Keresés ebben a blogban

2023. augusztus 21., hétfő

Ázsiai hírmondó

Sajtóhír:

Orbán Viktor a Karmelitából tekintette meg Európa legnagyobb tűzijátékát, és csak az ökör iszik magában jó társaságban a fényfestés is jobban esik a szemnek. Ezért vendégeket is hívott, az MTI pedig megörökítette, ahogy fogadja a politikusok sorát. Mi összegyűjtöttük önöknek,

íme a lista, a 2023-as politikai Dream Team,

akik a Karmelita teraszáról tekinthettek le a városra Magyarország születésnapján (az MTI közzétételi sorrendjében):

  • Recep Tayyip Erdoğan – török elnök,
  • Ilham Aliyev – azerbajdzsáni elnök,
  • Savkat Mirzijojev – üzbég elnök,
  • Tamím bin Hamad ál-Száni – katari emír,
  • Milorad Dodik – a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke,
  • Aleksandar Vučić – szerb elnök,
  • Andrej Babiš – volt cseh kormányfő,
  • Sebastian Kurz – volt osztrák kancellár,
  • Szadir Zsaparov – kirgiz államfő,
  • Serdar Berdimuhamedow – türkmén államfő, és
  • Rusztam Minnyihanov – a Tatár Köztársaság vezetője.
  • Egy név látszólag kilóg a sorból, de csak látszólag:
  • A parlament előtt tett hamis tanúvallomással vádolják Sebastian Kurz volt osztrák kancellárt – írja a Reuters.
  • Ezt a gazdasági bűncselekményeket és korrupciót vizsgáló ügyészség (WKStA) közölte pénteken.
  • Kurzot és egykori kabinetfőnökét, Bernhard Bonellit azzal vádolják, hogy
  • HAMIS TANÚVALLOMÁST TETTEK A PARLAMENT IBIZA-VIZSGÁLÓBIZOTTSÁGA ELŐTT.
  • A bíróság szerint Kurz tárgyalása október 18-án kezdődik, és
  • HA BŰNÖSNEK TALÁLJÁK, AKÁR 3 ÉV BÖRTÖNBÜNTETÉST IS KAPHAT.
  • A néppárti Kurz 2021-ben mondott le a kancellárságról egy másik ügy miatt, és távozott a politikából is.
  • Végül néhány bekezdés a Nemzeti nagylétünk című e-könyvből:

Volt nekünk egy nagy hatalmas királyunk, a történészek egy része I. Istvánnak nevezi, de leginkább Szent Istvánként ír róla boldog-boldogtalan. Mit tudunk róla?

Nem tudjuk, mikor született. Azt sem tudjuk, hol született. Nem tudjuk, hol és mivel telt az ifjúkora. Nem tudjuk, volt-e része bármilyen nevelésben, oktatásban. Úgy tudjuk, megkeresztelték, de azt nem tudjuk, ki tette ezt, mikor és hol. Úgy tudjuk, megházasodott, de nem tudjuk, mikor és hol, a német források ebben az ügyben bizonytalanok, de azokból legalább következtetni lehet. A magyar forrásokról mindjárt. Úgy tudjuk, megkoronázták, de nem tudjuk, honnan származik a koronája és ki tette a fejére – az időpontot határozottan állítjuk, noha megbízható forrás erről sincs. Azt írja boldog-boldogtalan, hogy megalapította a magyar államiságot és a kereszténységet.

I. Istvánról és az ő uralkodásáról nincs egyetlen hitelt érdemlő írásos dokumentumunk sem. Minden vele kapcsolatos „adatunk” forrása valamely krónika vagy „legenda”, amik szájhagyomány és egyéb mesélések alapján íródtak, valamint néhány, évszázadokkal később előkerült másolat, amiről azt állítjuk, hogy az eredetije István idejéből való. De minthogy az eredetit soha senki nem látta és a „másolatok” többszáz kilométerre innen készültek, ugyancsak többszáz évvel később, elég nehéz az illető uralkodóról legalább hozzávetőleges képet alkotnunk. Nem baj, a mi történészeink azért ezt megteszik, méghozzá szemrebbenés nélkül állítva adatokat, amik nem léteznek, amikről ők is tudják, mert tudniuk kell, hogy soha nem is léteztek. Ezzel szemben mélységesen hallgatnak arról az egyetlen, mindenki által látható, de soha senki által nem elemzett forrásról, ami különben minden követelménynek megfelel: a koronázási (mise) paláston látható ábrázolásról. Mely szerint (miképp már részleteztem) a mi első uralkodónk egy nagyjából 155-160 centiméteres, rövidkarú, tömpekezű alak volt, nyilvánvalóan olyan, ami a különféle kortársi írásoknak megfelelően illeszkedik a kor magyarjainak külleméhez. Ebből persze semmiféle egyéb következtetést nem lehet levonni, ilyen volt és kész, legföljebb a hatalmas termetű daliát megjelenítő szobrokat és festményeket kellene az őket megillető helyen tárolni. Az ilyen „művészeti alkotások” alapján készült jellemrajzokkal együtt. Ezen kívül az sem kerül szóba egyetlen történelmi munkában sem, hogy ezen a paláston, a királyéval közel azonos méretben megörökíttetett Liudolf Gizella, a királyné, ami legalábbis szokatlannak nevezhető az uralkodói jelképek sorában. Amiből viszont már szükséges volna levonni bizonyos következtetéseket. (Ha valaki a szememre vetné a Monomakhosz-korona Zoé és Theodora ábrázolását, annak figyelmébe ajánlom, hogy nevezett nők nem királynék voltak, hanem Monomakhosz császár társuralkodói – ez az a korona, amit I. András kapott a bizánci császártól, ráadásul valószínűleg női korona, de ez már megint egy másik történet.)

