Victoria

A Hősök terén ünnepelnek. Ujjukkal V betűt formáló emberek széles vigyorral. Hogy mit? A "magyar foci válogatottat". Hogy miért? Mert három balsors csapattal kerültek egy csoportba, és onnan olyan játékkal, amivel az ötvenes évek NB II-jéből kiestek volna, tovább jutottak. Mert aztán csak 4 gólt kaptak, holott kaphattak volna 12-t is. Egy közepes képességű csapattól, a belgáktól. Olyan játékot produkálva, hogy én itthon szégyelltem magam helyettük.

1954-ben a világbajnokságról hazatérő magyar válogatottat nem merték a fővárosba hozni, mert a nép meglincselte volna őket.

Másodikak lettek. Egy világ- (nem Európa) bajnokságon, ahol a kétszeres világbajnok Uruguayt verték ki, meg az előző vb másik döntősét, Brazíliát.

Sok abszurd történetet láttam már. Ehhez az ünnepléshez foghatót még soha. Sokadszor mondom, ez a nép nem érdemel jobbat a csúti futballistánál.

Kereskedők 2.

Volt tegnap ez a portugál-horvát meccs, olvasom, hogy 90 perc alatt nem sikerült kapura lőni egyik csapatnak sem. Aki nézi, megérdemli, dehát úgyis reménytelen eljutni egy futballdrukker agyáig, mert oda a zsigerein keresztül vezet az út - ha van egyáltalán ilyen út.

Két évvel ezelőtt, a világbajnokság idején írtam erről, ideteszem, hogy ne kelljen keresgélni (ha valaki mégis ott akarja látni: 2014. július 4. péntek).

Most lett vége egy gyalázatosan rossz meccsnek, Németország-Franciaország 1:0. Nem tudom, a nagyérdemű mikor fogja észrevenni, hogy hülyének van nézve, le van sajnálva, a szánalmas lelkesedése remekül kihasználható, az összes kufár az ő ostobaságára bazíroz, de előbb-utóbb észre fogja venni.

Az ugyanis csak az egyik vetülete ennek gusztustalan tranzakciónak, hogy a sportszer gyárosok, a klubhiénák és a gyógyszergyárak betegre keresik magukat, ez régen így van, sokan tudják is, a drukkert meg, aki összekeni az ábrázatát és megvásárol minden förtelmet, amit az övéhez hasonló szellemi színvonalon élő kalmárnépség kitalál, a drukkert mindez nem érdekli, mert még nem látja, hogy már a futballisták is lenézik. Egy csomó kereskedő lézeng a pályán, alig várja, hogy vége legyen ennek a milliárdokat megmozgató cirkusznak.

Ezek ugyanis már rég nem azok az úgynevezett sportemberek, akikben még volt néhány becsülhető tulajdonság, ezek artista képzést kapott kereskedők. A klubjaikban is mindinkább, de a „nemzeti válogatott”-nak eufemizált brancsban végképp semmi más nem érdekli őket, csak a legkisebb befektetéssel elérhető maximális haszon. A nacionalizmus bacilusfészkének legmelegebben alkalmas futballválogatott persze belőlem sem tud kiváltani semmiféle pozitív érzelmet, ez rendben is volna, semmiféle nemzeti nagylötty nem hozott még mást, mint nagy löttyös, kártékony és fertőző indulatokat. De a világ vezető futballhatalmaiban nem a felvilágosult filozófusok tekintik sokadrangú kérdésnek, hogy ők melyik ország szülöttei, hanem a saját testüket áruba bocsátó mozdulatművészeti melléktermékek kalkulálnak a különféle porondokon megkereshető összegekkel. És ezen porondok közül a világbajnokság az aprópénzt jelenti.

