Megnéztem a Cromwell című filmet. Ma ment. Érdekesnek találtam a műsorszerkesztést. Hogy valaki a mozicsatorna munkásai közül éppen most találta időszerűnek levetíteni (milyen ósdi kifejezéseket használok) ezt az 1970-ben készült izét. Ami olyan, mintha magyarok csinálták volna. Hazug, ostoba és öncsaló. Viszont a fennkölt - és mint ilyen, hamis - eszmék között meg lehet találni azokat a mondatokat és motívumokat, amik finoman szólva áthallásosak a mai hazai állapotokra.
Adva van egy ostoba, faragatlan tolvaj, egy becstelen tróger (még az akkori angol királyról beszélek), aki magára haragít egy hozzá hasonló bunkót (ez végképp a filmben idealizált Cromwell). A két baromian buta alak polgárháborúba hajszolja az országot.
Minthogy a fenti történelmi előképnek megfelelően az egyik baromian buta alak már itt van, egyelőre a másikra várunk. A szájtáti, szerencsétlen, primitív, tanulatlan népnek I. Károly és Cromwell után közel négyszáz évvel is szüksége van egy kellőképpen bornírt, hatalomvággyal eltelt vezérürüre, hogy egymásnak eshessen. Jól tetszik érteni, hogy kitörhessen a polgárháború. A hordóformára hízott falusi bunkót rajongva imádók és a még nem ismert másik neobarbár követői között.
Ebben a hitelességet illetően rémületesen elbaltázott filmben egyvalami világos volt: Cromwellnek azért lehetett igaza, mert ő tudta beküldeni a katonaságot. Azaz ő volt előnyösebb helyzetben - az erőszak alapján. Mert mindig az dönt.
Nem árt, ha tudják, itthon sincs más esély. Ez a felfújt hólyag, aki világigazgatónak és világbölcsnek képzeli magát, nem küldhető el erőszak nélkül. Értelmes ember pedig nem alkalmas arra, hogy az ellenoldal élére álljon, és tüzet vezényeljen.
Nem tehetünk mást, várjuk Cromwellt. Ha eljő, az borzalmas lesz. De nem látok más megoldást.