Miután tisztáztuk, hogy első, mindmáig legnagyobbra tartott, hihetetlen mennyiségű tódítással ránk tukmált királyunkról lényegében semmit nem tudunk, és megállapítottuk a magyar történészek elég mélyen el nem ítélhető felelősségét ebben a mai napig tartó hazugságáradatban, még valamit jegyezzünk meg: a főbűnös azért ebben is az I. István nevű király. A történészek halandzsázása azért folytatódhat zavartalanul a hét vezér, a vérszerződés, Árpád apánk, a honfoglalás és a kalandozások után még mindig mindenféle dokumentum nélkül István történetével, mert ő nem gondoskodott maradó dokumentumok és tárgyak létrehozásáról. Ha egy kicsit is foglalkozott volna egyébbel, mint a nép sanyargatásával és a kereszténység fertőzésének kíméletlen terjesztésével, akkor természetes kötelességének tartja az események hiteles rögzítését, oklevelek íratását és azoknak a számukra épült kőházakban való, évszázadokra biztonságos elhelyezését, építészeti- képző és iparművészeti holmik megrendelését és azok szakszerű tárolását – egyszóval mindazt, ami tőle nyugatra ezerévek óta tudható gyakorlat volt.

Ha a többiről nem hallott is, különféle közvetítőkön keresztül értesülhetett a római Tabularium létéről, ami akkor még teljes eredetiségében állt és funkcionált – valahogy a kereszténység figyelmét elkerülte, pedig azt is le kellett volna rombolni.

 


Quintus Lutatius Catulus építtette időszámítás előtt 78-ban.

Az állami okiratok megőrzésére szolgált,

ma is áll a Capitoliumon, a rá épített három emelet

és torony a római városháza, a Palazzo del Senatore

 

Azaz ez nem hagyomány, hanem kötelezettség. (Hogy miért fogadom el a nép sanyargatásáról szóló tudósításokat, ha nincs elfogadható dokumentumunk Istvánról? Mert erről a „tevékenységéről” van hiteles – bizánci és német – forrásunk, és mert minden egyéb bizonyíték ezt teszi nyilvánvalóvá.)

Közjegyzőket ismerünk különben sokkal régebbről is, például az i.e. 2750. évből. Az Írnok szobra 2600-ból való. Mármint az időszámítás előtt 2600-ból. Elég fontos foglalkozás lehetett, ha szobrot is faragtak róla:


A különféle ókori kultúrák közvetítésével a közjegyzőség eljutott a „barbárokhoz” is. A mai Nyugat-Európában a 10. század közepére egységesítették a közjegyzői hivatalokat, úgy értem, valamennyi birodalomban. Kötelező volt. Azaz lett volna honnan tanulni.

Ha a mi nagy királyunkat bármi érdekli a pusztító hatalmi tébolyán kívül. Aminek mindent alárendelt, amiért képes volt meghunyászkodni is, amikor nála erősebbel találkozott, amiért hajlandó volt elviselni egy feleséget a nő kíséretével együtt, akikben persze kizárólag a gyűlöletes idegent látta, és nem a lehetőséget egy értelmes, a tisztességes és alapos utókor számára is elismerendő, működőképes királyság és ország felépítésére. A dokumentumok és bármilyen más megmaradó tárgy hiánya sokmindent mutat, de valamennyi jelenség fundamentuma az ebből következő tény: I. István egy kereszténységet szimbolizáló koronával megkoronázott törzsfőnök volt. Aki egy pillanatra sem tudott, valószínűleg nem is akart kiszabadulni a törzsi keretek közül. Aki a rengeteg ingerből csak azokat bírta kiválasztani, amik a hatalmi tébolyát katalizálták. Akinek a sok között talán a legnagyobb bűne, hogy a népből is a rosszat hozta elő, ami rossz egy évezred alatt csak annyit változott, hogy fokozatosan romlott tovább. Ha voltak olyan képességei, amik kiemelték a tömegből (kellett hogy legyenek, többször utaltam rá, valószínűleg nem volt a szó hagyományos értelmében buta), azokat kizárólag arra használta, hogy a törzsszövetségi hierarchiát (család, nagycsalád, nemzetség, törzs) egységessé alázza, hogy egyforma alattvalóként kezelje a nemzetségek és a törzsek vezetőit is. Az agyberendezése talán elég lett volna ahhoz, hogy királyként viselkedjék, hogy felfogja azokat a kulturális szabályokat, amik egy európai keresztény uralkodót megkülönböztetnek egy barbár ázsiai jövevénytől, de ezek nyilván nem érdekelték. Mert végülis a szó nem hagyományos értelmében, hanem annak teljes értelmezési terjedelmét tekintve egy iszonyatosan buta ember volt. Ravasz és galád, és éppen ezért reménytelenül buta. Amennyiben elfogadjuk azt a distinkciót, hogy az ember, aki szabadon választhat a jó és rossz cselekedetek közül, és a rosszat választja, mindenekelőtt buta. Az összes többi tulajdonsága ebből az egyből fakad.

