Keresés ebben a blogban

2023. október 14., szombat

Fertőzés


A magyar írók, újságírók és művészek is munkával ünneplik Sztálin születésnapját

 ...Feláll a nézőtéren Szörényi Éva:

- Vállalom, hogy a próba megkezdése előtt öt perccel már a színházban vagyok, vállalom, hogy a harmadik próbán már teljes szereptudással veszek részt...

Vagy tízféle feladat teljesítését vállalja s a végén kijelenti:

- E versenypontok alapján kihívom versenyre Somogyi Erzsit.

Somogyi Erzsi felpattan a támlásszék kilencedik sorában:

- A kihívást elfogadom.

                                             Magyar Nemzet, 1949. november 4.

 

Nem az a baj, hogy ez megtörtént. Hogy két olyan színésznő, akikhez hasonlítható kevés volt a magyar színház- és filmtörténetben ilyen gyermeteg lelkesedéssel vett részt ebben az iszonyatban.

Hanem az a baj, hogy lényegében ugyanitt tartunk. Hogy azok a magyar írók, újságírók és művészek, akik még nem rajonganak a magyar miniszterelnökért saját, őszinte indulatból, burkoltan már most kötelezve vannak rá, rövidesen eljutunk odáig, hogy aki közülük nem tesz hasonlóan ostoba, a miniszterelnök szellemi szintjéhez igazodó "vállalásokat", azért jön a nagy fekete autó...

Csak most gondoltam bele, már eljött. Most nem Recskre viszik a kellőképpen nem lelkesedőket, most lassan ölnek. Az életkörülmények lepusztításával, a butaság, gerinctelenség, gyűlölet fertőző légkörével, ezzel a mindenkit beburkoló biológiai fegyverrel, ami ellen nincs védekezés.