Keresés ebben a blogban

2023. december 8., péntek

Imaterem

 „Az államalapítás, valamint a Szent István-i teljes életmű megismertetését tűzte célul a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, az Emberi Méltóság Tanácsa Egyesület és a Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány – jelentette be Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő, az imacsoport vezetője hétfőn az Országház imatermében.”

Imacsoport az imateremben. Parlamenti. A 21. században. 2000 kilométerrel északra attól a háborútól, amiben éppen tízezrek halnak meg a vallás nevében. Ahol a muszlim gyűlöli és meg akarja semmisíteni a másik embert, mert az zsidó. Felnőtt emberek, akik vélhetőleg megtanultak írni-olvasni, az ország házában kineveznek egy helyiséget imateremnek és odajárnak fohászkodni. Nyilván le is térdelnek. A felsőbbrendűnek tartott kereszténység abban különbözik fent nevezett muszlimtól, hogy ezek a magyar imádkozó képviselők nem terítenek le kis szőnyegeket, amin aztán Mekka felé fordulva borulnak le. Nekik csak a legfőbb papjaik szoktak hasra feküdni díszes piros kaftánokban… azaz bocs, azt a ruhadarabot valahogy másképp hívják. Mindegy. Lényeg az, hogy hasra fekszenek. És füstjelekkel tudatják, hogy megválasztottak maguk közül egy öregembert, aki azontúl megmondja, hogyan kell élni. Mely öregembernek értelemszerűen halvány fogalma sem lehet arról, hogyan kell élni, mert ha tudná, nem lehetne pápa.

Imacsoport. A magyar Országház épületében.

A “Szent István 2025” programsorozat elindításának érdekében a három szervezet öt évre szóló együttműködési megállapodást írt alá azzal a szándékkal, hogy Szent István államépítő, államszervező, egyházszervező munkáját, külpolitikáját és a szomszédos birodalmakhoz fűződő kapcsolatát, politikai tetteit megismertesse – mondta Lomnici Zoltán jogász, az Emberi Méltóság Tanácsa Egyesület elnöke, illetve a program társelnöke.

Öt évig fognak együttműködni. Hogy miben? Valamiben, amiről halvány fogalmuk sincs, mert nem is lehet. Mert az általuk szentnek nevezett alaknak semmiféle államépítő, államszervező, egyházszervező munkája nem volt, mint ahogy külpolitikája és a szomszédos birodalmakhoz fűződő kapcsolata sem, politikai tetteit pedig röviden a saját népének rettegésben tartásával és irtásával írhatjuk le. Három év napi 14 órai munkája van abban a 400 oldalas könyvben, aminek Ezerév a címe és Nemzeti nagylétünk az alcíme, és aminek a lényege éppen az, hogy az I. István nevű királyról nagyon keveset tudunk, de azt bizonyosan, sokféleképpen bizonyítottan, mennyire nem volt a közelében sem bármiféle kapcsolatnak, külpolitikának, egyházszervezésnek és államépítésnek. Ezzel szemben beláthatatlan pusztaságot hagyott maga után a földön és az alattvalói lelkében, ezerévre kiirtott minden lehetőséget arra, hogy a később Kárpát-medencének elnevezett területen emberhez méltó élet teremjen, utódjára egyedül azt az örökséget hagyta, hogy annak hűbérbirtokba kelljen adnia az országot, mely státusz lényegében azóta változatlan.

Ezek a vallásos, imádkozó emberek (2000 kilométerre attól a helytől, ahol hozzájuk hasonló imádkozó emberek a vallás nevében irtják egymást) abban az épületben alakítanak imacsoportot, mely épületben alkotott törvényeknek kellene őrizniük a felvilágosodás egyik legfontosabb szellemi termékét, az állam és az egyház különválasztását. Ezeknek az embereknek a legfőbb ura és parancsolója keletre jár „barátkozni” (azaz megalázkodni), ahol a muszlim vallású despoták nyilván halálra röhögik magukat a mi formátlanra hízott fiókdiktátorunkon, a közelmúltban fel is öltöztették ezt a szerencsétlen, dagadt pojácát, de a magyar parlament imacsoportját ez nem zavarja. Hogy miért nem? Mert olyan iszonyatosan, sötéten buták, amilyen ostoba elöljárói még nem voltak ennek a szerencsétlen népnek, pedig a színvonal alacsonyabb már nem lehet.

Végszóként aztán újra Vejkey jutott lehetőséghez, majd emlékeztetett arra, hogy Szent István felajánlotta az országot Szűz Máriának. Ennek kapcsán kijelentette: Ez egy csodálatos történet, ami akkor is, most is megmentette Magyarországot.

Hol ajánlotta fel? Szűz Mária mit szólt? Mitől mentette meg Magyarországot? Csak azért kérdezem, mert ha „emlékeztetett”, akkor ez nyilván olyan esemény, ami a valóságban megtörtént. Szóval mikor, hol? Kötöttek írásos szerződést is? Most hogyan mentette meg az országot? Hány éves ez a Szűz Mária, hogy még mindig képes országokat megmenteni?

Iszonyatosan ostoba emberek uralkodnak rajtunk. Náluk már csak mi vagyunk ostobábbak, hogy ezt tűrjük…