István ebben is hagyományteremtő volt. A magyar történelem során úgyszólván csak buta emberek kerültek bármilyen döntési pozícióba, a magyar történelem sorsfordulóit mindig az ostoba politikai vezetők tettei jelentették, ezért nem fordult elő egyetlen egyszer sem, hogy ne a rossz oldalon álltunk volna. A jelen pillanatig így van. István országa nem híd volt és nem kompország, hanem senkiföldje, egy érdektelen és értéktelen terület, ami az idegen megszállóknak kellett is meg nem is, amin még átkelni sem volt érdemes, és ez így is maradt. Most ez a szerep valamelyest módosult. Harminc évvel ezelőtt megszállók nélküli értéktelen területté váltunk, tíz éve pedig a keleti despotizmus nyugati előszobájaként funkcionálunk.

István mindent elsöprő butaságának nyilván az egyik természetes tünete, hogy mindenkinél okosabbnak képzelte magát, egyebek között ezt is bizonyítja, hogy semmit nem tartott szükségesnek átvenni a nyugati kultúra holmijaiból. A maga szempontjából persze igaza volt, ezek nemhogy segítették volna a maga által kívánatosnak tartott uralkodásban, ez a kultúra kizárólag rombolásra való egy törzsi alapokra épített keresztény királyságban.

Foglaljuk össze a lehető legrövidebben: István király egy 155 centis, rövidkarú, tömpeujjú alak volt, mint ilyen, tökéletesen illeszkedett kora és népe jellegzetességeihez. A szellemi képességei ahhoz elegendőnek látszottak, hogy alattvalóin kiélje despotikus hajlamait, de minden ennél bonyolultabb tevékenységre alkalmatlannak bizonyult, amiben nincs semmi váratlan vagy különös, egy volt az ázsiai törzsi létben sokezer éve vegetáló, tanulatlan és tanulásra képtelen sokaságból, semmilyen tulajdonsága nem predesztinálta arra, hogy ebből a sokaságból bármilyen pozitív tettével kitűnjön.

Azt tetszik kérdezni, mivel tudom ezt a tételt bizonyítani. Például a bármilyen kiemelkedő tehetséget bizonyító egzaktumok teljes hiányával, a magyar történelem általunk már ismert folyamatával, és az annak egyenes folytatásaképpen tapasztalható jelennel: egy törzsi alapokra épített keresztény királyságban élünk 10 éve, egy Istvánhoz hasonló mentalitású és jellemű alaknak az uralma alatt – tökéletesen azonos körülmények között. Egy magatehetetlen, helyes döntésekre és az érdekeinek érvényesítésére képtelen nép közé vegyült, szétfolyó értelmiséggel, más néven az alattvalóvá züllött, a karikatúrának alávetett nemzetség- és törzsi vezetőkkel, azoknak a bávatag morgását hallgatva. Mely nemzetség- és törzsi vezetők ideális (elképzelhetetlen) esetben ezt a könyvet olvasva magukra ismernek, és rájönnek, mi volna a teendőjük, vagy egyesült erővel nekem esnek, kiátkoznak és el akarnak törölni a föld színéről a könyvemmel együtt (ez a változat az életszerű).

Elmondtam már másképp, most egy újabb változatot írok ide: Istvántól voltaképpen valami olyasmit vártak el a kortárs nyugaton, amire ő alkalmatlan lett volna akkor is, ha nincsenek benne a sértettség, a bosszúállás és gyűlölet zsigeri indulatai. Az ázsiai törzsi lét primitív, természeti életkörülményei közül kellett volna kiemelkednie, hogy része lehessen egy sokezer éves civilizációnak. Ez még akkor is szinte lehetetlen, ha ő egy empatikus, tanulni vágyó, alapjában véve jóindulatú ember, de mint tudjuk, ez a contradictio in adiecto (önmagában való ellentmondás) tipikus esete – e tulajdonságok és az uralkodás vágya képtelen, feloldhatatlan ellentétet képeznek. (Nincs új a nap alatt: a jelen nyugati kultúrájának képviselői valami olyasmit várnak el a jelen Magyarország miniszterelnökétől, amire ő alkalmatlan akkor is, ha nincsenek benne a sértettség, a bosszúállás és gyűlölet zsigeri indulatai. Az ázsiai törzsi lét primitív, természeti életkörülményei közül kellene kiemelkednie, hogy része lehessen egy sokezer éves civilizációnak.)


https://www.ekonyv.hu/ekonyvek/szepirodalom/magyar-irodalom/benedikty_bela-nemzeti_nagyletunk