Keresés ebben a blogban

2016. június 24., péntek

A népfelségről

A kérdés az, csalódtam-e az angolokban. A válasz: kicsit. Kisebbnek véltem a brit ostobák számarányát az egészhez viszonyítva. Ha a részt és az egészt reálisan számoljuk, akkor is. Reálisnak azt nevezem, amit nem a hülye emberi rendeletek (teljesen alaptalanul törvényeknek nevezik ezeket) befolyásolnak, azaz például reális számítás az volna, ha a 65 millió brit állampolgárból azt a 17 milliót nem tekintenénk meghatározó többségnek, amely massza a kilépésre szavazott. De mondom, ez akkor is sok.
Ide teszek egy három évvel ezelőtti bejegyzést, talán érthetőbbé válik általa a brit "népszavazás" eredménye:

2. A demokrácia

Azt írtam föntebb, hogy az emberi történelem viszontagságai évezredek óta három tévedésből fakadnak, ezek közül az egyik a politikus. A másik a demokrácia (démosz – köznép, község, közösség; kratein – uralkodni), azaz a köznép uralma. Szép kövéreket szoktunk mosolyogni azon a (Churchillnek tulajdonított) mondáson, hogy a demokrácia rossz rendszer, de még nem találtak ki jobbat. Ebből annyi igaz, hogy rossz rendszer, (a diktatúrát kivéve) a lehető legrosszabb.

Olyanra bízza ugyanis létfontosságú kérdések megválaszolását, „aki” erre a legalkalmatlanabb: a népre. Azaz egy meg nem határozható tulajdonságokkal bíró, mennyiségében változó embertömegre, amely konglomerátumról egyet tudunk bizonyosan: éppen a saját tehetetlen tömegénél fogva nem viselhet semmiféle felelősséget, a tömegben ide-oda sodródó egyén pedig ennek tudatában (vagy inkább még ezt sem tudva) mindenféle következmény nélkül tesz (vagy nem tesz) valamit, amiről tudja (vagy leginkább nem is tudja), hogy a sorsának alakítását bízta rá valakire, akiről az égvilágon semmit nem tud. És ha megkérdezné a szomszédját (nem kérdezi meg), kiderülne, hogy az sem tud semmit. De legelsősorban azt nem tudja, hogy valójában nincs választása, mert akárkire bízza magát a kínálatból, a demokrácia jelen állása mellett az illető mindenképpen politikus lesz, és ettől a pillanattól fogva teljesen mindegy, milyen „pártállású” az illető, a léténél fogva (eo ipso) csakis alkalmatlan lehet.

Ennek a konglomerátumnak (a népnek) a túlnyomó többsége most, a 21. század elején tanulatlan, megtéveszthető, az ösztöneire és érzelmeire hagyatkozó természeti lény. Szaporodásra és az ehhez szükséges funkciók működtetésére való. És mint ilyen könnyen uralható a demokrácia szörnyű alaptételére bazírozó, nagy többségben rossz jellemű és a nép többségénél alig vagy semmivel sem magasabb intellektusú „választottak” által. E sok évszázados gyakorlat következtében tart ott az emberiség, hogy lényegében a mai földlakót az évezredekkel ezelőtt élt mezopotámiai földművestől az a villamos különbözteti meg, amin közlekedik.

A „választottak” – minthogy teljesen alkalmatlanok – azt is elrontják, amit különben nem lehet elrontani (Murphy törvényének a demokrácia által tovább fejlesztett változata).

Churchill egyvalamiben tévedett: hogy még nem találtak ki jobbat.

(hivatkozz nyugodtan a népre)

Sokáig szokásban volt, és némely helyen ma is működik az eljárás, aminek során sok ember kér meg egyvalakit, hogy vállalja el a vezetésüket. Azt az embert kérik, akit ismernek, és akiről tudják, hogy alkalmas arra, amire kérik. Ezt a gyakorlatot a jelentkezők sorvasztották el, akik tudás, alkalmasság és teljesítmény nélkül határozták el, hogy vezetni fognak másokat. (Példaképük a sorozatgyilkos és tömegeket kirabló arisztokrácia vagy az ugyancsak gátlástalanul rabló és gyilkoló forradalmár – kinek ez, kinek az. E korábbi vezető réteg „alkalmassága” és „teljesítménye” a követendő minta, az úgynevezett fejlett demokráciákban már kevesebb gyilkossággal, és a tömegek számára nem annyira látható rablással.)

