Időnként belenézek "színikritikákba". Hogy mit írnak Bajza József, Kosztolányi Dezső, Mátrai-Betegh Béla utódai.
Hagyjuk, tényleg. Alapjában véve inkább sajnálom szegényeket. Mi a fenéről írjanak? A színikritikához kellene színházi előadás.
Itt most beismerem, felületes leszek. Amennyiben nem láttam az előadást, aminek apropóján keseregni fogok. Lehet, hogy jó előadás A nők iskolája a Katona József színházban. Korszerű, az bizonyos, A kornak megfelelő, annyit látok. Ez persze szinte kizárja, hogy jó legyen, de mondom, nem láttam.
Csak azt tudom, hogy egy Závada Péter nevű, bizonyára érdemes ifjú (nem tudom, ki ő, Pál keresztnéven ismerhető egy Závada) lefordította Moliére darabját. Mi a fenének kellett lefordítani? Ha elveszett a legutóbbi, Szabó Lőrinc 1956-ban megjelent, kongeniális fordítása, szólhattak volna, nekem megvan, és szerintem az országban nem is az enyém az egyetlen példány. Ha nem elveszítés okán, akkor miért? Nem tetszik Szabó Lőrincé? Vagy kihajigáljuk a magyar irodalmi kincs részévé vált Petőfi-, Arany-, Babits-, Kosztolányi-, Radnóti-, Vas István és Szabó Lőrinc fordításokat? Mert egy vagy több botfülű félművelt kitalálta, hogy újra kell fordítani?
Aztán még azt is tudom, hogy huszadik századi ruhákba öltöztették a színészeket. Mert akkor jobban szól Moliére a jelenkorhoz? Komolyan tetszik gondolni, hogy ez a 17. századi francia támogatásra szorul? Hogy 17. századi ruhákban, és a 17. századot idéző díszletek között nem lehetne meghallani Moliére mondatainak ma is érvényes értelmét? Vagy túlságosan munkaigényes volna elmélyedni viselettörténetben, iparművészeti, építészeti és ezekhez kapcsolódó stúdiumokban (és ezáltal járulékos ismeretekhez juttatni a kultúrának ebben a szeletében járatlan nézőt)? Bonyolult feladat elé állítaná korunk sztárcelebét, a színházi rendezőt, hogy más eszközökkel fejezze ki a mondanivaló 21. századnak szóló üzenetét?
Hallom, olvasom, hogy a színház nem múzeum. Azoknak akik ezt mondják, baromira tetszik, milyen jópofát találtak ki. Van is egy javaslatom nekik. Tessék kizárólag élő szerzők darabjait játszani. De akkor állapodjunk meg abban, hogy kemény büntetés rovandó ki arra a színházra, ami hozzá mer nyúlni Shakespeare vagy Goldoni műveihez. Shaw, Beckett, Molnár Ferenc természetesen ugyanúgy tiltott. Tessék megélni nélkülük. Feydeau, Osborne, Achard, Miller, Albee nem játszható. Agatha Christie sem.
Ezeket majd a múzeumok.