A játék már régen nem számít. Ki is nézik azt, aki lelkesedik, aki szeret játszani, azt ugyanis már megtanulták a cinikus és főképp dilettáns értelmiségitől, hogy aki szereti a munkáját, az amatőr. (Mindenhonnan hallani a csodálkozó kérdést, mi történhetett Messivel, az utóbbi időben már nem olyan jó, mint régen volt – még senki nem jött rá, hogy szóltak neki, az úgy nem lesz jó, ha azt képzeli, a játék örömforrás.)

A jégkorong világbajnokságok azért vonzzák a töredékét hajdani közönségüknek, mert ott már régen közismert az alapállás: a Stanley-kupa elnyerése valami, világbajnoknak lenni meg kékszemű, csodálkozó arcú kisfiúk akarnak.

A Bajnokok Ligája még valódi célnak látszik, néhányan a gazdag egyesületek játékosai közül azt még szeretnék. De az okosok, az igazi kereskedők ezzel már régen úgy vannak, mint a legnagyobbnak tartott magyar ellenzéki párt képviselői: nem kell különösebben kapaszkodni, a fizetésüket akkor is megkapják, ha veszítenek. Akkor meg minek annyit rohanni?

A különbség csak az összegben van. Az meg az itthoni politikusnak úgy is reménytelen. Azt csak a vidéki futballista tudja összekaparni. Mondjuk, az ő eszközeihez képest csak felnézni tudok ezekre a világbajnoki bohócokra.

Eddig a kétéves írás. Még valami ide kívánkozik, mert most magyar csapat is van a nemzetközi unalombörzén: nálunk ez politikai kérdés. Az Európa-bajnokság a falusi hízott pöfeteg magánügye, és mint ilyen nem mérhető értelmes mércével.

Hajrá

Ami itt alant következik, az olyan baromi közhely, hogy pirulok leírni.

Mit tetszik gondolni, mi fog változni Magyarországon a "focicsapat" fantasztikus teljesítményének következtében?

Nem. Nagy tévedés. Lesz változás. A gönci hordó arcátlansága mindent elsöprő mértékűvé növekszik. Azt tetszik hinni, eddig is olyan volt? Ugyan.

Igaz, az illető elképesztően buta, de azt talán ő is érezte, hogy nem tízmillió magyar rajong érte. Talán néhány ezerről feltételezte, hogy nem annyira imádják őt.

Most azok is megvannak. Lelkesedve imádják a "magyar focicsapatot". Mert magyar és mert foci és mert csapat. A csordaszellem, értelmiségi módra. Ó mi aztán nem.

Majd fogják látni.

A népfelségről

A kérdés az, csalódtam-e az angolokban. A válasz: kicsit. Kisebbnek véltem a brit ostobák számarányát az egészhez viszonyítva. Ha a részt és az egészt reálisan számoljuk, akkor is. Reálisnak azt nevezem, amit nem a hülye emberi rendeletek (teljesen alaptalanul törvényeknek nevezik ezeket) befolyásolnak, azaz például reális számítás az volna, ha a 65 millió brit állampolgárból azt a 17 milliót nem tekintenénk meghatározó többségnek, amely massza a kilépésre szavazott. De mondom, ez akkor is sok.

Ide teszek egy három évvel ezelőtti bejegyzést, talán érthetőbbé válik általa a brit "népszavazás" eredménye:

2. A demokrácia

Azt írtam föntebb, hogy az emberi történelem viszontagságai évezredek óta három tévedésből fakadnak, ezek közül az egyik a politikus. A másik a demokrácia (démosz – köznép, község, közösség; kratein – uralkodni), azaz a köznép uralma. Szép kövéreket szoktunk mosolyogni azon a (Churchillnek tulajdonított) mondáson, hogy a demokrácia rossz rendszer, de még nem találtak ki jobbat. Ebből annyi igaz, hogy rossz rendszer, (a diktatúrát kivéve) a lehető legrosszabb.

