emberi értéket elsöprő proletárdiktatúrára
– ha valaki nem értené a kereszténység szökőárszerűen terjedő
kegyetlenségét, csak ezt a tökéletes analógiát gondolja végig. Ebből a
néprétegből kellett volna kitermelődnie annak a magas rendű tudománynak és
művészetnek, amiről korábban beszéltem. Mely népréteg zsigeri gyűlölettel
utasított vissza mindent, ami nem az ő vallásos hiedelmét szolgálta.
A Római Birodalmat ott
helyben pusztították el, nem ment oda senki, nem kellett az idegenek segítsége,
ahhoz csak a kereszténység római bölcsőjében ringó keresztények kellettek…
A „demokratikus”
fejlődés mindenesetre töretlen volt, a kereszténységnek az egyre magasabb
rétegekbe való felszivárgása jóval megelőzte I. Constantinus türelmi rendeletét, a 313-ban kiadott mediolanumi ediktumot, ami engedélyezte
a szabad vallásgyakorlást, nem is beszélve a már említett Theodosius
államvallás parancsolatáról. E két bátor császár intézkedése valami olyasmi
volt, mint 1989. június 16-án a szovjet csapatok hazaküldése a Hősök teréről.
Azaz post festa.
A kereszténység hihetetlenül
rövid idő alatt érte el a születésekor kitűzött célt: bosszút állt, mert azt az
embert, akit a görögök
felfedeztek (lásd Szerb Antal), hosszú időre sikerült eltüntetnie, az Úr
akarattalan szolgájává silányítania, azaz sikerült megvalósítania a voltaképpen
fegyver nélkül fenntartható rémuralmat. A papok és királyok most már az Úr
nevében irtották az alattvalókat, és az isten haragjával fenyegetve fékezték
csaknem mozdulatlanná évszázadokra az ember szellemi fejlődését.
Egy pillanatra tessék
belegondolni: a rombolás, a felégetés, az épületek
és tárgyak elpusztítása soha a
világtörténelem során nem jelentette az adott helyen, adott időben meglévő kultúra elpusztítását. Még a két
iszonyatos (ugyancsak a kereszténység nevében vívott) huszadik századi
világháború sem volt képes rá. Az újjáépítéssel együtt a romok alól mindig
előbukkant a tudomány és a művészet, azonnal működni kezdett az egész
társadalmi struktúra, onnan folytatódott minden, ahol korábban tartott. Azt a
pusztítást, ami ki tudja irtani és évszázadokra képes eltemetni az ókori görög
és római kultúrát, kizárólag egy ideológia viheti végbe, mert az nem
a tárgyakat tünteti el, hanem az emberi szellemet fojtja meg, az nem a tájon
söpör végig, hanem az embert fenyegeti és bünteti halállal, az egyént és a
megjelölt csoportokat, társadalmi rétegeket. A kereszténység tilt és kötelez,
minden vallásnál dühödtebben bilincseli meg az emberi szellemet, az alapvető,
természetes emberi cselekvéseket és tulajdonság megnyilvánulásokat tiltja, és
természetellenes viselkedésre kötelez (mint különben kivétel nélkül minden
vallás, bár egyik sem olyan dölyfösen, ahogyan ezt a kereszténység teszi) –
rajongást és gyűlöletet követel, megpróbálja szemforgató szeretetprédikálása
mögé rejteni a kirekesztést, a bosszúvágyat és az ölésre uszítást. A keresztény
ideológia alapja az a dogmarendszer, ami tilt és kötelez. És amely ideológia
szolgái valamennyi vallás közül a legmegátalkodottabban, semmiféle
ellentmondást nem tűrve ezt az ideológiát érvényesítik is, ennek nevében
kiirtva az emberiség százmillióit.
A zsidótörvényeket a
kereszténység „védelmében” írták és alkalmazták, a „Szentszék” deklaráltan a
német katolikusok védelmében egyezett ki a náci párttal és a náci ideológiával,
ezáltal hallgatólagosan hozzájárulva a világtörténelem leggyalázatosabb
tettéhez, amit évtizedek óta azzal fokoz, hogy ezt az iszonyatos népirtást nem
szégyelli a „holokauszt” (elégő áldozat) címszóval illetni, aminél
undorítóbb, ostobán bombasztikus kifejezést nehéz lett volna találni sokmillió ember elpusztításának megnevezésére.
Még egyszer: ember az égő áldozat.
Akit nem felajánlanak, hanem elpusztítanak, aki nem egy primitív hiedelem
áldozata egy magasabb rendűnek tartott és rettegett hatalom kiengesztelésére,
hanem a beteglelkű ember zsigeri gyűlöletének tárgya. A gázkamrákban megfojtott
és a krematóriumokban elégetett emberek a
bosszú dühöngésének hamuvá és füstté vált végtermékei. Az állat
feláldozásának célja van, az embert
nem egy célért ölik meg, hanem annak okán,
hogy zsidónak született. Az állat ártatlan, az ember bűne miatt égetik el, a
zsidó maga találtatik bűnösnek egy torz elme által, őt a maga „bűne” miatt
gyilkolják meg. Csak reménykedni tudok, hogy az ádáz állatvédők kivételével
mindenki érti, miért tartom felháborítóan stílustalannak, lealacsonyítónak a
templomban feláldozott kecskéről indult kifejezést az elpusztított emberekre
asszociáltatni (ha jól tudom, Eli Wieseltől származik a szó, ez a kiváló ember
talán kevésbé volt érzékeny a fogalmak jelentésére – vagy én vagyok túlságosan
az).
Namármost az atlanti
térségben semmilyen más nézetrendszer, eszmei áramlat nem ismert az időszámítás
után kezdődő években, mint a kereszténység, ami
azóta folyamatosan, kétezer éve akadályozza nemcsak egy faj (az ember)
tovább fejlődését, az emberré válás folyamatát is. Ha netán nem volna eléggé
érthető, mit nevezek az ideológia,
azaz a kereszténység mindennél halálosabb pusztításának, ajánlom becses figyelmükbe
azt a két, a kereszténységet közel kétezer évvel követő, azt elpusztítani próbáló
ideológiát, amit a mai kor embere már közelről ismerhet: a fasizmust (nácizmust) és a fasizmusnak egy kommunizmusnak nevezett variációját (aminek
persze a kommunizmus eredeti eszméjéhez semmi köze sincs). Nem véletlenül
próbálta mindkettő elpusztítani mindenekelőtt azt az ideológiát, amit elsőszámú
ellenségének tartott, a kereszténységet. Egyiknek sem sikerült. Hogy ebből mi a
tanulság, azt az olvasó kombinációs képességére bízom. Annyit segítek, hogy ez
a két ideológia megközelítőleg sem bírt annyi embert kiirtani, mint a
kereszténység. Pedig nagyon igyekeztek. A „sötét középkor” kizárólag a
kereszténység sötétsége.
A mai napig
fundamentumként tisztelt Biblia lényege, létrejöttének alapvető célja az ember
megfélemlítése. Az ember kicsiségének sulykolása. És valamelyest az egész
történelme során kisebbségben, megaláztatásban, gyűlöltségben élő zsidók
vigasza. A kereszténység ezt a vigaszt torzította el, fogadtatta el a hívőkkel
természetesnek a földi lét kínját és a halál utáni üdvözülést. A zsidó nép a
papjai által írt történelme során vesztes volt, évezredeken át kisebbségben tengődött
és szenvedett – a kereszténység ezt a vesztességet, kisebbséget és szenvedést
terjesztette ki a hívőire, még kegyetlenebbül sorvasztva az agyat és a lelket
mennyel és pokollal. A szaporodó emberiség elbutítására a kereszténységnek
nevezett, primitív pogány mítoszokra épült hiedelemvilág volt a fable convenue (egy Fontenelle nevű esszéista, költő,
akadémikus, a felvilágosodás egyik legnagyobb hatású alakja írta le először ezt
a kifejezést, ami egyszerű és
szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy megfelelő mese. A történelemírásról
általában és a francia történelemírásról különösen jutott eszébe ez a jelzős
szerkezet. A megfelelő melléknév különben bízvást
behelyettesíthető a kívánatos szóval, talán pontosabb is
a convenue fordításaként, ha alapul vesszük a francia jövevényszót,
a magyar szókészletben található konveniál kifejezést. Fable
convenue volt a kereszténység is). Enélkül nem lehetett volna megalapozni
az új birodalmakat. Amik voltaképpen a jelen pillanatig működnek, lényegében
minimális átalakulásokkal, lásd az Egyesült Államok gyakorlatát, ahol az elnök egy
zsidó könyvre, a Bibliára tett kézzel esküdözik, és minden beszéde után isten
áldását kéri Amerikára. Amik évszázadokon át az istentől kapott királyi
hatalomra bazíroztak, és a Föld legfejlettebb részének tekintett atlanti
térségben ez lassan átment a politikusok hatalmába. Amiről nem mindenütt
mondják, hogy istentől való, de a köznép annak tekinti.
A görög kultúrát ehhez
tényleg ki kellett irtani.
