Újraolvasok. Lassan 20 éve. Több okból. Mindenekelőtt azért, mert az internet "kultúra" viharos gyorsasággal megölt minden értéket, jóideje nem létezik irodalom, zene, festészet, szobrászat, az összművészetek szülője, bölcsője, védelmezője, otthona, az építészet meg már régen csak pofákat vág, úgy viselkedik, mint egy óvodás, megmutatja a többieknek, hogy az ő grimaszai a legcsúnyábbak. Minden építész Gaudival meg Hundertwasserral akar versenyezni, ki tud magasabbat, kitekertebbet, lakhatatlanabbat tervezni. (Félre ne értsenek, mindkét nevezettet nagyon érdekesnek meg viccesnek meg minden ilyesminek tartom, de elégedjünk meg ezzel a kettővel, Zaha Hadidból csak egy volt, az epigonok inkább nevetségesek, mint figyelemreméltók, Jörn Utzon széllel száguldó sidney-i operaháza meg egyszer jó volt, tetszett, de a kezemfeje egyszerűségű programépítészet csak a fantáziátlanságot manifesztálja, a repülőalakú repülőtér és a hajóalakú hajókikötő látványára az óvónéni már csak a fejét csóválja, Pistike, Pistike, találj ki valami érdekesebbet, rajzolj mondjuk pontpontvesszőcskét). Az irodalmi Nobel-díj "mesterségének címere" Bob Dylan, ne tessék a bizottságot kárhoztatni, kinek adták volna? Olvasni nyilván nem szeretnek, valószínűleg nem is tudnak, ha csak a 2000. óta kiosztott díjakat vesszük... na jó, ezt hagyjuk, és kérem, mentsenek föl a magyar Nobel-díjasok irodalmi értékének elemzése alól is. A világirodalom egyik legnagyobbjának, Salingernek egyetlen novellája, teszem azt az Alpári történet Esmének iszonyatos súlyával repíti ki a mérleg másik serpenyőjéből a teljes 21. századot. Azt komolyan nem értem, hogyan sikerült bárki másnak adni a díjat, mint ahogyan azt sem, miképp tudtak elbújni Joseph Heller elől. Vagy mit olvastak Updike, Mailer, Raymond Queneau, Paul Guimard, Umberto Eco, Philip Roth helyett... jó, mondom, hagyjuk ezt, a Föld népe hosszú évek óta áll a tükör előtt és nézi magát benne, ahogyan azt a csimpánz teszi.
Újraolvasok, főképp úgynevezett tudományos irodalmat, például olyan filozófusokat, akiket gimnazista koromban olvastam. Montaigne-t, Descartes-ot, Diderot-t, Hume-ot. Meg a görögöket, latinokat. A felvilágosodás korát. Nincs új a nap alatt, azt is sikerült kipusztítani. A mindent elsöprő francia forradalom és Napóleon óta voltak gyönyörű kikapaszkodási kísérletek, néha úgy látszott, az emberiség civilizáltabb része legyűri a kereszténységet, de akkor jött az új Robespierre és Danton, a zuckerbergek megadták a kegyelemdöfést a művészeteknek, a színház, film, rádió, televízió agonizál, az újságírás mindenhol kezdi megadni magát, nálunk végleg kimúlt, az "újságírók" a legegyszerűbb szavak jelentésével sem képesek megküzdeni. Mindennap azzal ébredek, talán ma találok valami újat, valami jót, amit érdemes elolvasni, megnézni, nem lehet bezárkózni, feladni, mert az már a reménytelen hanyatlás, beismerése annak, hogy nemcsak az idő múlt el fölöttem, meg is öregedtem... Jó, ez egy marhaság, tudom, hogy nekem az nem megy, ahhoz bele kellene fásulni a reménytelenségbe, de én csak dühöngeni tudok a minőségromláson, én a gyerekeimet, az unokáimat féltem, általuk is tartok lépést a napi szeméttel, az öregedés valami olyan képesség, mentalitás, amit belőlem kifelejtettek...
Esténként Senecát olvasok. Mindig újra megdöbbenek ezeken az embereken. Hogy két-két és félezer évvel ezelőtt mi mindent tudtak, hogy mennyire nem változott a földlakó.
"Nem tárgyalunk annyira helyesen az emberi dolgokról, hogy a jobb tessék a többségnek. Valami legrosszabb voltának bizonyítéka a tömeg. Azt keressük tehát, hogy mi a legjobb tett, s nem azt, mi a leggyakoribb, s hogy mi tesz bennünket az örök boldogság birtokosává, s nem azt, hogy mit helyesel a tömeg, az igazság leghitványabb értelmezője."
Seneca 65-ben meghalt. Mit sikerült azóta az emberiségnek tartósan gyakorolnia? A vallást (itt az atlanti térségben abból is a legförtelmesebbet, a kereszténységet) és a demokráciát. Azaz az abszolút garanciát a legrosszabbra, a tömeg tetszését és helyeslését.
"...boldognak azt lehet mondani, aki nem vágyakozik és nem is retteg - az értelemnek köszönhetően. Minthogy nem félnek s nem szomorkodnak a sziklák sem, s nem kevésbé az ökrök, mégsem mondhatja senki boldognak azokat a dolgokat, melyekben nincs meg a boldogság öntudata. Ugyanarra a fokra helyezd azokat az embereket, akiket az ökrök s az élettelen tárgyak közé sorolt ostoba természetük és öntudatlanságuk. Semmi különbség nincs ezek és az állatok közt, mivel az utóbbiakban az értelem szikrája sincs meg, az előbbieknek meg hitvány, rosszra és gyalázatos dolgokra fogékony az értelmük."
Kétezer évvel Seneca után a magyarországi tömeg a maga nyakába ültetett egy alakot, aki "vágyakozik és retteg", és jött vele a tömegből sok hozzá hasonló, "akiket az ökrök s az élettelen tárgyak közé sorolt ostoba természetük és öntudatlanságuk"... akikben "az értelem szikrája sincs meg"... akiknek csak "hitvány, rosszra és gyalázatos dolgokra fogékony az értelmük".
Boldog újévet.