Olyanra bízza ugyanis létfontosságú kérdések megválaszolását, „aki” erre a legalkalmatlanabb: a népre. Azaz egy meg nem határozható tulajdonságokkal bíró, mennyiségében változó embertömegre, amely konglomerátumról egyet tudunk bizonyosan: éppen a saját tehetetlen tömegénél fogva nem viselhet semmiféle felelősséget, a tömegben ide-oda sodródó egyén pedig ennek tudatában (vagy inkább még ezt sem tudva) mindenféle következmény nélkül tesz (vagy nem tesz) valamit, amiről tudja (vagy leginkább nem is tudja), hogy a sorsának alakítását bízta rá valakire, akiről az égvilágon semmit nem tud. És ha megkérdezné a szomszédját (nem kérdezi meg), kiderülne, hogy az sem tud semmit. De legelsősorban azt nem tudja, hogy valójában nincs választása, mert akárkire bízza magát a kínálatból, a demokrácia jelen állása mellett az illető mindenképpen politikus lesz, és ettől a pillanattól fogva teljesen mindegy, milyen „pártállású” az illető, a léténél fogva (eo ipso) csakis alkalmatlan lehet.

Ennek a konglomerátumnak (a népnek) a túlnyomó többsége most, a 21. század elején tanulatlan, megtéveszthető, az ösztöneire és érzelmeire hagyatkozó természeti lény. Szaporodásra és az ehhez szükséges funkciók működtetésére való. És mint ilyen könnyen uralható a demokrácia szörnyű alaptételére bazírozó, nagy többségben rossz jellemű és a nép többségénél alig vagy semmivel sem magasabb intellektusú „választottak” által. E sok évszázados gyakorlat következtében tart ott az emberiség, hogy lényegében a mai földlakót az évezredekkel ezelőtt élt mezopotámiai földművestől az a villamos különbözteti meg, amin közlekedik.

A „választottak” – minthogy teljesen alkalmatlanok – azt is elrontják, amit különben nem lehet elrontani (Murphy törvényének a demokrácia által tovább fejlesztett változata).

Churchill egyvalamiben tévedett: hogy még nem találtak ki jobbat.

(hivatkozz nyugodtan a népre)

Sokáig szokásban volt, és némely helyen ma is működik az eljárás, aminek során sok ember kér meg egyvalakit, hogy vállalja el a vezetésüket. Azt az embert kérik, akit ismernek, és akiről tudják, hogy alkalmas arra, amire kérik. Ezt a gyakorlatot a jelentkezők sorvasztották el, akik tudás, alkalmasság és teljesítmény nélkül határozták el, hogy vezetni fognak másokat. (Példaképük a sorozatgyilkos és tömegeket kirabló arisztokrácia vagy az ugyancsak gátlástalanul rabló és gyilkoló forradalmár – kinek ez, kinek az. E korábbi vezető réteg „alkalmassága” és „teljesítménye” a követendő minta, az úgynevezett fejlett demokráciákban már kevesebb gyilkossággal, és a tömegek számára nem annyira látható rablással.)

Az ideálishoz közelítő társadalmi rendszer kialakulásának első lépcsőfokára azzal lehet fellépni, hogy intézményesen eltávolítjuk az önjelölteket. Aki jelentkezik, automatikusan kizárja magát a közéletből. Az ideálishoz közelítő társadalmi rendszerben semmit nem lehet elérni teljesítmény nélkül, mert csak az lehet választott, akit egy bizonyos közösség kiválaszt. A kérdés ezen a ponton már az, hogy mire és hogyan. A válasz meg egyszerű, minthogy törvényileg kizártuk a jelentkezőket, nincs senki, aki a különféle hazug és megalapozatlan ígéreteivel bekúszhatna kintről az életünkbe.

