Keresés ebben a blogban

2026. április 2., csütörtök

A relacionizmus mint a nemzetközi diskurzus felfedezése

A magyar válogatott idén is folytatja azt a kultúrmissziót, amit néhány éve elkezdett

Tudták? Hogy a magyar futballválogatottnak van "kultúrmissziója"? Elviszik a kultúrát távoli tájakra. Azért ez szép, nem? Kimennek a pályára, mindenki visz magával egy-egy festményt, felrakják állványra, és a közönség felé fordítva körbe lerakják mindegyiket. Mindegyik mögé odaáll egy-egy játékos, és verseket szaval, prózarészleteket olvas fel a világirodalom klasszikusaiból, különös tekintettel a magyar költészetre és prózára. Ez tényleg szép. Egyrészt lefegyverző a nyílt beismerésnek ez a formája, hogy ugyanis nem tudnak futballozni, legalább tesznek valami hasznosat, másrészt hogy egyenesen a kultúrát választották erre...

Valamiért nem tartottam igazán reálisnak a feltételezésemet, hogy a futballbíró lapjának a fettel szedett cikkcíme ezt jelenti, ezért vettem egy nagy levegőt, és hősiesen belevágtam az olvasásba, pedig már évek óta nem olvasok el semmit, ami mögött sportot gyanítok - dehát ez olyan lelkesítőnek látszott, a szerény képességű magyar futballválogatott madrigálokat énekel a pálya gyepén. 

A magyar válogatott stábja érthető módon úgy döntött, hogy a két hazai meccset – két, a világranglistán enyhén mögöttünk lévő ellenféllel szemben – elsősorban a labdás játék tökélesítésének szenteli. Ezzel pedig folytathatóvá válik az a kultúrmisszió, amelyet a magyar válogatott már néhány éve elkezdett.

Ennek lényege a labdához pozícionált, sokmozgásos, helycserés játék, amit a nemzetközi diskurzus az elmúlt években relacionizmus néven kezdett el felfedezni magának.

Aha. Így már értem: "két, a világranglistán enyhén mögöttünk lévő ellenféllel szemben". Enyhén. Megnéztem ezt a világranglistát. Magyarország a 42. Negyvenkettedik. A két enyhén mögöttünk lévő közül a görögök a 47-dikek, a szlovénok az 58-dikak. Az előbbivel 0:0, az utóbbival 1:0, hazai pályán. Ebben nem a két eredmény a szégyen, hanem a 42. hely. Ugye azt elengedik nekem, hogy a "kultúrmisszió" (különben rövid uval) lényegét, a "relacionizmust" elemezzem?

Mit gondolnak, a magyar sportújságíró mikor jön rá arra, hogy a magyar futballválogatott bármilyen tevékenysége legfeljebb mínuszos hír lehet egy magára valamit adó lap sportrovatában? Egy, legföljebb két mondatos hír az újabb és újabb gyalázatról.