Ezt május 22-én írtam: szó sincs semmiféle rendszerváltásról. Ami itt történt, az még így nemcsak a magyar történelemben nem fordult elő, hanem sehol máshol sem: hogy egyetlen ember bármiféle vérontás nélkül megváltoztassa egy nemzet életkörülményeit, hogy a megtört tekinteteket fölemelje, nem az ég felé, csak a másik ember tekintetéig, és mindegyikből derűt fakasszon, hogy ne reményt adjon, hanem a bizakodás eddig ismeretlen érzését. Hogy ezeregyszáz év hazug nyomorúsága után esetleg végre eljussunk oda, ahová elindult 850 körül A Don mellől az a 100-120 000 ember, telve kíváncsisággal és reménnyel.
Azt írtam, hogy felszabadította ezt a népet.
Az történt velem, ami 84 éves fennállásom óta még soha: bizakodni kezdtem.
Nem kellett volna. Ezt a népet ugyanis nem lehet felszabadítani. Próbálkozhatott itt Mária Terézia oktatási reformmal, egészségügyi rendeletekkel, a jobbágyok életkörülményeinek javításával, II. József a felvilágosodás eszméivel, a magyar rendek a maguk sunyi módján ellenálltak, jutalmul megkapták I. Ferencet meg a magyar jakobinusokat. Nem sokkal később Széchenyi és Deák helyett egy hőbörgő nacionalista despota kellett, a százezrek halálát, nyomorát okozó Kossuth, a kiegyezés európaisága helyett ismét a magyar rendek bosszúja tüzelte fel a magyarságot, kutya Szerbia, gyerünk neki a világnak, mi vagyunk az I. világháború leglelkesebb és legutolsóként kitartó rajongói, aztán a teljesen jogos trianoni döntés után könnyek hullatói...
A "magyar rendek" évszázados stupiditásának általános örököse, a magyar "értelmiség" folytatja az elpusztíthatatlan hagyományokat, a butaság olyan mélységekbe süllyedt, ahová már nem bír leszüremkedni semmiféle fény. Íme az Amnesty International Magyarország "állásfoglalása": Nem Polgár Judittal van baj, hanem Magyar Péter eljárásával.
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedül én voltam a bolond,
Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság.