Alapfokú közgazdasági elemzés eredményét közlöm. A számítást - aminek a részleteivel most nem untatom az olvasót - azért végeztem el, mert meg akartam érteni, miért nem változik semmi, miért reménytelen, hogy ez a rablóbanda (fideszkádéenpé kormány és maffiahálózata) eltakarítható legyen. A kulcsszó az áthárítás. A rablóbanda intézkedik, hogy az általuk ellopott ezermilliárdok összege ne csökkenjen, hanem növekedjék, azaz az ország tönkretétele folyamatos. Az ezzel járó költségeink emelkedése is folyamatos. Mit tesz a kereskedő, a kisiparos, a paraszt, az orvos, az ügyvéd, a bankár, a szolgáltató, a patikus, a szórakoztatóiparos? Áthárít. Kire? Azokra, akikből a jelzett foglalkozások művelői élnek, akik fizetik őket, az úgynevezett munkavállalókra. Azokra, akik kénytelenek igénybe venni a kereskedő, a kisiparos, a paraszt, az orvos, az ügyvéd, a bankár, a szolgáltató, a patikus, a szórakoztatóiparos áruját, akikből a jelzett foglalkozások művelői élnek - úgy is mondhatnám, akik nélkül éhen halnának. Nevezett foglalkozások művelői természetesen egymás holmijait is kénytelenek megvásárolni, de azt is a munkavállalótól elvett pénzből fizetik, azaz az ennivalót, amit az ügyvéd megvesz a paraszttól, a munkavállalótól lehúzott sápból veszi meg, és ugyanabból fizeti az adóját. A Statisztikai Hivatal adata szerint (megnéztem) 2,89 millió ilyen munkavállaló van Magyarországon. Ezek és a nyugdíjasok fizetik a miniszterelnöki címet bitorló rablógyilkos és az ő bűnbandájának a lopásait és az egészségügy lerohasztásának következtében bekövetkezett halálokban bűnös gyilkosságait, valamint az őket tudatosan vagy ösztönösen kiszolgálókat. Ezek azok, akik nem tudnak áthárítani, akik védtelenek, kiszolgáltatottak, megalázottak és megszomorítottak. Ezek azok, akiknek az úgynevezett érdekérvényesítő képessége nagyjából a nullával egyenlő. A kereskedő, a kisiparos, a paraszt, az orvos, az ügyvéd, a bankár, a szolgáltató, a patikus, a szórakoztatóiparos olvasóimat megkövetem, vagyok olyan jóindulatú, hogy feltételezzem, legnagyobb részük ilyen kérdésekkel soha nem foglalkozott.
Egyvalami látszik bizonyosnak. Ha a kereskedőknek, a kisiparosoknak, a parasztoknak, az orvosoknak, az ügyvédeknek, a bankároknak, a szolgáltatóknak, a patikusoknak, a szórakoztatóiparosoknak nem érdekük is ennek a rendszernek a fennmaradása, nekik legalábbis mindegy. Nem tudom, az utcai tömegösszejöveteleken résztvevők hogyan oszlanak meg, hány százalékuk a kiszolgáltatott és hányan vannak, akiknek mindegy, elég valószínű, hogy utóbbiakból van kevesebb. Fájdalom, van még valami, ami bizonyos. Ezekkel az utcai összejövetelekkel semmin nem lehet változtatni. A változtatásra azok volnának képesek, akiknek mindegy, éppen ezért nem tesznek semmit. Hogy csak egy foglalkozási ágat nevezzek meg: valamit tenni elsősorban a jogászok tudnának. Akiknek ez itt nem is annyira mindegy, mint inkább jó. Egy nyugalmas, működőképes országban miből élnének...