Az ideálishoz közelítő társadalmi rendszer kialakulásának első lépcsőfokára azzal lehet fellépni, hogy intézményesen eltávolítjuk az önjelölteket. Aki jelentkezik, automatikusan kizárja magát a közéletből. Az ideálishoz közelítő társadalmi rendszerben semmit nem lehet elérni teljesítmény nélkül, mert csak az lehet választott, akit egy bizonyos közösség kiválaszt. A kérdés ezen a ponton már az, hogy mire és hogyan. A válasz meg egyszerű, minthogy törvényileg kizártuk a jelentkezőket, nincs senki, aki a különféle hazug és megalapozatlan ígéreteivel bekúszhatna kintről az életünkbe.

A demokrácia, ez az ostoba, nivelláláson alapuló, hazug rendszer ugyanis sehol a világon nem működik, ahol valamely kisebb egység működőképessége a tét. Hajó, lapszerkesztőség, gépgyár, atomerőmű, rendőrség, soroljam? Nagyban működne az a rendszer, ami kicsiben is működésképtelen? Ez még fordítva sem igaz. Tételezzük fel, hogy minden kisebb egység jól működik, mert hozzáértők vezetik őket. A hozzáértők egy dilettánstól, egy hozzá nem értő embertől függjenek, egy politikustól, pusztán azért, mert a demokrácia stupid törvényeinek megfelelően ő vezeti a legnagyobb egységet, az országot? Egy alkalmatlanok által alkalmatlan módon „megválasztott” alkalmatlan hogyan lehetne alkalmas pusztán attól a ténytől, hogy meg van választva? Az kétségtelen, hogy törvényes úton kerül a hivatalába. Mint tudjuk, a  világtörténelem legaljasabb gaztetteit törvényesen követték el. Annak az alapvető tévedésnek a következtében, hogy egy országot vezetni kell. Miért kellene? A gyümölcs és a közügyek mellé íme a következő meg nem fogható dolog elnevezése: az ország. Vezetni lehet egy kecskét, egy autóbuszt, egy tengerjáró hajót. De országot? Azt hogyan és minek? Merre? Intézni kellene az ügyeket: az iskolákét (elsősorban, mindenekelőtt), az emberek eljuttatását egyik pontból a másikba, hogy hány mezőgazdasági munkás kell egy hektár búzaföldre meg ilyesmiket. Meg hogy mindez mennyibe kerül.
Azok az emberek, akik ezeket az ügyeket intézik, majd megbeszélik egymással a teendőket.
De az országot miért kellene vezetni és hová?

A „népfelség” kitalálója az a többieknél is gyávább népvezér lehetett, aki vezetni akarta ugyan a népet és uralkodni rajta, de a tetteiért nem mert vállalni semmiféle felelősséget. Kire lehetne rátolni, kit lehetne eláztatni? Helyettes népvezért? Az nem jó, mert esetleg tiltakozik, netán bizonyítja, hogy nem ő a hibás. Akkor? Hát itt van a nép. Ti akartátok így, hiszen megmondtam, ez itten demokrácia – van ennél jobb?



Eddig a három év előtti részlet.

Visszavonom az elején írt mondatot, kicsit sem csalódtam. Még jobb is az arány, mint amire számítani lehetett. Honnan a fenéből tudná sokmillió ember, mire milyen módon lesz befolyással az ő szavazata?
Azt majd újabb népszavazással döntik el, hány év börtön jár azoknak a barom politikusoknak, akik százmilliók életét befolyásolták majdnem bizonyosan rossz irányba?

P.S.: Elfelejtettem ideírni, tudom, mit jelent a választásra való jogosultság. De azt is tudom, hogy sokmillió, választásra még nem jogosult él Nagy-Britanniában, tizenévesek, akiknek kialakult véleményük van, akik nyilván tanultabbak annál a bizonyos 17 milliónál, és akiknek ezek az ostoba szerencsétlenek éppen most befolyásolták a jövőjét. Valószínűleg nem úgy, ahogyan ők szerették volna.