Keresés ebben a blogban

2017. május 7., vasárnap

Történelmi különbözőségek

Fiziognómia, frenológia, karakterológia. Ilyen szavakkal gyerekeket lehet ijesztgetni. Della Porta, Lavater, Lombroso. Nevezett "tudományoknak" a felkent "tudósai". Bocsánat az idézőjelekért, sommás elvetését jelzik az effajta tanoknak, pedig nyilván volt valamilyen alapja azoknak a hosszas értekezéseknek, amiket nevezettek írtak meg még sokan mások. Mentségemül említem, hogy az én idézőjeleim még mindig csak szelíd fejcsóválások például Hegel gúnyolódásához képest (egy emlék: biológia órán felröhögtem, a tanárnő megkérdezte, mi olyan mulatságos, Hegelt olvasok, mondtam én, Lavatert figurázza ki, hülye vagy, fiam, mondta a tanárnő - csöndes megjegyzés: az ember 16 éves kora körül vagy túlesik Kanton és Hegelen vagy örökre fehér folt marad).
Fentieket csak azért említem, hogy jelezzem, tudományos értekezésekkel támaszthatnám alá itt következő megállapításom riasztó alaposságát. De nem teszem, mert bármiket írtak is össze az évszázadok során, változatlanul nem minősítek embert a születési adottságai alapján, még akkor sem, ha az illető egyéb tulajdonságaival kétségessé teszi az emberi fajhoz való tartozását. Tegnap este Hitler és a Gonosz apostolai (elég ostoba) címmel ment egy nagyon jó dokumentumfilm, amiben többször feltűnt egy Heinrich Himmler nevű. Mondtak róla mindenféléket, de én nem tudtam figyelni, mert ezt a fizimiskát látva kialakult bennem a teljes bizonyosság, miért is érzek az érthetőnél erősebb undort, midőn a magyar kormányszóvivő arcát kell néznem. A szemüveg, az arcszőrzet, a fejszőrzet hiánya, a mozgás - bizonyára véletlen hasonlóságok. Nem tételezek föl tudatos törekvést arra, hogy a hasonlóság ennyire nyilvánvaló legyen. Bár nehezen vagyok képes elhessenteni a kérdést: ha az illető lát egy Himmler képet és utána a tükörbe néz, miért nem követ el mindent, hogy villámgyorsan megszabaduljon a leírt külsődleges jegyektől?
Még egyszer mondom, a "fiziognómiai" hasonlóságokról nem tehet. De a többi a saját döntése. Ennek kapcsán nyomban felmerül az a kérdés is, mekkora lehet a távolság a következetes, éveken át elkövetett aljasságok sorozata, azaz a jellemtelenség, a népnek a súlyos hazugságokkal való hülyítése és a népirtásba torkolló rasszizmus között. Lehet, hogy csak a történelmi helyzet különbözősége adja a butaságnak, a gerinctelenségnek, a gyűlöletnek ezt a lágyabb megnyilvánulási formáját?
A diktatúrák természetrajzi leírása minden esetben ugyanolyan, a diktátorok talpnyalói is egyformák. A szándékaikban nincs eltérés, a politikai és gazdasági lehetőségek lehetnek korlátozók. De egy figura, akinek a tömegek által ráruházott lehetőségei által hatalmában áll dönteni, hogy egy falu gyerekeinek enni ad vagy sportcsarnokot építtet a határban, és az utóbbit teszi, az egyértelműen csak egy nyavalyás tömeggyilkos, az auschwitzi gázkamrákban volt kivégzésektől csak a halottak mennyisége és a gyilkosság módja különbözteti meg. Az elmebeteg tombolás ugyanolyan.
Hitler fel akarta építtetni Germániát, Speert, az udvari építészt bízta meg a feladat elvégzésével. Több százezer berlinit kellett volna kitelepíteni, házakat lebontani, hogy elkészüljön például a Szent Péter templomnál tízszer nagyobb kupola.
Itt uszoda épül százmilliárdnál nagyobb összegért meg majd gigantikus stadion a régi helyén - minden arról szól, hogy a test uralma valósuljon meg a szellem fölött, Magyarország ikonja egy futballista, akiről mind több objektumot neveznek el. Kicsiben és csököttben pontosan ugyanaz történik, ami Hitler és Sztálin uralkodása alatt történt. Egy kicsi és csökött elmebeteg öli halomra egy ország maradék kultúráját, a gyerekeket, az iskolázatlan felnőtteket, és mi közelről nézzük és Európa majdnem ugyanolyan közelről azon vitatkozik, ez a primitív hordóhasú vajon antiszemita-e.
Na ennek a szóvivőjéről van szó. Hogy tartsuk szándék nélküli véletlennek a Himmlerhez való szembetűnő hasonlóságot?