Április 6-án azt mondta Magyar Péter, hogy a mi népünk szabadságszerető, mert százötven év után hazazavarta a törököket. Tegnap meg azt mondta Dobrev Klára, hogy a magyar választójogi törvénnyel nem lehet mit tenni, meg hogy összefogásra vannak kényszerítve.
Azt most hagyjuk, hogy a magyar nép nem tett semmit a törökök hazazavarását illetően, vegyük csak azt a százötven évet. Vagy azt a nagyjából háromszázhatvanat, amennyi évig uralkodtak a Habsburgok, mire a szlovák zugügyvéd úgy döntött, hogy eljött az ő ideje, belezavarja a birka magyarokat a "szabadságharcba", amiben több tízezer ember hal meg a győzelem leghalványabb esélye nélkül.
E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedül én voltam a bolond,
Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság.
Mondja Miltiádészként Ádám az ötödik színben (Az ember tragédiája, ugye nem kell leírnom?). Százötven év. Aztán háromszázhatvan. Aztán negyven év "kommunizmus". És most, négy elvesztett választás után még mindig ugyanarról a helyről közli velünk a "politikus", hogy nincs mit tenni. Miközben mindig lehetett volna "mit tenni". Madáchnak abban igaza volt, hogy a népnek természete, hogy a nyomor szolgává bélyegezze, ő sem firtatta, más sem, miért van ez így, ez van és kész. Én írtam erről egy 400 oldalas könyvet, az összes beszari kiadó rémülten hátrál el a megjelentetés elől, mert ők szegények, és ha ez a könyv kijön, ők elvesztik a támogatást - meg ehhez hasonló "érvekkel" utasítanak el.
Most sem lehet mit tenni, mondja egy négy "választást" elvesztett párt embere, aki még mindig ugyanazon a helyen van, ahol folyamatosan veszít, mert - mint tudjuk - ez egy következmények nélküli ország. Még mindig él és virágzik az a pártnak csúfolt gittegylet, ami nem tud mit kezdeni a választójogi törvénnyel, és még mindig össze akar fogni. És nem érti, Magyar Péter meg miért nem akar összefogni egy rakás lúzerrel, akik majdnem annyi kárt okoztak ennek az országnak, mint a regnáló kormánypárt.
Kezdem elveszíteni a reményemet Magyar Péterben, mert mint már említettem, úgy látom, ő is azt képzeli, hogy az utcán meg lehet oldani ezt a förtelmes problémát, azaz nem történik semmi, de egy bizonyos. Addig van még minimális esély, amíg tartja magát ahhoz, hogy nem fog össze senkivel.
Ez az elmúlt tizennégy év ugyanis erősen emlékeztet arra a százötvenre meg a többi, tehetetlenségben, semmittevésben eltöltött időre.
