Egy nyílt levélről

Olvasok mindenfélét. Nem kellene. Legfőképpen azért, mert képtelen vagyok derülni ezeken az ügyeken, ehelyett dühbe gurulok.

Itt van most ez a Kossuth-díj felzúdulás. Egyebek között egy nyílt levél, amit rengeteg komoly, felnőtt ember írt alá, mely nyílt levél annak okán íródott, hogy egy Lackfi János nevű ifjú jelölése egy olyan grémiumnak tulajdonítható, amiben ott ül a jelölt anyja. Ez nekik a problémájuk. Hogy ugyanis ez nepotizmus. Összeférhetetlenség. Húazta meg ilyenek. Mutatok egy részt a levélből.

Ezért mi, a levél aláírói, a következő kérdéseket és kéréseket fogalmazzuk meg: 

Van-e a Kossuth-díj jelölő és döntéshozó testületeinek nyilvános etikai kódexe? 
Szabályozza-e ez az etikai kódex az összeférhetetlenség kérdését? 
Ha igen, kiterjed-e arra az esetre, amikor egy jelölőbizottsági tag közvetlen családtagját jelöli a díjra? Ha nincs ilyen szabályozás, nem lenne-e szükséges annak megalkotása és nyilvánossá tétele? 

Úgy gondoljuk, hogy minden olyan intézmény, amely a nemzeti kultúra legmagasabb kitüntetéseiről dönt, köteles világos, nyilvános és ellenőrizhető etikai normák szerint működni. Nem azért, mert a művészeti teljesítmény önmagában ne lenne mérvadó, hanem azért, mert a döntések körülményei ugyanúgy alakítják a díj tekintélyét, mint maguk a díjazottak. 

A magyar művészeti közösségnek – minden világnézeti, generációs és esztétikai különbség ellenére – közös érdeke, hogy a Kossuth-díj presztízse megkérdőjelezhetetlen maradjon. Ez csak akkor lehetséges, ha a jelölési és döntési folyamatok átláthatók, és az összeférhetetlenségi helyzeteket egyértelmű szabályok kezelik. 

Ezért határozottan kérjük a Kossuth-díj jelölő és odaítélő testületeit, hogy hozzák nyilvánosságra az etikai kódexüket és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályaikat, valamint adjanak egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy elfogadhatónak tartják-e azt a gyakorlatot, amelyben egy jelölőbizottsági tag közvetlen családtagját jelöli esetleg a díjra. 

Mi, a levél aláírói, abban bízunk, hogy a magyar kulturális élet képes nyíltan és méltósággal szembenézni ezekkel a kérdésekkel. A Kossuth-díj tekintélye és a művészeti közélet iránti közbizalom megőrzése mindannyiunk közös felelőssége. 

Namármost. Ideteszek egy paragrafust az 1990. évi XII. törvényből a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról:

5. § (1) A Díjat a köztársasági elnök adományozza.(2) A Díjra javasolt személyekre az e célra létrehozott bizottság ajánlása alapján a Kormány tesz előterjesztést a köztársasági elnöknek.

Tessék mondani, ennek alapján hogyan kellene értelmeznem azt a mondatrészt, miszerint  a Kossuth-díj presztízse megkérdőjelezhetetlen maradjon? Úgy tetszik gondolni, hogy ennek a díjnak volt valaha is "megkérdőjelezhetetlen presztízse"? Hogy "a Kossuth-díj tekintélye és a művészeti közélet iránti közbizalom megőrzése mindannyiunk közös felelőssége", azaz a Kossuth-díjnak van tekintélye? Azok egy részének van tekintélye annak ellenére, hogy megkapták ezt a díjat, akik a produktumaikkal szereztek bizonyos respektust, és akiken az sem rontott sokat, esetleg semmit, hogy Kossut-díjasok lettek. Tessék mondani, 1948. óta mikor volt olyan kormánya (a fene érti, miért kell ezt nagy kezdőbetűvel írni) ennek az országnak, aminek az "előterjesztése" ne okozott  volna kesernyés szájízt a gondolkodásra és kételkedésre képes jelöltnek? (Talán Bajnai Gordon testülete, dehát ha nem politikusokból állt is, a döntéseiket átjárták a "politikai szempontok".)

De az igazán lényegi kérdés itt az, ki képes egy végtelenül aljas tömeggyilkos banda előterjesztésére egy undorító pojáca kezéből átvenni bármit. Az igazán fontos kérdés az, aki ezt a "díjat" 2026-ban átvette, az nem szégyelli magát? Sokkal mélyebben, hányingert keltőbben, mint azelőtt bárki.