Volt egy játék, kerestem a mindent tudó interneten, nem találtam, lehet, már csak én emlékszem rá. Nedeczky Edit (isten éltesse sokáig, úgy tudom, még él), írta a Charade címen beérkezett amerikai film szinkronszövegét, ő a semmitmondó Társasjáték eredetit nem tartotta meg, hanem nagyon szellemesen megváltoztatta Amerikai fogócskára - ő még nyilván hallott erről a játékról. Mindenesetre ideírom a lényegét: minél több résztvevő van, annál érdekesebb, minthogy a fogó nem kizárja a játékból azt, akit megfog, vagy teszi új fogóvá (sokféle szabályváltozata van az egyszerű fogócskának), hanem csak megállítja. Akit elkapott, az megmerevedik széttárt karokkal, és várja a szabadítót. Ez bármelyik játékos lehet, aki odafut, megérinti a széttárt karok valamely pontját, és a megérintett ismét szabadon futhat a fogó elől. Ezt a játékot akkor nyeri meg a fogó, ha az összes résztvevő kitárt karokkal áll, azaz nincs többé senki, aki szabaddá teheti őket. A játékot éppen ezért szinte lehetetlen megnyerni. Nekem egyszer sikerült, az ötvenes évek elején, akkor éppen a Semmelweis utcában laktam. Géperejű jármű nem járt arra, autót hetente egyet-kettőt láttunk, miénk volt az egész belváros. Befuthattuk a teljes Semmelweis utcát, a Dalmady Győző utcát végig a Kammermayer Károly térig, onnan vissza a Gerlóczy utcán, voltunk vagy tizenöten. Majdnem bizonyosan köztünk volt Lajos Mari, gyerekkori "első szerelmeim" egyik legfontosabbja, ő az első emeleten lakott a 14-es számú házban, mi a másodikon, aztán Danyi Attila, a hatvanas évek zenekarai között jelentősnek tartott Scampolo majdani zenekarvezető muzsikusa. Sokan néztek minket az ablakokból, úgy vélem, mindenki a fogónak drukkolt, ő volt ugyanis igazán reménytelen helyzetben...
Csak azért említem ezt a játékot, mert szólni akarok a közeljövő politikaformálójának, pillanatnyilag úgy fest, Magyar Péternek hívják az illetőt, hogy abba kellene hagyni a 2026-os választásokról való képzelgéseket. Nemcsak azért, mert ezt a köztörvényes bűnöző bandát lehetetlen a Magyarországon "választásnak" csúfolt kutyakomédiában legyőzni. Hanem azért is, mert ha netán mégis, akkor következne az, aminek a lágy változatát 2002. és 2010. között már láttuk, az állandó zaklatásokat, tévéostromot, tankelkötést, és ami tényleg csak egy könnyű szórakozás volt ahhoz a véres háborúhoz képest, ami egy "választási" vereség után következne. Tessék szíves lenni végre kihúzni a fejeket a homokból és körülnézni: ez a csürhe tényleg iszonyatosan buta, tehetségtelen, gerinctelen alakokból áll, de annyira nem hülyék, hogy ne tudnák, egy akármilyen "demokratikus választás" elvesztése után nekik végük van, a szó szoros értelmében. Olyan teszetosza, ostoba szájtáti utód nem jöhet, aki nem vágja be ezeket életfogytiglanra a kóterba, mellékbüntetésképpen teljes vagyonelkobzással, az utolsó fillérekig, kivétel nélkül az összes briganti minden összerabolt pénzét beleértve - ezermilliárdokról van szó. Ezek már jóideje az életükért küzdenek, ha nagy részük tudattalanul is, egyre gátlástalanabbul, egyre primitívebb eszközökkel és főképp egyre durvábban. Amit mostanában látunk, az a részeg duhajkodás az utolsó szabad éjszakán, az a haláltánc, a zsigerből fakadó tombolás.
Nem kellene megvárni azt a pillanatot, amikor nekifognak a végső őrjöngésnek. Most kell elkezdeni egyenként megállítani őket. Módszeresen, körültekintően, vigyázva, hogy a még szabadon lévők közül egy se közelíthesse meg azt, aki már mereven áll, akit már kiiktattak a játékból. Amíg csak egy futhat még a fogó elől, addig nincs vége.
Hetven évvel ezelőtt a Semmelweis utcában úgy kezdtük, hogy kiszámoltuk, ki lesz a fogó. Ezen mintha most túl volnánk. Most is rengetegen vannak az ablakokban. El kellene kezdeni. Mindenki várja, mi lesz.
Mégegyszer mondom, amíg egy is marad, aki nincs megállítva, addig a játéknak nincs vége.
Ez a játék még el sem kezdődött. Megy a kiabálás, egyre többen vannak az ablakokban, de nem történik semmi.
Az a baj, hogy ezt a játékot az utcán nem lehet lejátszani.
Talán említettem már, a Jóreggelt Európa című műsoromnak volt egy jogtanácsosa, nagy apparátushoz nélkülözhetetlen funkció, ő mondta egy alkalommal: szerkesztő úr, azt a pert nem lehet megnyerni, amit még el sem indítottunk...
