Keresés ebben a blogban

2026. január 9., péntek

Meghalt a Hidas

 


Ők voltak a Rádió. Ők meg a Schlotthauer a nagy Mercédesszel. Meg a Gajdos-Kosárszky keverős-magnós duó, meg Kiss Laci a Borlay Kingával. Általuk szólt az, amit én kitaláltam - nem tudtam olyat kitalálni, amire ők azt mondták volna, hogy nem lehet. És nem is ez volt a legfontosabb, nem az, hogy a legtökéletesebb hangot tudták előállítani a keverőasztalon meg a magnókon, a Kudelsky-től kezdve a Revoxon át a 24 csíkos Studerig, hanem a biztonság, amit már a puszta létükkel jelentettek. Kimentem velük külsőre vagy bementem a stúdiójukba (igen, az övék volt, én ott mindig csak vendég lehettem, ők voltak otthon), attól kezdve nem lehetett kérdéses, jó lesz-e, amit csinálok. Nemcsak azért, mert tökéletes munkára számíthattam, ami a hangot illeti, hanem mert szóltak. Ha hülyeséget akartam, ha valami elkerülte a figyelmemet, szóltak, leálltak, újra vettük. Úgy is mondhatnám, kitüntettek azzal, hogy figyelmeztettek, mert kedveltek. Nem szóltak akárkinek. Azt ki kellett érdemelni.

A Dramaturgia (Rádiószínház) dramaturgjainak nemcsak a hangjátékkészítés volt a feladata, mi döntöttük el azt is, hogy valamely színház előadását felveszi-e a Rádió, felosztottuk egymás között, melyik színház melyikünkhöz "tartozik". Az enyém volt Pécs, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba, a Gyulai Várszínház, Pesten a Víg, a Thália, Újvidéken (Novi Sad) a Magyar Színház. Egy miskolci premieren jutott eszembe, hogy micsoda képtelenség, ezeket a remek színészeket úgyszólván sosem lehet hívni a Rádióba egy-egy hangjáték felvételre - mi lenne, ha én mennék a vidéki színházba. Készítenék egy szereposztást az ottani társulatból (bocsánat, nem említettem, hogy rendezőként is dolgoztam a Rádiószínháznál, mint ahogy zenei rendezőként is, ha zenefelvétel szerkesztője voltam), a színházban valahol berendeznénk egy hangstúdiót... Eddig jó, de ki csinálja a hangfelvételt?

Lementem a külsősökhöz (így neveztük azokat, akik közvetítőkocsikkal mentek a külső helyszínekre, futballmeccsre, riportra, ilyesmire), a Törzs meg a Hidas (Hidvégi Ferenc, velük is sokat dolgoztam), azt mondta, szervezzem le a dolgot a színházzal, ők a többit elintézik. Elmentünk Miskolcra az URH kocsival, Törzs Jenő a raktárban kiválasztott díszletfalakat, Mentes Tibivel kihordták a színpadra, Hidas bemikrofonozott, lementek a kocsiba, délután 2 és 6 között felvettük a hangjátékot...

Zsoldos Mari ma tette föl a netre, hogy meghalt Hidvégi Ferenc. Rejtő Jenővel szólva: velünk volt.