A demokrácia, ez az ostoba, nivelláláson alapuló, hazug rendszer ugyanis sehol a világon nem működik, ahol valamely kisebb egység működőképessége a tét. Hajó, lapszerkesztőség, gépgyár, atomerőmű, rendőrség, soroljam? Nagyban működne az a rendszer, ami kicsiben is működésképtelen? Ez még fordítva sem igaz. Tételezzük fel, hogy minden kisebb egység jól működik, mert hozzáértők vezetik őket. A hozzáértők egy dilettánstól, egy hozzá nem értő embertől függjenek, egy politikustól, pusztán azért, mert a demokrácia stupid törvényeinek megfelelően ő vezeti a legnagyobb egységet, az országot? Egy alkalmatlanok által alkalmatlan módon „megválasztott” alkalmatlan hogyan lehetne alkalmas pusztán attól a ténytől, hogy meg van választva? Az kétségtelen, hogy törvényes úton kerül a hivatalába. Mint tudjuk, a  világtörténelem legaljasabb gaztetteit törvényesen követték el. Annak az alapvető tévedésnek a következtében, hogy egy országot vezetni kell. Miért kellene? A gyümölcs és a közügyek mellé íme a következő meg nem fogható dolog elnevezése: az ország. Vezetni lehet egy kecskét, egy autóbuszt, egy tengerjáró hajót. De országot? Azt hogyan és minek? Merre? Intézni kellene az ügyeket: az iskolákét (elsősorban, mindenekelőtt), az emberek eljuttatását egyik pontból a másikba, hogy hány mezőgazdasági munkás kell egy hektár búzaföldre meg ilyesmiket. Meg hogy mindez mennyibe kerül.

Azok az emberek, akik ezeket az ügyeket intézik, majd megbeszélik egymással a teendőket.

De az országot miért kellene vezetni és hová?

A „népfelség” kitalálója az a többieknél is gyávább népvezér lehetett, aki vezetni akarta ugyan a népet és uralkodni rajta, de a tetteiért nem mert vállalni semmiféle felelősséget. Kire lehetne rátolni, kit lehetne eláztatni? Helyettes népvezért? Az nem jó, mert esetleg tiltakozik, netán bizonyítja, hogy nem ő a hibás. Akkor? Hát itt van a nép. Ti akartátok így, hiszen megmondtam, ez itten demokrácia – van ennél jobb?

Eddig a három év előtti részlet.

Visszavonom az elején írt mondatot, kicsit sem csalódtam. Még jobb is az arány, mint amire számítani lehetett. Honnan a fenéből tudná sokmillió ember, mire milyen módon lesz befolyással az ő szavazata?

Azt majd újabb népszavazással döntik el, hány év börtön jár azoknak a barom politikusoknak, akik százmilliók életét befolyásolták majdnem bizonyosan rossz irányba?

P.S.: Elfelejtettem ideírni, tudom, mit jelent a választásra való jogosultság. De azt is tudom, hogy sokmillió, választásra még nem jogosult él Nagy-Britanniában, tizenévesek, akiknek kialakult véleményük van, akik nyilván tanultabbak annál a bizonyos 17 milliónál, és akiknek ezek az ostoba szerencsétlenek éppen most befolyásolták a jövőjét. Valószínűleg nem úgy, ahogyan ők szerették volna.

Aki magyar 3.

Nem mintha bármi értelme volna, változtatni nem lehet, csak rögzítem a tényt. A múlt héten szóltam, hogy ez nem lesz jó, a futball Európa-bajnokság olyan népszerűséget hoz a csúti hízott jobbszélsőnek, amilyet Rákosinak jelentett volna az 54-es VB megnyerése.

Tessék megnézni a Medián (az egyetlen igazán hiteles cég) felmérését. Június közepén készült, azaz a hetek óta tartó hisztéria, és feltehetőleg az osztrák-magyar meccs után.

A magyar nép lelkesen dugja a fejét az igába. A hordóhasú köpcös ezentúl azt csinál, amit akar, mindegy, mi történik mostantól Franciaországban.

Értelmes emberek is mentegetődznek, hogy a foci azért más, ne azonosítsuk a rendszerrel. Mentségeket keresnek a saját ostobaságukra, a bugyborékoló nacionalista zsigereik rossz szagú működésére.