Természetesen abszolút
lehetetlen, hogy ennek a két, fentemlített alaknak halvány fogalma volna
mindarról, amit itt leírtam a kereszténységről. De a sötét agyuk mélyén kell
lennie valami homályos sejtésnek, hogy ha Európa civilizált országaiban így
elsorvadt a vallás, akkor ezzel kellene foglalkozni. Tessék megnézni, a
szalmafejű mely országokat akarja elsőnek leválasztani az EU-ról. Magyarországot,
Ausztriát, Olaszországot és Lengyelországot. Azaz a bigott keresztényeket – más
kérdés, hogy ebbe a mi édes hazánk nem illik bele, a templomjárók aránya
minimális, Trump abból indul ki, hogy az a dagadt kis figura, akinek sem a
nevét, sem a nemzetiségét nem mindig képes pontosan felidézni, na az tépi a
száját a kereszténységről, minthogy pedig egy jól működő diktatúrát üzemeltet
(ezt mindig pontosan tudja a sárgahajú lókupec), akkor nyilván a vallás is
elsöprő fölényben van.
Most képzeljék el, mi
lenne, ha ez a két gazember ismerné a történelmet, és tudná, hogy a
kereszténység mire volt képes már egyszer, hogy el tudta söpörni, ki tudta
irtani az emberi történelem máig legtökéletesebb kultúráját és vele együtt a
még mindig elég jól működő rómait, hogy másfél ezer évre a legteljesebb
sötétségbe és bénultságba volt képes süllyeszteni a később Európának elnevezett
földrészt… A jelekből arra következtetek, hogy az inkvizíció felélesztése az
egészen közeli jövő programja…
Nem írtam le, hogyan
jutott idáig a görögök egyetlen, viszonylag hosszú ideig reményteli örököse, ez
a brit szigetektől az Odera-Neisse határig terjedő kontinensdarab, a
renaissance-tól a felvilágosodás és az európai kultúra végét jelentő, a világ
történelemírásában is a csúcshazugság sorozattal kiugró francia forradalomig
szép jövő elé néző népek hogyan kezdtek menetelni a szakadék felé, hogyan
szabadította rá a magyar történelem egyik legaljasabb figurája, bizonyos
Kossuth Lajos az oroszokat Európára, és hogy mi tette lehetetlenné az Egyesült
Államok fejlődését és beiratkozását a civilizált emberiség soraiba olyan szép
kezdet után, ami a Függetlenségi Háború után volt várható. Csak azt írtam le,
hová jutottunk, és mi vár az emberiségre nevezett két neoprimitív tömeggyilkos
eredményes egyesülése után a borzalmas kereszténységben. Ha…
Ühüm, van ha (emlékezzenek,
a beletörődés satnya viselkedés). Az Európai Unió
lakosságszáma kis híján annyi, mint a két baromi moloché együttvéve, a területe
is jóval nagyobb, mint amekkora földdarabon a két óriásnép jobb minőségű
töredéke él. Az EU múltja, hagyományai, kulturális és tudományos kincseinek
értéke olyan magasan áll az újkeresztény bűnözőké fölött, hogy fel sem látnak
odáig. Csak el kell kezdeni valódi unióként viselkedni. Mindenekelőtt
eltakarítandók az orbánok, löpenek, wilderszek, weidelek – részint önvédelemből,
részint pedig a nemzetközi jog szabályainak megfelelően – már régen
életfogytiglani büntetésüket kellene tölteniük a megfelelő, szigorított
fegyházakban… Nem az én dolgom leírni, milyen elegye szükséges a diplomáciának
és az erő (erőszakra való képesség) felmutatásának, nem is értek hozzá, eszembe
sem jut, hogy ez az írás eljut oda, ahol neki kell látni az érdemi cselekvésnek.
De azt tudom, hogy nagyon
kevés idő van a teljes összeomlásig.
P.S.: Ismerek értelmes, kiváló embereket, akik vallásosak
(keresztények), és akiknek persze semmilyen racionális magyarázatuk nincs a
büszkén hirdetett vallásosságukra (kereszténységükre). Sosem tudtam felfogni,
tanult felnőttek miképp tudnak együtt élni egy kártékony, pusztító és alapjában
véve végtelenül ostoba eszmerendszerrel. Félre ne értsenek, nem a hitről
beszélek, nem arról a bizakodásról, hogy valahol a világegyemben kell lennie
egy számunkra érthetetlen és átláthatatlan tudatosságnak (tőlem nevezhetjük ezt
istennek is), hanem a templomban fohászkodó, az emberi történelem valaha élt
legcsodálatosabb alakját (Jézust) a vásári giccs szintjére alázó
vallásosságról. A kereszténységről. Aminek a jelképe egy Jézust kivégző
szerkezet, a keresztfa, ha elfogadjuk, hogy így halt meg (nekem eszem ágában
sincs ezt a marhaságot elfogadni).
Szóval ezeknek az
értelmiségieknek ajánlom figyelmébe ezt a két fentemlített, baromian primitív
tömeggyilkost, akik most a kereszténység értékei alapján
óhajtanak egyesülni Európa kivégzésének céljából. Nem tartják ezt legalábbis
elgondolkodtatónak?