Nem más. Pontosan az, amit a hirtelen lelkes magyarrá butult értelmiség hesseget magából. Mert a lelke mélyén mindegyik tudja, hogy dehogy más.

Aki magyar 2.

Van olyan, hogy egy népre jellemző valami? Kell, hogy legyen, ha kevéssé tudományos is, de nyilván nem véletlenül váltak közkeletűvé az olyan epitheton ornans-ok, mint az angol hidegvér, a német precizitás, az olasz szerető meg a többi marhaság.

A feleségemmel beszélgettünk a futball Európa-bajnokság botrányairól, köztük az angol primitívek dúlásairól. Hogy legkevésbé az angoloktól számítanánk ilyesmire.

Gondolom, az állatvilágtól alig különböző csőcselék mindenhol nagyjából egyforma, nemcsak országtól, földrésztől is függetlenül. Egy nép kulturális színvonalát nem ez a réteg határozza meg, hanem egyebek között ennek az aránya a teljes népességhez, de legfőképpen az úgynevezett középosztály minősége. A polgárság, ha jobban tetszik. Abba talán most ne menjünk bele, mennyire szignifikáns a szellemi elit aránya és annak kvalitása, bár bizonyára annak is komoly szerepe van egy ország jellemzőinek alakulásában.

Attól tartok, nem rugaszkodom el a valóságtól, ha azt állítom, Magyarországot nemcsak a középosztály hiánya, a nemlétező polgárság miatt keletkezett űr rángatja a tegnapi bejegyzésemben említett mélységbe, hanem a csőcselék aggasztóan nagy aránya, és az úgynevezett magasra taksált értelmiség igen vékony rétege is.

A gyűlölet, a rettegés mindentől, ami más, a primitív és megszokott dolgok iránt való vonzalom azért jellemzi ennek az országnak a miniszterelnökét, mert abból a néptömegből származik, amelyik gyűlöl, retteg és beletesped a megszokottba.

Ez persze nem mentség. Egy miniszterelnök esetében például súlyosbító körülmény.

Egy nép esetében változatlanul nincs magyarázatom az okokra. Ez még mindig csak a jelenségszint.

Aki magyar

"Csak az tart ki, akiben elegendő gyűlölet és megvetés ég."

Be kell ismernem, nem tudom, Kertész Imre melyik írásából való az idézet, én is idézetként olvastam, úgy értem, valaki más idézi forrásmegjelölés nélkül. A mondat iszonyatos, és félek, cáfolhatatlan.

Mondom, nem tudom, hol és mivel kapcsolatban írta le Kertész Imre, de az élete ismeretében nem nehéz következtetni.

Én ezt most megfordítanám. Mert a mondat a szemben lévő oldalon is igaz. És ha ez így van, egy lépéssel közelebb jutottam annak a megfejthetetlennek látszó rejtélynek a megfejtéséhez, hogy miközben a magyar történelem semmivel sem szerencsétlenebb jó néhány más ország történelménél, és a magyar nép semmivel sem alávalóbb más népeknél, akkor miért alávalóbb, szánalmasabb és szerencsétlenebb minden népnél a magát civilizáltnak tekintő atlanti térségben.

Mert elegendő gyűlölet és megvetés ég benne minden iránt, ami emberi, ami előre visz az emberré válás útján. Ez a gyűlölet löki a szemétdomb tetejére azokat, akik még a népi átlagnál is fenekedőbben tudnak gyűlölni, akik megbízhatóan elfojtanak minden törekvést a jóra, az értelmesre, az élhetőre.

Egyelőre ennyi. Nem azért nincs tovább, mert ez a blog nem a megfelelő hely egy hosszú elemzéshez, hanem mert nem tudom, miért van ez így.

Miért hevesebb a Kertész Imrét gyűlölők indulata, mint azoké, akik az embertelenséget, az aljasságot, a gerinctelenséget, a jellemtelenséget vetik meg?